Megcsúfolták a frissen vasalt évek.
Indulj hátrafelé, gyűjts néhány gesztenyét
az ismert-ismeretlen sírhalmok között.
Angyalt várj, köszöntsd a Mikulást.
Mit számít, hogy fejed hószínbe öltözött?
Nézd őt. Mellette hőzöng egy színes reklámmal
megfertőzött cirkusz – (lovaggá ütött virágok
fekete szirmai a fehér arénában.)
Itt húzódott meg: tátongó vaskapuszárnyak,
egy primitív forma, elítélendő, piros felirat:
– RUHATISZTÍTÓ –
Betoppan Zola a kopott monarchiába:
egyszerű kis fészer – két szellemi sérült,
dadogó asszony. Valami más ruházat kéne…
ne képzelődj, hülye. Ha kicsalnád őket
a korzóra, ott förmed néhány cementvályú,
óriáskutak és még ki tudja, hány selejt.
Hogy illesztenéd be őket a mindennapokba?
Megtennéd elképzelt, halott lépéseid
dédanyád felzabált lábnyomaiban?
Képet festenél a szomszéd uraságnak?
– Dehogy. A konfetti-évek kiszúrták a szemem.
Halk szavú vak lettem, nem látok semmit.
Ha elalszom, a látomás csak metamorfózis,
sci-fi film. Isten tudja, mi téved és kóvályog
ott, ahol már arcomra tettem egy öreg albumot.
(Ómagyar motivum, szétfoszlott szemfedő,
korcs-kutya szemére telepedett hályog.)

2012. január 5.