Sokáig szabályosan vigyáznom kell arra, hogy ne mondjam ki a véleményem másodlagos kérdésekben, mert annyira mérvadó vagyok. Póczik, Pocak például rajzol pauszpapírra egy gyönyörű térképet a mi határszakaszunkról, kis piros-fehér-zöld zászlócskák jelölik a magyar őrsöket, bekeretezi, és kifüggeszti a klubban. Pocak a kisztitkár, napi két óra a szolgálati kötelezettsége, kétkampós, valami gépiparit végzett, vagy be se fejezte, erről homályosan nyilatkozik, nem firtatom, és megfertőzte a műszaki rajz, unalmában díszes feliratokat és tablókat készít, a klubban például üveglapra festve egy Marx-idézet lóg a jövő társadalmáról, amelyben majd mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségletei szerint részesül a közösen megtermelt javakból. A százados megtekinti az új művet, az alkotó egy hétig legalább dolgozott rajta, tetszik neki, ugyan T anyag (titkos), de gyönyörű. Én óvatlanul megjegyzem, hogy magyarul a Jugoszláviát nem ipszilonnal írjuk, akadékoskodó, hülye fontoskodás, mert a jugoszlávok így írják, sőt az autóik is a YU feliratot viselik. Másnap szégyellem igazán, a műalkotás korrigálódott, zsilettpengével kikapartatott az ipszilon, helyette jé szerepel, de a művelet nyoma láthatóan megmaradt az érzékeny papíron.

Délután, pontosabban tizenháromkor kimegyünk egy nyolckampós átnyúlóra a vasúthoz. Az első négy nap beosztanak mindig valaki mellé, kétfős járőrben megismerem a szolgálati helyeket és útvonalakat, azután megyek egyedül. Két éjszakai, egy nappali szolgálat, ez a rend. Az éjszakai nagyon ritkán teljes éjszaka, gyakrabban késői beérkezés vagy korai indulás. A vasúton van folyamatos szolgálat, a többin csak reggel meg este. Bele lehet rázódni.

Tíznaponként jár egy szabadnap, akkor, amikor az ország már a heti két szabadnapnál tart, illetve még csak minden második szombat szabad (Egyiptomban Szaddat szombat, Izraelben viszont Begin Szaddat – korabeli szójáték politikusok nevével), a hivatásos tisztjeinknek mint munkavállalóknak, természetesen jár a heti másfél pihenőnap. A kerület hivatásosai elsősorban hivatalnokok, ők megkapják a hétvégét, ilyenkor onnan nem fenyeget ellenőrzés. És furcsa kettősséggel olvad egybe az őrs életében a kétféle időgazdálkodás. A vasárnap itt is ünnep, a koszt is ünnepi, és szabadidős tevékenységeket lehet végezni, nincsenek munkák, de természetesen a szolgálat folyamatos, főzni, állatokat ellátni, takarítani ekkor is kell. Ebben a kétféle rendben egy lutri a járőrszolgálatot ellátóknak, hogy milyen napirendet húznak nekik. Ha hét közben kinn tölti az éjszakákat, akkor nappal be kell szállni a munkákba, hatalmas a külső körlet, egész nyáron kaszálunk, soha nem érünk a végére, ha viszont hét végén húznak neki éjszakai szolgálatot, akkor nap közben bent csak a pihi meg a szórakozás. Még módosít kicsit Golyó kiszámíthatatlansága, időnként beront, benyit ide, benyit oda, és üvölt, micsoda kupleráj van a kazánházban. És akkor nem számít, hogy húzzák a pihenődet, föl vagy mentve szolgálat alól, hogy egy óra múlva tajgázni mész, mindenki fogja a smirglit, és pucolja a rozsdás vasakat. Nem kapott otthon pinát, mondjuk, mert általában este jönnek ezek a váratlan ellenőrzések.

Aki jól viselkedik, nincs vele gond, annak az őrsparancsnok összehúzza, egyben adja ki a havi három szabadnapját. Ki kell érdemelni. Sőt még arra is van mód, hogy az illető előtte éjszaka megy ki járőrbe, ezzel ugyan az alvását áldozza be, de négyre növekszik a távol tölthető nappalok száma. Alig vagyok tíz napja az őrsön, a százados összehúzta két szabadnapomat, menjen haza, mondja, nyugtassa meg a szüleit. Hazaért a levelem, és idáig visszahullámzott az otthoni aggodalom, apám a maga módszereivel elkezdte intézni a sorsomat. Éjszaka kimegyek nyolckampóra, kicsit tudok szunyókálni a talpfákon, hajnalban be, átvedlés a kimenőruhába, örök emlék, hogy fázik a lábam a cipőben, csizmához szokott, irány a buszmegálló, két óra múlva otthon vagyok, belezuhanok az ágyba, és úgy alszom, hogy anyám közben kiporszívózza a szobát szovjet Rakéta típusú masinával, amelynek igencsak van hangja, anélkül, hogy álmomban megzavarna. Utána friss vagyok és ellenállhatatlan. Helyre kell tenni a dolgokat. Én vagyok az oka mindennek, a modorom, a viselkedésem olyan, hogy nem tudok alkalmazkodni a nálam butább hatalmakhoz, ez élhetetlenség és rugalmatlanság részemről, apám fogalmai, amelyekkel én öntöm szavakba véleményét a kialakult helyzetről, amelynek egyértelműen okozója vagyok. Közben anyám hatalmas fekete szemei, amelyek mintha mindig könnyben úsznának. Nem az, amit szívesen csinálok, de úgy mentem oda be, hogy két év börtönnel fizetek azért, mert férfinak születtem, ezek anyám elbocsátó szavai akkorról, amikor megkértem, hogy ne kísérjen a laktanyáig, búcsúzzunk el otthon. Azután híreket kaptak ígéretesen induló katonai karrieremről, nem tőlem, régen leszakadtam róluk, de mégis megnyugvás, mert ők nem tudnak nem aggódni, és most ez az érthetetlen száműzetés. Nem tudom átformálni a bennük kialakult véleményt, a maguk tapasztalatából teljes képük van a világ működéséről és rólam, minden illeszkedik. Apu talált valakit, egy kapcsolatot, aki el tudja intézni, hogy innen máshová helyezzenek. Azt is megtudta, szerintem torz az információ, hogy az a tiszt, aki elvágott, vadászik a vallásos fiúkra. Ez nem illik a képbe, én tizennégy éves korom óta, legalább az ő szemükben, ateista vagyok, meggyőződéses istentelen. Apu, bár nem jár templomba, de feszület, kereszt előtt elhaladva automatikusan emeli a kalapját, imára kulcsolódik a keze, amikor kétségbe esik, Istenem, segíts, sóhajtja, hallom sokszor, amikor talán nem is tudja, hogy megszólalt. Az én értelmiségi, kétfedelű megnyilatkozásaim ezekre a kérdésekre, értelmetlenek számukra, egy kérdésre vagy igen a válasz vagy nem. Két napig tart, amíg sikerül meggyőznöm őket, nem kell az áthelyezés, ezt a helyet ismerem, nem cserélem fel a bizonytalanra. Ezt elfogadják, de bármikor írhatok, és beindul a gépezet. Tényleg van lehetőség, Rontó Árpi, orvos apukával a háttérben, el tudja intézni az áthelyezését.

Úgy megyek vissza, hogy volt, van választás, én döntöttem, ezt választottam. A százados nagy pszichológus, vagy átélt már egyet-mást, a két nap, a megmérkőzés a szülői aggodalommal helyretette az egyensúlyomat.

A szabadság enyhe mámorával megyek vissza, egy perc alatt átvedlek a kimenőből a zsávolyba. Madár meg Pocak súlyos csákányokkal irodabútorokat vernek szét az udvarban. Láthatóan élvezik. A délszláv-magyar ellentétek idején, az ötvenes években nagyon fölfejlesztették ezt az őrsöt, nagy laktanyává bővült, megerősített létszámmal, a kapcsolatok normalizálódása után visszafejlesztették, de ittmaradt a rengeteg épület, ezért a kerület selejtezési raktárnak is használja a bázist. Most lecserélték az őrsökön a bútorzatot, helyünk nincs a tárolásra, az a parancs, meg kell semmisíteni, nehogy valaki üzletelni kezdjen vele. Nekünk kapóra jött, a begyűrűző olajválság miatt takarékoskodnunk kell a fűtőolajjal, Madár már eltervezte, ezzel fogunk fűteni, meleg vizet előállítani a nyári hónapokban. Hullanak lapokra az egykori íróasztalok, szekrények a csapások alatt, közben látom, mindketten szakaszvezetők lettek, előlökték őket. Csatlakozik Polyák, néhányat csap a csákánnyal, és máris zavarja, hogy én csak álldogálok ott. Az eligazításig szabadságon vagyok. Te, mondja nekem, hozd ide a talicskát. Elindulok tétován, parancsnak is tekinthető a tegező felszólítás, még erősek a kiképzéssel belémvert reflexek. A hátamba üt a felháborodott visítása: hová mész, te hülye?! Az istálló felé indultam, amerre a talicskát gondoltam, nem tudván, hogy azt már befogták fahordásra, és a kazánház irányába kéne mennem. Megfordulok, és a szemébe mondom Polyáknak: kikérem magamnak ezt a hangot. Nagyon nyugodtan még hozzáteszem: ezért még befosatlak. Ezt nem kellett volna, úgy érzem. Hosszú másodpercekig csend, ha pontosan értelmezzük az eseményt, akkor a parancsmegtagadás minősített esetével állunk szemben, várjuk a két friss szakaszvezető véleményét.

Pocak szólal meg. Így nem beszélünk egymással. Diplomatikusan az egészet ítéli meg, de Polyákra néz. Madár egyetért.

Következik: 10. Horgásztó szolgálati hely