Krebsz János: Nyolckampó (16. Jön a Mokép)
Rövid ideig, talán két hónapig, közöttünk van egy cigány őrvezető fiú. Nincs rasszizmus köztünk, a cigányfalu leányainál bevágódni, tekintélyt szerezni dicsőség, miközben valahogy tartják a távolságot, egyetlen esetről sem tudok, hogy cigánylány lefeküdt volna valamelyik katonával, és folyamatosan izgatják az egész társaságot. Tartják a saját törvényeiket, és kipróbálják a mieinket, ez érthetetlen és tiszteletre méltó.
Az őrvezető már a többedik őrsön szolgál, vagy ő nem tud összeférni, vagy vele nem egyeznek a többiek, legyünk vele nagyon barátságosak, még föl is készíti az őrsöt a százados az érkezésére. Neki se lehet könnyű folyton szembesülni a fajtáját sújtó előítéletekkel, de van a személyében valami nagyon idegesítő. Intelligensebb az átlagnál, talán érettségije is van, mindenesetre pontosan tudja, és érezteti, hogy annál a bunkó átlagnál, amely az őrsökön szolgál, magasabb érzékenységet és több józan észt képvisel. Rólam lepattan a kísérleteivel, de mintha az én kezdeti beilleszkedési zavaraim utánzatát látnám benne. És rébuszokban beszél, feladványokkal válaszol, lássuk, megfejted-e azt, amit én most kapásból elővarázsoltam az eszemből, zsákutcába viszi a vele vitatkozókat, sosem tudható, éppen komolyan mondta, amit kimondott vagy humornak szánta, amit a szembenálló primitívebb nyilván nem láthat át első pillantásra. Folyamatosan át akarja élni, meg akarja tapasztalni a maga különb, nemesebb voltát, miközben folyton tisztában van azzal, hogy bárki lenézheti a bőre színe miatt. Mindenkit zavarba hoz.
Polyák ilyen még újabban, képzést tart, a kutyák számára életveszélyes a halcsontok fogyasztása, ha úgy folytatná, hogy a halas napokon ne keverjük be az ételmaradékot a kutyák kosztjába, akkor meg lehetne érteni az álláspontját, de haragosan hatalmi magaslatokba emelkedik, és kijelenti, megfenyíti azt, aki a kutyák elé halcsontot mer vinni. Szokatlan ez a hang közöttünk. A fiataloknak sem tetszik a stílus, és emlékeznek arra, hogy eddig simán bekevertük a konyhai maradékot, soha nem volt semmi baj. Mostantól tilos, ez parancs. Aznap érkezik Mokép, valami sarkköri expedícióról szól a film, a szánhúzó kutyákat mindvégig szárított hallal etetik, figyeljetek és tanuljatok, jegyzem meg hangosan. Polyák csöndben marad. Megnőtt az ázsiója, a százados az áthelyezését kérte, és sokéves munkájának beérett a gyümölcse, Pestre fogják helyezni, a tájékozódó látogatáson Budapesten Polyákéknál szálltak meg, azóta ilyen nagy a pofája.
Ignácz tizedes meg Kapával akad össze, az jóindulatúan megkérdezi, hogy mivel foglalkoztál civilben. Tollfosztó voltam. Olyan foglalkozás is van? Kapa őszintén csodálkozik. Igen, mert gépesíteni is lehet, manapság már ez az uralkodó, de az igazán igényes emberek ragaszkodnak a kézzel fosztott tollhoz, ezért nagyon jól megfizetik ezt a munkát. És egész nap ültök egy asztalnál, és tépkeditek a tollat? Kapa már látott ilyet… Nekem kell leállítanom a beszélgetést, mielőtt teljesen hülyét csinál Kapából.
Nekem, megint deklarált egyértelműséggel Pásztor a legjobb barátom, kőműves, mint Tajti volt, és vele is nagyokat tudunk hallgatni, ha kettesben vagyunk. Guszti leszerelése után őt veszem be a kantinba.
Bácsék befejezték a nyomsávot, továbbmennek egy őrssel. Tőlem mindhárman elbúcsúznak, talán még találkozunk a civil életben. Annyi barátságot kötök, annyian visznek jó emléket rólam… Ehhez képest alig egy-kettővel futok össze a következő években, a későbbiekben pedig már elmehetünk egymás mellett az utcán akár, nem ismerünk egymásra.
Juli gyakorlatilag júniusig, az utolsó pillanatig tömeti magát mindig azzal a katonával, aki oda megy szolgálatba. Közben sokat fejlődik a szolgáltatás színvonala Nyári áldozatos pedagógiai vénájának köszönhetően. Ha a későbbiekben tönkremegy néhány házasság az országban a feleség újító hajlandóságának hiányában, itt keresendő az eredendő ok. Juli hibátlan kiszolgáló kurvává képződik. Talán érzi, hogy hosszú böjt követi ezt a forgatagos farsangot.
Kapát még kikérdezem, szerintem ő indította be Julit valamikor november táján. Lehetett vele csókolózni, meg a mellét lehetett megfogni, mondja Kapa. Hatalmas, erős, izomagyú fickó, hamar elborul a feje, olyankor félelmetes. És? Nem én voltam nála az első, az biztos, nem volt szűz. De hogyan történt? Hát nagyon fölizgatott, de csak a farát engedte markolászni. És? Akkor kapott két pofont, és nem ellenkezett többet.
Június elején hazamegy Kapa eltávra, fia született, a százados még meg is toldja neki egy jutalomnappal. Jön vissza, ül a klubban ellazultan a dzsefije mellett, amikor érkezik Filkó, kinn volt a faluban a jobbcsatin, a téeszvezetőséggel tárgyalt, és hozza a hírt, Juli tegnap megszült, kislánya született. Ignácz nyújtja a kezét Kapának, így a szép igazán, először egy fiú, azután rögtön egy kislány. Kapa kirántja a széket az őrvezető alól, a földön fekvő cigány fiú közeléből elrángatjuk, de közben habzó szájjal üvölti, hogy egy ilyen putrilakó büdös roma ne szóljon hozzá, mert kitapossa a belét, amint a kezébe kerül a géppisztolya, azonnal beleereszti az összes skulót… Ignáczot hamarosan áthelyezik.
Az apasági bírósági tárgyaláson a kerület jogásza képviseli a határőrséget. Julika butus, egy olyan fiút jelent be apaként, aki alig két hónapja került az őrsre, egyértelműen kizárható az apasága, talán két-három coitusban volt része az akkor már nagypocakos delnővel, és naivan úgy gondolta, azzal fizethet a legszebben, ha házasságot ígér a széttárulkozó combok tulajdonosának. Juli komolyan vette, talán ezzel apát gondolt szerezni a legmálébb személyében a gyermeknek, és a bíróság innen kezdve nem foglalkozott tovább az üggyel. A kerület meg nem indított vizsgálatot, egy ilyen megbízhatatlan nő, aki azt sem tudja, ki a gyereke apja, mondhat bármit. Golyó foglalkozott a költözésével, már nem érdekelte az őrs belső értékrendje, amire korábban olyan biztos érzékkel reagált. És mi októberiek is elkezdtünk imádkozni, itt olyan folyamatok indultak meg, amelyek a teljes széteséshez vezetnek, csak addig ne következzen be, amíg mi itt vagyunk. Két tejfelesszájú hadnagyot kapunk, egyik a parancsnok, másik a politikai tiszt, és Bogács lekezelő jóindulattal kezeli őket, többet tud mindkettőnél. Ez életveszélyes. A századostól legalább félt.
Leszerelés után egy-két héttel egyik kolléganőmmel stoppolunk az országút szélén. Elcammog mellettünk egy határőrökkel megrakott teherautó, füttyögnek a fiúk, megnézik a csajt. Vagy tíz évvel idősebb nálam a nő, de az az igazi, dögös bombázó, festett szőke, hosszú combok miniszoknyában, közel húzódik hozzám a verbális agresszió fenyegetésében. Egy hang a platóról, te, ez a Jani! Felismerem a hangot, a sok egyforma sapkás fej között nem lelem a gazdáját. Heló, Bács! Rikkantok utánuk, és jól láthatják, legalább negyvenen, hogy a kollegina derekára teszem a kezem az őszi bágyadt napsütésben, és közelhúzom magamhoz, egészen közel, talán ő is ráérez arra a brutális csiklandásra, amit a negyven kiéhezett kan szeme előtt összesimuló pár látványa kelt. Így is lehet, semmi közöm a nőhöz, éppen férjhezmenni készül egy elrontott házasság emlékeivel a múltjában, de semmi nem eldöntött még, én is ott vagyok, úgy látszik, a lehetőségek paklijában, közeledő ölelésem növeli a választás szabadságát, lelkesen simul, nem tudhatja, hogy én az előző, megalázott életem utolsó gesztusával üzenek a fiúknak.
És semmi közöm már a katonák öntörvényű világához.
Következik: 17. Portya
Pusztai Péter rajza