A cigányfalu cigánylányai számára izgalmassá váltam. Néhány katona csak arról tud beszélni, ami a legszűkebb élményvilága, és a cigánylányok meglehetősen tájékozottak az őrs belső ügyeiben. Körémgyűlik vagy négy cigánylány a horgásztó mellett, szépek, fiatalok, merengve szimatolnak. Igaz, hogy én tanító vagyok? Dehogy, sofőr voltam civilben. Akkor itt is sofőr lennék, ne hazudjak, mondták a többiek is. Nem sikerülnek a hazugságaim, a másik falu iskolájában honvédelmi nap volt, oda engem küldött ki a százados az együttműködés jegyében, a kiskölyköknek a kezébe adtam a géppisztolyt, mind szétszedhették meg összerakhatták, életreszóló élményt nyújtottam, közben beszélgettem a kis tanítónővel, a helyi tanácselnök lányával. Fölmerült valami kis cinkos bizalmasság, inkább csak a lehetőség, a leányka csinos, de nincs idő arra, hogy igazán megismerkedhessünk, tíznaponként kijöhetnék, de, kicsi falu, azonnal elkötelezettség, komoly szándék… Nem igazán vonzó a lehetőség. Az eggyel utánunk következő generáció egyik tisztese veszi el feleségül rögtön leszerelés után, ezt éreztem meg, itt csak befutóra lehet játszani. Szóval, bárhogy alakoskodom, már le vagyok leplezve, izgatóan más világ küldötte vagyok, mint a többi katona.

Az egyik cigánylány megsúgja, hogy a barátnője szerelmes belém. Ránézek az elárult leányzóra, rokonszenves, szép, arcán, szemében az a zavar, amit ilyenkor mutatni kell, amikor lelepleződtek a legtitkosabb érzelmeink, lesüti a szemét. Egyszerűen tapasztalatlan vagyok az ösztönvezérelte egyszerűbb néprétegek szerelmi szokásaiban, nem csak abban, de itt biztos nem nyerő az a gátlásos sutaság, önérzetes tapasztalatlanság, amivel tájékozódom. A főiskolán, tanári szobákban, ahol otthon vagyok, már többszörös a női létszámfölény, de inkább engem választanak, mint én választok, ebből is teremnek kínos szituációk, mert az udvarias elhárítás nekem nem tetsző de rámenős lányok esetében félreértésekhez vezet.

Kuglis meg Mirza állítólag megdugták a juhász lányát. Itt, a zónán belül csak ez az egy juhász hajthatja a nyáját, Golyó valamiért kivételt tesz vele, mást nem enged a területre. A felnőtt leány naponta meleg ebédet visz az apjának. Kuglis melldöngető elbeszélését ismerem, és ez merőben ellentmond az én szerelmi tapasztalataimnak. Gyakorlatilag két hatalmas erotikus étvágy találkozik a töltésen, kölcsönösen jóllaknak egymással, a leány viszi tovább az alig kihűlt ebédet, a járőr folytatja szolgálatát. Sőt Kuglis elbeszélésében az éhes atya meglepi az enyelgőket, a coitus megismétlődése esetére a vérbosszú alkalmazását helyezi kilátásba, és lekever a lánynak két pofont. Nem tudom még azt sem eldönteni, hogy a gyakorlat primitív vagy az elbeszélés. Vagy mindkettő. De nem kizárható, hogy bizonyos nők bizonyos helyzetekben hajlandók széttenni a lábukat az első arramenőnek, és annyit sem szaglásszák a hímet, mint a kutyák előtte. És a férfidicsőség legpotensebb pillanataiban sugárzik belőlünk az az erő, amely meggyengíti, lerombolja a női ellenállást, amely nem is létezik, ha létre tud jönni ez a kétszemélyes helyzet. Nem kizárt.

A bakaruha egyenlősítő, uniformizáló hatása működik, mert tanítóként és cigánylányként találkozva bizonyára egyik félnek sem jutna eszébe, hogy egymáshoz közünk lehet. A nagyszájú barátnő fogalmazza meg az őket foglalkoztató kérdést, hogy szerintem elképzelhető-e a tanító és a nyolcosztályt végzett cigánylány között valami, amit szerelemnek lehet nevezni. Nem ennyire bonyolultan, de körülírásos módon, úgy kérdezte, elmennék-e a barátnőjével. Az elmenni vele ugyanaz, mint a vele lenni, egészen pontosan a szexuális aktus megnevezése, anélkül, hogy kimondanánk, néven neveznénk. Egyértelmű kifejezés, lényegre törő, mégsem durva, itt is tabuk és szabályok korlátai terelik egymás felé a vágyakat. Sejtem, de az én köreimben is csak kezdeti és irodalomtól fertőzött tapasztalatokkal rendelkezem. Most meghátrálni, tétovának mutatkozni éppoly veszélyes, mint elmenni vele, holnap ezt tárgyalja az egész őrs meg a falu, biztos. Valami olyant válaszolok, az elméleti vita szintjén tartva a tárgyalást, hogy szerintem, ha két ember együtt van, akkor csak az számít, ők mit akarnak, mit gondolnak, nem számít iskolázottság, társadalmi osztály, a szerelem demokratikus. Úgy érzem, mint a népmese királyfija, jól válaszoltam, de még így is túl bonyolult vagyok. Elmegyek-e a barátnővel, igen vagy nem? És vonulunk a nádas takarásába a szerelmemmel. Teljesen tudatlanok vagyunk mindketten a másik kaszt szokásait illetően, nekem még az is megfordul a fejemben, hogy tréfa, ugratás áldozata vagyok. Zavarban vagyunk, ő bizonyára tudná, hogyan adjon le egyértelmű jelzéseket az alföldi parasztfiúk elvárható kezdeményező lépésére. Én pontosan tudom, hogy milyen mondatok után csókolhatnám meg azt a tanítónőt, amikor kettesben vagyunk a tanáriban. Csak nem mondtam ki. Pedig már az első csók alatt a ruhán keresztül megsimogattam volna, talán, a mellét. Tapasztalatból tudom már ezeket. Szép cigánylány. A világért nem nézne rám. Az én köreimben a szemek beszélgetnek előbb. A vállára teszem a kezem, rossz, elhibázott mozdulat, azonnal tudom, mint egy atyai megnyugtató érintés. Nézz rám, mondom, de nem hajlandó. A nádason átröppen egy kíváncsi hang, Évica, minden rendben van? Évicám nem válaszol, másodperceken belül mellettünk a barátnő, vége, elrontottam. Ha ígéretesnek találja a közeledésemet, elküldi a barátnőt, úgy gondolom. És jó, hogy így alakult. Szerelmemet egy évvel később látom, akkor már férjnél van, elhízott, és hiányoznak az első fogai. Másnap Tajti jön be onnan szolgálatból, nagyon várom, fölsülés, meghátrálás vagy bénaság volt, amit műveltem. Jól jövök ki az ügyből, Évica megijedt tőlem, hogy esetleg olyasmit akarok tőle szerelem ürügyén, amit ő még sosem csinált, a tanult emberek bizonyára perverz kifinomult állatok…

Polyák jön hozzám löketbe. Tisztázatlan a viszonyunk, nagyon nem bírjuk egymást. Én jóban vagyok mindenkivel, az az összecsattanásunk is reakció, válasz volt a részemről. Előtte diplomáciai lépést tesz, az ügyeletes, valamelyik öreg, rámzümmög, mit szólok ahhoz, hogy Polyák huszonegy húszkor. Bevett szokás, Madárral és Pocakkal egyszer nem találkoztam kint, csak mindig telefonáltak, mikor ellenőriztek. Visszaüzenek az ügyeletessel, ha én kibírom a nyolckampót a tajgán, akkor a tisztes úr cipelje ki ide a testét, ha látni akar.

A löket eleve hátránnyal érkezik, a járőrnek rejtőzködnie kell, álcáznia magát, az ellenőrzés arról jön, ahonnan a határsértőt, tilosban járót várjuk. Még Sipi is köhécsel, dobogva jön, villant az elemlámpájával, a járőr ijedtében ráeresztheti a kutyát, ha meglepi. Vannak legendák közöttünk, de mindenki csak hallott ilyenekről, hogy a járőr megfektette a tisztet, csak a kötelességét teljesíti, amíg meg nem győződik arról, nem határsértővel van dolga. Azért nem hiszem, mert utána csak bemennek az őrsre. Polyák jön hozzám. Már egy kilométerről égeti az elemlámpát, olyan zajjal jön, mint egy gőzmozdony. Ahogy közelér, lelassul. Vaksötét éjszaka. Ott állok a bokrok árnyékában, még hátrálok egy kicsit, már oda világít, ahol lennem kellene, megáll. Akkor szólok, ahogy kell: Állj, ki vagy! Jelszót kérek, satöbbi, s amikor túlvagyunk a formaságokon, még mindig egyhelyben áll, és felnyög. Miért csinálod ezt? Mondom, nyugi, én nem csináltam semmit. De a józan hang már nem ér el a tudatáig, kapkodva csatolja ki a derékszíjat, tolja le a nadrágot, ott helyben, a villanypózna mellett leguggol, és hangosan üríti ki belei tartalmát.

A befosat ezek szerint nem üres metafora, nem távoli párhuzam, pontos kifejezés a félelmet kísérő biológiai reakciók jelölésére. Ez az önmagát máskor keménynek és férfiasnak mutató ember éppen összeszarja magát, és ha még tíz másodpercig nem szólok hozzá, a nadrágjába csinál.

Mondom neki, gondolod lesz járőr, aki undorodás nélkül posztol a szarod mellett? Takarítsd el. Ágakat tör, és odábbkotorja. Nem fog bosszút állni, úgy látom a tüsténkedéséből, és tulajdonképpen sajnálom.

Következik: 12. Őrsügyelet