Bőzsönyi a legjobb ügyeletes. Ezt Madár jelentette ki, és, bár mindenki meglepődött egy kicsit, sőt el is gondolkodott, de senki nem vitatta. Huszonnégy órán át az őrsügyeletes mindennek a középpontja. A bejárat mellett az első szoba az ügyelet, mögötte a fegyverszoba, kulcsa nála, az ő fegyvere egy lelakatolt állványban az asztal mellett, mert egyben nappali őrszolgálatot is ellát, egy ablakon át az őrshöz vezető útra lát, ha valaki ezen közelít, lehet határsértő is, de jóval gyakoribb és veszélyesebb, hogy az őrsöt látogató felsőbb hatalmak, parancsnokok innen érkeznek, megfelelő szabályok szerint kell fogadni őket, meg az őrs terepjárója, általában valamelyik tiszttel, mire ideér nyitva kell lennie a kapu két szárnyának, elvileg tehát el sem mozdulhat az ablak elől, de ezen kívül felel mindenért, ami az őrsön történik. Tartja a kapcsolatot a kinnlévő járőrökkel, betartatja a napirendet, kezeli a telefonközpontot, irányítja a munkákat, felel a takarítottságért, rendért. Golyó, bármiben akad meg a tekintete, ami nincs a helyén vagy éppen nincs rendjén, rögtön üvölt az ügyeletessel. Közben mindenki ott lazít, ahol csak lehet, a tisztek napközben is sokat vannak otthon, ha fentről keresik őket, úgy kell kapcsolni a lakásukat, mintha az irodából jelentkeznének, mindenkiről tudni kell, mennyire marad megbízhatóan a szolgálati helyén, a rábízott külső munkát, belső takarítást mennyire végzi lelkiismeretesen…

Kilencven százalékban a tisztek távollétében zajlik az életünk a szolgálati és a határőrizeti szabályzat előírásainak kényelmes felülírásával, és mindenért az ügyeletes felel, ha történne valami. Ráadásul szinte semmiben nem dönthet, a legjelentéktelenebb eseményt is jelentenie kell a parancsnoknak. Ha jelent, bemártja a bajtársát, ha nem jelent, övé a felelősség. Golyó nagyon gyakran lebarmolja az ügyeletest, éppen azért, mert tudja az összes stiklit, ha az ő váratlanságaira nem jól reagál az ügyeletes, akkor mit várhat tőle egy kerületparancsnoki löket esetén? Általában öt ember látja el váltásban az őrsügyeletes feladatát, középidős és öreg katonák, akik a leszolgált idő szerint tekintélyek a többség előtt, és volt idejük megismerni azokat a szabályokat és döntési helyzeteket, amelyekben bukni lehet. Bármikor adódhatnak váratlan helyzetek, a cigánylányok visznek egy üveg piát a járőrnek, az megissza a felét, ha normális, a másik felét behozza a barátjának, ha felelőtlen, benyakalja az egészet és tántorogva jön be. Az ügyeletesnek kötelessége ellenőrizni a kimenő és beérkező járőrt. Mindenki hülyesége rajta csapódik le. Minden kilépő katonánál hatvan darab éleslőszer van, az éjszakásoknál még világító rakéták, az ügyeletes csak nyitja a fegyverszoba ajtaját, a járőr benn elpakol. Csak teljes bizalommal működik a rendszer, mert egyetlen elveszett skulóért hadravágják az ügyeletest. Előfordul az álmos éjszakában, hogy a töltőpadon függőlegesre állított fegyverből kiröppen egy rövid sorozat, Madár bambult el, az őrsön mindenki felébred, a századoséknál nem gyullad villany, de reggel ellenőrzi a fegyverszobát. Legtöbbünknek van valahol kinn elrejtve két-három lőszerünk, az éjszakai lövészeten lehetett a csizmába csúsztatni kitárazáskor, ilyen esetekre. Meg jár ide egy vadász, bíztat bennünket, ha vaddisznót látunk, lőjük le, egy telefon, s ő jön érte, de egyikünk se meri megtenni.

Bőzsönyi novemberi. Alföldi parasztgyerek, kicsi, fürge, vigyorgós, élete legnagyobb kalandja a katonaság, vidám kék szemekkel bámul a világba, az öregek szerint úgy könyörögte ki magának az ügyeletességet a századosnál. Legyen, mondta Golyó, egyszer megpróbálhatja. És Bőzsönyinek ez hiányzott még az életéből, a parancsolás, a mások akarata felett való uralkodás, és jó ügyeletes lett. Utánozza a számára egyetlen ismert mintát, kis Golyóként végigüvölti a szolgálatát, zeng az őrs, a fiatalokat csak te, kopasznak szólítja, parancsol, követel, kiabál, fenyegetőzik, olyan hangerővel, hogy a szomszédos tiszti lakásokba is áthallatszik, a tisztfeleségek is fölfigyelnek, hogy, na, megint Bőzsönyi az ügyeletes. A tisztesekkel barátságos, de a nála fiatalabbaknak parancsol, kicsit visszafogottabban. A többség kibírhatatlannak tartja, de tény, bevált, és ismerős hatalmi eszközökkel tartja azt a rendet, amit elvár a százados. Az öregkatonák végtelen nyugalommal látják el a szolgálatot, Bőzsönyi kibírhatatlan.

Én nem hiszem, hogy szükség van az üvöltözésre, mondom Madárnak. Minek azzal kiabálni, aki mozdul a szép szóra is.

Golyó napi eligazításai 16 órakor. Egyszer szórakoztató műsor, máskor terror, elnyomás, bosszúállás. Kitárgyalja a nap eseményeit, kérdez, és válaszolni kell a többiek előtt. A többség számára ezek a hangulati váltások, fenyegetések, büntetések és dicséretek jelölik ki a fontos és a mellékes közötti határt. Megtámadják az őrsöt, tegyük fel. Kik támadják meg az őrsöt? A kérdezett tisztesek nem mondanak hülyeségeket, de Golyó mondanivalójuk felénél leinti őket. Méghogy a szomszédos állam hadüzenet nélkül! Ugyan! Ellenforradalmi csapatok. Ugyan! (Október közepén azért gyakoroltatták velünk a tömegoszlató ék fölállását, meg a két tűzparancsot, ami akkor hangzik el, ha tüntető tömeggel állunk szemben, mégiscsak a belügyminiszter a parancsnokunk, első parancs: cél a fej, tűz, akkor a tömeg fölé kell lőni, ha nem állnak meg, akkor: cél a láb, tűz, és el kell kaszálni az első sort. Nem merem megkérdezni, hogy kik lehetnek ott szemben velünk.) Engem kérdez, mondom a legvalószínűbbet: kalandvágyó fiatalok szereznek egy-két fegyvert, az apuka vadászpuskáját, esetleg meglesnek egy járőrt, és így, gyengén felfegyverkezve megtámadnak egy őrsöt, amelyet kifigyeltek, nagyjából tudják, kis létszámú állomány tartózkodik benn, és bíznak a meglepetés erejében. Tetszik a válaszom.

Valahol máshol elkövetett botlás után kerül az őrsre Tyutyi. Őrvezető, vidám figura, kétbalkezes és esetlen, mind hamar megszeretjük. Már a megjelenése, a beszéde, azért lett Tyutyi, mert nem tudja kimondani a ty-t, helyette cs hangzik. Szerencsétlenségére az anyját Kajdity Máriának hívják. Madár meséli este, be kellett írni az adatait, és az anyád neve kérdésre azt válaszolta tagoltan, Kajdics, té ipszilonnal a végén. Madár végül leíratta vele. Másnap keresi az udvaron a szivaccsút. És a Gusztinál fogyasztott Jaffa-fröccsre mutatva, ő is kér egy dzsefit. Egyből Tyutyi lett, nem haragszik, mert telefonról is úgy jelentkezik be, Csucsi vagyok a kettesről. Első eltávjáról jön vissza, és stoppol az út szélén, ami szigorúan tilos, ráadásul az őrs autója fékez mellette, benne Golyó. Tyutyi halálra váltan rezzen össze az első üvöltésre, a kocsiban barátságos volt a százados, nem is számított ilyen retorzióra. Mind tudjuk, hogy ez mindenkinek szól a következő eltávozásokra, mert az elhárítás is fölvehette volna, akik civil rendszámmal cirkálnak a határ közelében, és a mélységben szűrik meg a határ felé közlekedőket. Akkor nem csak a katona bukik, hanem a parancsnoka is, aki nem megfelelőképpen igazította el. Elvileg a tisztesek függelem- és fegyelemsértései nem az állomány előtt tárgyalandók, de Golyó ilyenkor fütyül a szabályzatra. Tyutyi feszes vigyázzban, szinte egész testében remegve próbálja jelenteni, hogy ő nem is stoppolt, csupán baccsogott az út szélén. Rövid pillanatig mind késztetést érzünk egy nagy röhögésre, de Golyó újabbat üvölt. És mi volt a kezében?! A másik szabályt mindenképpen megszegte, amely szerint a katona nem vihet kulturálatlan csomagot, egy reklámzacskóra való süteményt küldött az édesanyja nekünk, már meg is ettük. A századost láthatóan földühítette a konok tagadás, tíz centiméterre üvölt a katona arcától. Tyutyi elhaló hangon: jelentem, szacsor. És a vérfürdős feszültség egy pillanat alatt hatalmas röhögésben szakad ki belőlünk. Nem tudjuk abbahagyni. A százados néz egy darabig, aztán velünk röhög.

Háromnegyed négykor szól Bogács, öltözzek át új gyakorlóba. Abszolút naiv vagyok. Te leszel az ügyeletes, azért. Kopasz vagyok, a rendszer logikája szerint a mi generációnk novembertől kezd őrsügyeletet adni, amikor már két nálunk fiatalabb csapat is lesz az őrsön. Elismerés ez Golyó részéről, vagy próba, amin kiderülhet az alkalmatlanságom. Annyira nem számoltam ezzel a lehetőséggel, hogy meg kell kérnem Bogácsot, tanítson meg a telefonközpont kezelésére. Átöltözni azért kell, mert különben agyonmosott, kopott zsávolyban dolgozunk, járunk tajgázni, de az őrsügyeletesnek úgy kell kinéznie, ahogy a szabályzatban le van rajzolva. Elvileg az eligazításon tudja meg mindenki a következő napi programját, de Golyó néha egy óra hosszat is elhúzza, és tizenhétkor pontban át kell venni a szolgálatot.

Alig vagyok egy hónapja az őrsön, és adom első őrsügyeletesi szolgálatom. Tizenhét óra a polgári életben inkább a munkanap végét jelenti, a határőrizeti nap kezdődik, a tisztek hazamennek, de éppen ezért nagyobb az ügyeletes felelőssége. Az újak bejáratását általában komolyan veszi Golyó, sokat cirkuszol velük az első szolgálataik idején. Az este mégis nyugodtan telik el, nem jön be, nem is telefonál, bizonyára rendben van a házaséletük éppen. Indítom a járőröket, fogadom a beérkezőket, nyolckor kirakom a baktert, onnan kezdve nyugtom van, csak a telefoncsörgésre kell rohannom végig a hosszú folyosón. Akár tévézhetnék is a legszélső székre leülve, de inkább előreviszem a naposasztalhoz az újságokat, olvasgatok. Éjfélig lassan elcsöndesül az őrs, akkor váltom a baktereket, és hajnali négyig alhatok az asztalra borulva. Háromnegyed négykor ébredek, fölteszek egy kávét, beengedem a baktert, még leküldöm, hozza föl a járőrök kutyáját, amikor elkezd csorogni a kávé, elszaladok ébreszteni a két hajnali járőrt, összepakolom a felszerelésüket, kitöltök nekik is egy kávét, kavargatom a magamét, amíg odaérnek, együtt ásítozunk, kávézunk, cigarettázunk. Pontban négykor kilépnek a kapun. Hatig tengek, lengek, takarítok. Nyugodalmasan elvégezhető két óra alatt az őrs kipucolása, fölmosás, söprés, de még kezdő vagyok, nagyon izgat, nem történik-e valami, amit az ablakból észre kellene vennem, gyakran előrerohanok, kinézek az üres útra, utána öt percig nyugodtabban rángatom a felmosórongyot. Az őrs előtt fölsöpröm a járdákat, kigereblyézem a nyomsáv homokozót, kiürítem a szeméttartókat, kiveretem a sarat a csizmamosóból, tempós, nyugodt munkával két óra múltán ragyog az őrs. Nem ragyog, ez túlzás, inkább fönntartom a rend látszatát. Péntekenként van körletszemle, akkor nagytakarítás mindenütt, a többi napokon az ügyeletes rendet csinál. Hat-félhétkor ébrednek a felmentettek, szakács, gépkocsivezető, lovász, nem is kell szólni nekik, maguktól tudják, mire a parancsnok bejön, addigra nekik készen kell lenniük nem csak magukkal, hanem a feladatukkal is. A százados gyakran bejön már hétkor. Kajtár előáll a terepjáróval, a gyerekeket iskolába kell vinni, leggyakrabban Madár a gékápéká, azaz gépkocsi-parancsnok, mert mindig van valami, amit a kisváros boltjában be kell szerezni az őrs életéhez. Most kiküldetésbe megy a százados, viszi a géppuskás tisztest, valamelyik őrsre összerántották őket továbbképzésre. Golyó csak kiadja a parancsot, távollétében a kerítés tövét tisztíttassam meg a gaztól. Azzal elporzik a gépkocsi, első ügyeletes szolgálatom könnyebbnek ígérkezik az átlagosnál. Alig érnek a szomszédos őrsre, már telefonál. Kapálja-e a legénység a kerítés tövét? Jelentem neki, hogy nem. Mi az, hogy nem?! Üvölt egy sort a telefonba, hogy mit adott ő nekem parancsba, és mit képzelek én. Nyugodtan és a lehető legésszerűbben azt válaszolom, hogy a falon lógó napirend szerint pillanatnyilag egyetlen ember sincs, akit dolgoztathatnék. Tovább üvölt, ha visszatér, az lesz az első, hogy megnézi a kerítést meg a napirendet, lusta, bűnöző banda az egész, csak azt várják, hogy ő kitegye a lábát. Kilenckor kel Kuglis, fél tízig nem zaklatom, öreg katona, akkor mondom neki, hogy a kerítés tövét kell kapálni, ez a százados parancsa. Tudod te, hogy nekem 65 centim van vissza? Tudom. A százados már kétszer telefonált, és mindeddig azt jelentettem neki, hogy a napirend szerint nincs szabad ember. Ha megint telefonál, akkor már nem mondhatom. Kuglis látványosan üldögél még egy ideig a büfé előtt, kavargatja a kávéját, neki egy kopasz ne parancsolgasson. Cseng a telefon, a százados. Na, kapálják már a kerítést? Jelentem, egyedül Kuglis határőr… Kuglis megjelenik az ajtókeretben… egyedül ő dolgozik egyelőre, a többiek, ahogy kelnek, beállítom őket. És milyen szélességben kapálják föl a földet? Mondom, hogy mindkét oldalon egy kapányi szélességben. Megint üvölt annyira, hogy Kuglis is hallja, hát nem azt adtam parancsba, hogy mindkét oldalon negyven centiméter szélességben kapálják föl a talajt?! Jelentem, nem. Azt mondta százados elvtárs, egy kapanyom szélességben. Megint üvölt. Maga szerint hány centiméter széles egy kapa? Szerintem huszonöt. Na akkor negyven centiméter, és le fogom mérni! Maga csak hajtsa végre, ne pedig értelmezze a parancsaimat! Megértette? Kuglis még megnyugtat, hogy minden ügyeletest így járat be az öreg, és elballag egy kapáért.

Bogács meséli másnap, hogy a telefonálások alatt szemben állt a századossal, és az hunyorgott, csippentett a szemével, mint aki éppen jó viccet csinál. Nagyjából én is tudom, mire megy ki a játék, de azt is, a kerítést ki kell kapálni. Délben vagy tízen ülnek az ebédlőben, javarészt tisztesek. Kuglis elküldött ebédelni, majd ő üldögél a helyemen húsz percet, legyek nyugodt, ebédeljek meg kényelmesen. Most fordul a jövőm ezen az őrsön. Madár és Pocak asztalához ülök, eddig kerültem a társaságukat, valahol ők is benne vannak ebben a mai kipróbálásomban, az is lehet, ők javasolták a parancsnoknak. Szívat a Golyó? kérdezi Madár. Én elvből nem panaszkodom, számítottam erre, de nagyon fancsali lehet a képem. A napirend meg a kopasz státusom szerint még két embert tudok beállítani a kerítés tövébe, az összes többi felmentett meg tisztes, talán a fele elkészül annak, amit parancsba kaptam. Leszarom az egészet, mondom nagyvonalúan. Sokkal egyszerűbb lenne a kopottra cserélni a zsávolyt, odaültetni valamelyiket az asztalhoz, és kapálni a kerítés tövét. Ez a jövőm. De már régen összebeszéltek, ebéd után tíz ember negyven perc alatt végigkapálja, talicskával elhordja a gazat, fölgereblyézi a kétszer negyven centiméteres csíkot, a raktáros, a lovász, az őrsellátó, a kisztitkár, Kuglis is sokkal serényebben mozog, utána Madár ötletére az összes kerítés tövét megszórják a leselejtezett poroltókból, amitől rövid távon szépen kipusztul a fű, és olyan lendülettel, örömmel dolgoznak, hogy szinte csak jó móka az egész, Bőzsönyi gereblyéz, pedig fél óra múlva szolgálatba kell mennie, még Köcsög is kiszalad egy percre, megnézni az állást.

Amikor belerázódtam már az ügyeletekbe, fölvetődik, hogy ugyan Guszti csak négykampós, de sokat van az istállóban, meg a szolgálatai idején sem lehet hozzájutni dzsefihez, cigihez, csokoládéhoz, kellene még egy kantinos. Az én nevem vetődik föl. Nyolckampóst választani, hárítom el, olyan kell, aki mindig itt van. Ugyan, mondják, nem kell a púder, minden harmadik napon ügyeletes vagy, egyen egész nap benn vagy, csupán egyszer vagy kinn nappal! Egyetlen ismétlődésből felfedezik a rendszert. És jó kantinos vagyok. Bárki jöhet az ügyeletem idején, ha addig odaül az asztalomhoz, én szívesen kiszolgálok, csak legyen valaki a telefon közelében, és nézzen ki az útra. A büfénél nem vagyok görcsös, mint Guszti, azzal fenyegetnek a hivatalosságok folyton, hogy a katona nem nyerészkedik a bajtársain, azaz a kantin áru- és pénzértéke mindenkor ezer forint. Bármikor a nyakamba eshet egy ellenőrzés, és ha többletet találnak a rovancsnál, akkor meghurcolnak. Kicsiny hasznunk csupán a dzsefin és a kávén van, de ez elég arra, hogy a két büfés korlátlan fogyasztását fedezze, sőt a cigarettám is kijön belőle. Guszti jegyzetel, mindig tisztában akar azzal lenni, hogyan is áll az ezer forint, én zsebre vágom a pénzt, nyugodtan elképzelem, hogy ellenőrzést kapok, és akkor hiány van a kasszában, eljátszom a balekot, aki naivan megbízik a társaiban, és nagyvonalúan bedobja a hiányzó egy-kétszáz forintot a zsoldjából.

Egyszer jött ilyenféle politikai tiszt, azzal kezdte, hogy rendelt nálam egy pohár szódavizet, a mennyibe kerül kérdésre azt mondtam, tekintse az őrs ajándékának, amin rendesen bepörgött, majd kifizette az ötven fillért, amit kapásból megszabtam, mert senki nem fogyasztott az őrsön szódavizet. Teljes rovancs, valami húsz forint hibádzott az ezerből, ebbe nem tudott belekötni, a plusz, a nyerészkedés az ősbűn a szocializmusban, a balekság bocsánatos. A zsebemben csörgő maréknyi apróból kiegészítem a büfé kasszáját. Akkor, már a nekem szóló bosszúállás következik, addig szimatol a klubban, ameddig fölfedezi a rádión, hogy az üveglapra be van karcolva a Szabad Európa hullámhossza. Olyan üvöltözés, hogy beleremeg az őrs, előjön Golyó. Neki is följebbvalója, elöljárója az alezredes. Abszurd színdarabba illő párbeszéd, nem akarom elhinni, hogy megint rám vadászik valaki (Bárky őrnagy küldte?), túl valószínűtlen, túl primitív, túl átlátszó. Pedig erről van szó. Megint nem kapcsolt be bennem a riasztókészülék, abszolút biztosnak érzem magam ezen az őrsön, mindenki, vagy – pontosabban – a mértékadó többség, becsül, egyetlen buktát leszámítva, amit büntetés nélkül megúsztam, jól végzem a dolgom, példásan, és most megint rajtam a szimatoló, bűnkereső, koncepciózus bekerítő szándék. Golyó azonnal fölismeri a helyzetet. A két tiszt párbeszédéből néhány félreértés után kiderül, hogy felelősségi köröm csupán a büfére korlátozódik, a rádióhoz és a klub egészéhez annyi közöm van, mint bármelyik közlegénynek az őrsön. (Ez nem igaz, a klub könyvtárostul, kantinostul, mindenestül rám van terhelve leltárilag, ha a tiszt belenéz a dokumentumokba, mindketten buktunk.) Az ales még megjegyzi, hogy eléggé koszos az ügyeletesi karszalagom. A Szabad Európás karcolás az üveglapon, úgy látszik, nem is rendszerellenes, pedig öt perccel ezelőtt még a sötétben megbúvó reakciós törekvések fényes bizonyítékaként említődött.
A százados csak eligazításra ér haza első ügyeletem utolsó órájában, én az ügyeletes szoba ajtajából hallgatom a gyors és rövid, pattogó parancsokat, a mai ügyeletes személye, tevékenysége szóba se kerül, talán nem is látta a kerítés tövén barnálló csíkokat. És soha többé nem kellett kikapálnunk a kerítés tövét. És ezután háromnaponként én vagyok az ügyeletes. Ez éjszakai szolgálatnak számít, utána kapok egy nappalit, következik egy tizenhat-huszonnégyes nyolckampó, és megint ügyelet. Meg lehet szokni.

Következik: 13. Balcsati

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ