(Alt Norbertnek, Gyula alpolgármesterének)

Ágya utolsó állomásfőnöke, név szerint Búzás Antal bácsi. Csikosriti lakos, a harmadik szomszédom. Dávid nagyapámmal valódi vágott dohányból sodorták a szivart.
1931-ben még munkaviszonya volt a Román Államvasutakkal. Azon kevesek egyike, aki a kollektivizáláskor már állami nyugdijas.
Jól beszélt románul. Az ágyai kolonistákkal (móc telepesek) beszélő viszonyban volt. Mindig csodálkoztam ezen. Utóbb kiderült, ez nagyon is érthető, hiszen jó évtizedig az ágyai románok munkaadója volt. Akik vasútvonal-karbantartók, felvigyázók a hamar megszűnő forgalom ellenére. Csekély, de biztos jövedelem ez akkoriban. A román államtól kapott kincstári földek ellenére, nehéz keresetet jelentett a földek megmunkálása, tapasztalat híján. Az ágyai kisvasút erdetileg ipari tevékenységet is folytatott. Fontos szerepet játszott az ágyai őserdő kitermelése során.
A budapesti székhelyű Braun co Czinczár cég érdekelt fél az erdőirtásban, és haszonélvező. De ki gondolt akkor még a környezeti sérülésekre, az „őserdő ” jelentőségére?!
A trianoni seb még nagyon friss. Braunék eléggé hamar alkalmazkodtak a román állam viszonyaihoz. A kitermelés sürgős teendő. A feldolgozás elmaradt. Ágya iparosodása megszakadt, megállt.
A vasútállomás névtáblája: Ágya, jóidejig. Az állomásfőnők, Búzás Antal bácsi még jócskán bírta volna a feladatot. De, a főkellékes, az állambácsi bedobta a törülkozőt.
Rosu főerdész lassan beköltözött az állomás épületébe. Névtábláját egy részeg orosz felszabaditó valósággal letépte, Tóni bácsi legnagyobb megrökönyödésére.
A tözmiskei letérő után, még volt egy megálló, a Kis Mihály-féle téglagyáré.
A kisvasúti megemlékezésen illett ezt elmondani, a jövö nemzedék okulása végett.

Hevesi Mónár József