Árva lelkek

A svéd Erik Cornell Küldöttünk a Paradicsomban (Sändebud till Paradiset) című, angolra lefordított, tehát mindenki számára hozzáférhető könyvének egyik megható/elkeserítő jelenete az, amelyben leírja, hogy a számukra kiosztott tolmács (minden észak-koreai tolmács besúgó is egyben) mennyire elcsodálkozik azon, milyen intim, emberi a kapcsolat a szerző – egykor chargé d’affair Phenjanban – felesége meg alig néhány hónapos kisgyereke között. Mennyire más kapcsolat fűzi össze őket, mint az észak-koreai anyát és gyerekét. Mert azt katonásan nevelik, többek közt arra, hogy – és ezt már egy másik mozaikkockából, a fullextra.hu ’84-es phenjani út leírásából illesztem ide – egyedül a Vezért kell szeretni.

Úgyhogy egyáltalán nem lepődöm meg, amikor a tévé a ”hisztérikusan zokogó” gyászolókat mutatja, akik a Kedves Vezetőtől búcsúznak. Elhiszem, hogy őszinte a gyász. Az jut eszembe, hogy még bukaresti lakosként hallottam: Ceuasescunak egész ”hadsereg” szekusa nőtt fel árva gyerekekeből, úgy, hogy azt mondták nekik, Ceausescu az ”apjuk”, őt kell szeretni, nekik tartoznak a ragaszkodással, a ”szeretettel”.

Persze kilóg a lóláb a szöuli közvetítésből, ugyanis nem természetes az, ahogyan a fájdalomtól eltorzult arccal derékban megtörve uniform szenvednek, mindenik első sor úgy tesz, mintha oda akarna szaladni a fekele limuzinon közzétett kommunista tetemhez, de csak egy lépésre futja az őrületből, könnyű őket visszalökdösni a sorba. Abban a pillanatban az az érzésem, hogy koreografált jelenetnek vagyok a tanúja.

Ám tulajdonképpen mindegy, hogy őszinte vagy parancsra eljátszott – az a tény, hogy ezt mutatják, hogy ezt normálisnak akarják elfogadtatni, elképeszt, megfájdítja a lelkem. Hogy ezt a kívülről akár nevetségesnek is nevezhető jelenetet a helyzet létrehozza, hogy a mutatott arcok mögött kifordított, megmérgezett lelkek vonaglanak, az a szomorú. Hány generáció kell majd ahhoz, hogy a normális élet ezt elfeledtesse?

Gergely Tamás
2011. dec. 29.

1. Gergely Tamás:
   2011. december 29. 16:40

   Kösz a borítót, Gabi!