(Levelek New Yorkból)

Azt mondja nekem a minap Laci barátom, hogy olyan a helyzet mostmár, hogy a nyóckerben vagy a tizenháromban, sőt náluk Palotán is ha bezár egy-egy bolt, amelynek nem sikerült kiböjtölni ennek a válságnak a végét – amit Lacika ilyenkor és máskor is leginkább a derék New Yorkiak számlájára szeret írni, persze anélkül, hogy engem meg akarna bármiképpen is bántani ezáltal – akkor a bolt helyén kisvártatva egy kínai nyílik. Márpedig Lacika előítéletei a vágottszeműekkel szemben meglehetősen kitartóak és alaposak, amint erről egy korábbi alkalommal már volt lehetőségem említést tenni.

Egyféle új honfoglalás ez, gondolom, kinőtték a saját kis országukat, és most be akarják lakni a világot is. Talán Tamásit lefordították az ő nyelvükre is, és így tudják, hogy csupán egy dolgunk van a világban, hogy valahol otthon legyünk benne. És nekik megy is ez. Amennyi lovat adtak alájuk Amerikában is, az őslakos indiánok sem láttak összesen. De kínaiként az ember magyar állampolgársághoz is sokkalta könnyebben juthat, mint például az unokatesóm, aki már túl van egy hétéves házasságon (van azért valami ebben a hétéves ciklikusságban!) magyar állampolgár urával, munkahelye, lakása sőt autója is van – ami ugye számít Budapesten, és mégis, amikor harmadszor is elbukta a százharmincezer forintot, amit az állampolgársági jellegzetes magyar cirkuszra kihajigált az angyalföldi lakás nyitott ablakán – amit leginkább Cilike, a perzsamacska hangulata okán tartanak nyitva, különben depressziós lenne, miután pár éve, ifjúsága hajnalán a testi örömöktől is megfosztották… – a mindenható irodista azt sziszegte, miközben a „Visszautasítva” pecsétet rányomatta az iratcsomóra: Maga itt nem leszen állampolgár. Ha gyereket szül, az igen, de maga nem!… Sosem tudtuk meg, miért ilyen ideges a nő. Pedig nagyanyánk csak úgy lett román állampolgár, hogy kis időre nem figyelt oda, és amikor épp Szatmárban intézték a dolgukat nagyapámmal, valakik meghúzták a hátuk megett a határt.
De a vágottszeműnek még alkotmányt és Himnuszt se kell ismerni, talán mert Magyarország is bennük látja felemelkedésének esélyeit, megelőlegezi nekik a bizalmat, hogy majd megtanulják, ha boldog magyar állampolgárok lesznek. New Yorkban sincs ez másképp, és ha Huangék boltot nyitnak, már annyi fáradságot sem kell, hogy vegyenek, hogy valamely érthető nyelven is kiírják, mit árulnak abban a boltban, de az sem elvárás, hogy az eladó tudjon a maguk nyelvén kívül is megszólalni, ha úgy adódik.

Isten hozott kis-Olaszországba!

Hát ezárt kacagtam a minap egy jó nagyot, amikor a Chinatonban botorkáltam kínai szerencsepénz ürügyén. Nem a szerencsepénzen mulattam, azzal nem akarok ujjat húzni. Hanem azon, ahogy beintettek nekik az olasz szomszédok. Manhattanben ugyanis a két városrész éppen egymás szomszédságában van, aztán egyik boltban macskát főznek, a másikban meg teknőst.
A kínai negyed Váci utcája, sétatere, korzója, vagy hogy mondjam: a csentruja a Canal Street. Minden túristakönyv ezt jelöli meg Chinatownként.
És akkor jöttek ezek a drága és kedves olaszok, akiket Európában – méltatlanul – kissé lenéznek a sznob eusok a vérmérsékletük és főleg megbízhatatlanságuk miatt, és megálljt parancsoltak a sárga előrenyomulásnak New Yorkban: szerkesztettek egy utcaszéles piros-fehér-zöld világító girlandot ezzel a felirattal: „Isten hozott kis-Olaszországba!” és kiakasztották a Canal Street kellős közepére.
Mondanám, hogy amazoknak meg kikerekedett a szemük, de nem mondom, mert úgyis tudná mindenki, hogy nem igaz, meg talán el se tudják olvasni a feliratot, mert a ravasz olaszok nem írták ki mandarin nyelven is, csakis angolul.
Olyasmi dolog ez, mint amikor az ember egyszercsak besokall, és a lábát a az ajtónyílásba teszi majd felüvölt: Netovább!
Az olasz trójai faló pedig megtette a hatását, mert egy csapásra európai lett az utca környéke – no, nem a felirattól, hanem a hirtelen robbanásszerűen megnyitott olasz vendéglőtől, teraszoktól, lacikonyháktól – hogy Lacitól se távolodjunk el nagyon. Van ebben valami csendes összefogás is. Mert a mexikóiak is szimpatizálnak a piros-fehér-zölddel és temperamentumban sem nagyon maradnak el az európai csizma népétől, és az olaszok meg hagyják, élvezkedjenek amazok is kicsit a visszaszerzett területeken. Így aztán nem csak zselés hajú nagyorrú olaszok a pincérek, hanem zselés hajú, köpcös mexikóiak is.

Bár, ha belegondolok – miután keresztülvágtam én is a környéken – a legkevésbé sem illethető semmilyen szempontból ez az egész a „csendes” jelzővel.

New York, 2010 június 15.

1. Rozek Enikô:
   2010. június 17. 13:45

   Sajnos Szatmáron is az a helyzet,hogy jó néhány üzlet bezárt vagy már annak indúl és ez még csak a kezdet!Hogy hogyan lesz ebbôl gazdasági fellendülés,azt nem tudom és nem is értem?!
   Amúgy volna egy személyes kérdésem,hogy: miért nem írod alá a neveddel a „leveleid” mint eddig?
   A másik dolog az,ami persze valószínûleg nem rád tartozik,de én mégis megírom neked is,hogy szerinted miért történhet meg az,hogy amikor a keresô mezôbe beírom a „Pót-Káfe” szót ,nekem a „Fazék-Káfe”-t adja ki néha,mint ahogyan ma is történt?!
   Talán ismersz valakit aki erre megtud felelni.Köszi.

2. Art úr:
   2010. június 17. 16:20

   Hogy nem a nevemmel írom alá? Ez most elgondolkodtatott…
   Mindig is azt hittem, Dancs Artur az én nevem.

3. demivanna:
   2010. június 17. 19:48

   Kedves Enikő, nem azt kell beírni, hogy PÓT, hanem csak azt, hogy KÁFÉ, vagy KAFE, de a legeslegjobb az, hogy http://www.kafe.hhrf.org – a HöHöRöFö betűit könnyű megjegyezni, mert az a Hungarian Human Rights Foundation betűjele. Fazekunk nincs. Höhö. Röfö.

4. Art úr:
   2010. június 18. 05:49

   Nade, Debi! Örömmel látom, hogy felveszed a kesztyűt, és ha kell kesztyűs kézzel is kezeled a beledudálást. De hagyd, mert a mundér becsületes.
   És különben hova lett a fazék?!

5. demivanna:
   2010. június 18. 06:12

   tudod, hogy szeretek magyarázni…:-) ja, a fazék? hát hova lett volna?! …ellopták.

6. Art úr:
   2010. június 18. 16:44

   Micsoda világot élünk, hallod! Nem is értem. Van nekem egy drága kis kollégám, Julio. Ő meg olyan, mint akinek éppen mostanság lopták el a biciklijét. De erről asszem’ egyszercsak írtam. Meg fogok is.
   Csak mondom, micsoda világ, te Debi, micsoda világok járnak!…

7. Rozek Enikô:
   2010. június 18. 18:33

   Ma érdekes módon a szokásos módon írtam be:”Pót-Káfé” és most helyesen adta ki a gép.Azt hiszem,hogy már említettem,hogy ez nincs mindíg így,hiszen máskor ékezettel vagy anélkül,csak”Fazék-Káfé”-t adott ki nekem.Szerencsére ma nem így történt,bár azt hiszem nem „szerencse” kérdése az egész,hanem az,hogy valaki velem szórakozik.Amúgy a nevem és az e-mail címem is készen elôre be van írva a kitöltendô mezôbe a „szóljon hozzá”-n,amit ha jól tudom,nekem kellene megtennem,vagy nem?!
   Kedves Artúr,neked pedig csak annyit üzennék,hogy máskor úgy írtad alá,hogy:Art vagy Art úr,és én ezt hiányoltam.Tudod,mint amikor te is anno azt szeretted,hogy aláírják az sms-ket.:-)

8. Rozek Enikô:
   2010. június 18. 18:41

   Amíg el nem felejtem,képzeljétek ,ma fedeztem fel azt,hogy az e-mail fiókom fényképes albumába valahonnan „Cseke” fotók kerültek be,csak azt nem tudom,hogy hogyan?!Ehhez mit szóltok,erre mi lehet a magyarázat?!

9. Rozek Enikô:
   2010. június 18. 19:00

   A””Cseke”nyílvános galériájából,Ådám Gyula:Csángó lakodalom 2006,valamint ezen belûl még valami „Attila” nyílvános galériája és „Elisabeth” fotói.Nem ismerem ôket és foggalmam sincs,hogy hogyan kerültek hozzám.Gondolom nem véletlenül!

10. demivanna:
    2010. június 19. 14:48

    tök jó…!!!:-)))
    én se értek semmit, de ez megnyugtató
    annoartúr, mit is…??? emlékszel, mikor hónom alá vágtam a virágot a buszmegállóban…??? az is tök véletlen volt, jót nevettél, van vagy 10 éve

11. Art úr:
    2010. június 21. 20:16

    Nem emlékszem, de én már szenilis (vén hülye) vagyok, így hát ez nem kiindulópont, neked viszont emlékezned kell :))))
    Jár még a busz? Vagy már csak a megálló (…jár nekünk)?

12. Art úr:
    2010. június 21. 20:20

    Juteszembe, az embert úton-útfélen váratlan dolgok érik. Mondom minap egy asszonynak, „Elnézést, Marianne” – mert ez a neve, Marianne Erdélyi. Azt mondja, akármit is akarok mondani, csakis tévedés lehet, ő ugyanis sohasem beszélte azt a nyelvet, amit magyarnak mondanak. De azt tudja, hogy a neve azt jelenti, hogy Transsylvanian…
    „Ó, jeah!” – helyeseltem…
    De attól még véletlen…

13. demivanna:
    2010. június 22. 04:38

    ellenpélda: a petrozsényi szénmedencében magyar szülők elárvult, románul felnőtt gyereke Spanyolországban bizonygatja: eu sunt ungur!

    a megálló még meg-megáll, na de a busz ilyet nem tesz… én gyalog ülök.

14. Art úr:
    2010. június 22. 06:22

    …máskor is bóbiskoltam el egy-egy megállót… Most hárommal mentem túl. Csak mert olvastam. És mert éjszaka van. És mert bevásároltam a fesztnyitvába a 46-oson. Megpakolva. Pedig hogy óvtak a sok olvasástól, nem jó az semmirese’. S hát tessék… Három megállót. Éjszaka! Felpakolva…