Aki válaszol: Oláh István
Kérdez: Cseke Gábor (a Káfé főnix nevében)

Téged mindenek előtt költőnek és publicistának, esszéírónak ismert meg az olvasó, bár írtál egy Zsebregényt is, amit a Káfé főnix olvasói közvetlenül is olvashattak. Milyen késztetésed volt a kilencvenes évek elején, hogy a drámai műfajjal is megpróbálkozz?

Túl vagyok már a boldog útkeresésen, hogy úgy próbálgassam a műfajokat, mint szabónál a ruhát, melyik passzol igazából. Én mindig szerettem műfajtalankodni még a versben is, van, ki ezért ragaszkodott szövegeimhez, más pont ezért nem. A csíksomlyói iskoladrámáról csak drámában szabad szólni (az értelmezéslehetőségeket leszámítva). Négyfelvonásos drámát akartam írni, életem első és egyetlen négyfelvonásosát, ami olyasmi bója lett volna nálam, mint első és egyetlen Zsebregényem, csak már nem emlékszem, miért ragadtam le az egyetlen felvonásnál. Lehet, türelmetlen voltam.

Mit mond a számodra ma az üvegHARANGJÁTÉK CSIKBAN, amely III. díjat nyert a Széchenyi Társaság 1992-es drámapályázatán és nemrégiben került fel a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába?

Azt mondja, amit 1992-ben is, amikor megírtam. Lehet, hogy életem lényegét írtam meg húsz nyomtatott oldalon. Ahogyan én elneveztem, a prokopioszi irodalmi létezésmodellt. Prokopiosz a VI. században élt, fő műve a Historia arcana (Titkos történet). Udvari történetíróként nyakra-főre dicsérte Justinianust és feleségét, Teodórát, aztán otthon megírta e titkos krónikában a legvalódibb, mondhatom, legvadabb valóságot. Hadd ne részletezzem, mit.

Az a fajta tudathasadásos kettősség az íróknál tehát, ami nagyjából az egész romániai magyar irodalmat jellemezte az ötvenes évektől a nyolcvanasokig, legalább ezernégyszáz éves. A romániai magyar irodalom megmaradásának, s hogy értéket képviseljen, egyetlen lehetősége volt ez az ellentmondásos kettősség. Add meg a pártnak, a hazának, a népnek ami az övé (s a haza, a nép is pártosodott ebben az értelmezésben), ezután, de csak ezután próbálj meg őszinte lenni. Persze a cenzúra és az öncenzúra határain belül. Úgyhogy kedves barátom, Cseke Gábor, maradéktalanul igazad van, ha mondtad, ez egy olyan zsákbafutás volt, aminek ránézésre se értelme, se tétje. Csak egyvalami, hogy néha épp e kettőslátást feledve valami igazán nagyot is megírjon az ember. Valami parabolákba, áthallásokba, példabeszédekbe, utalásokba kódolt ellenzékiséget. A mai s a rendszerváltás előtti korszakra visszavetített értéktörvény szerint a jó irodalom annyi mint ellenzéki irodalom. Csakhogy épp e törvény szigorára figyelve arra is rá kellene jönnünk, hogy negyven évnek nem volt irodalma, még ha van is irodalomtörténete! A leginkább felvállalt álláspont az volt, amit egy kolozsvári író megfogalmazott, nem sokkal a rendszerváltás után: én soha nem dicsértem a kondukátort. Ez lenne tehát a bűntelenség és az igazi irodalom mércéje?

Szerinted játszható darabot alkottál? És hogyan képzelnéd ezt színpadra állítani?

Igen, játszható darabot írtam. A Széchenyi Társaság ajánlása szerint akár iskolások is előadhatják a nemzettudatot erősítendő.

Foglalkoztat-e még a színpadi nyelvezeten való fogalmazás?

Nem írok verset, illetve tíz év alatt annyit írtam, amennyit kb öt és fél perc alatt átfut az olvasó. Drámai helyzeteim nincsenek, kitalálni már nem akarok semmit. Havonta egy oldalt teleírok a városka napilapjában, ennyi mondanivalóm még van ismerősnek-ismeretlennek. De nem több.

Tavaly még két könyved lett elérhető a MEK-en: a Zsebregény és válogatott verseid (A virágmindenség fényképe). Véleményed szerint vannak-e még olyan verseid, amiket szívesen láttál volna a kívülálló szem által válogatott verskötetben, és ha igen, melyek ezek?

(Oláh István e kérdésre nem válaszolt, viszont eljuttatta hozzánk négy verse kéziratát, amelyeket most rendre, egyenként közreadunk.)

2011. december 16.

Oláh István
Magna Mater

Ebben a családban a nők a túlélők.
Persze az orosz fogság, a Don-kanyar,
majd a csont-bőr lézengés az új világban,
ami azóta megöregedett, kifordult
sarkaiból, vége.
Aztán megjöttek az ideológia gyászhuszárai,
s az elhordott hegyekkel,
a reptérré változtatott falvakkal,
a véletlenül épen hagyott,
egyébként is üres kenyérboltokkal együtt
mindent lapátra tettek.

De nem ezt akarom mondani.

Tudtad-e, hogy ilyenkor mind okosak vagyunk,
csillagos tízest adna a tudományos kapitalizmus,
a dialektikus és történelmi idealizmus
professzora. Hogyisne, hát nem?
Hű, de csöndesek voltunk, és hogy éltünk,
az nem kifejezés.
Legfönnebb befejezése valaminek. Egy végtelenített szónak.
A végső kimondás, amire egyvalami jöhet csak,
S hogy mi, te tudod?

Oké, de mi ez a matriarchátus?
Ha így folytatódik, akkor kétszer, háromszor
annyi férfira lesz szükség, mint egyébként,
de sajnos ők is meghalnak mind Sztambulban,
egy felrobbantott szállodában,
Irakban vagy a jeruzsálemi siratófalnál.
Vegyük a legbanálisabbat: ágyban, párnák között,
pont úgy mint egy gyertyaszál,
mely elhagyott, üres szobában áll.

A szobát pedig minden reggel
kiporszívózza a Magna Mater.
Egyik kezében fény ha éled,
Másikban sanyargatja a sötétséget.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ