Meghalt Tisza Kálmán

Az ország ujabb történetének nevezetes alakja, Tisza Kálmán, kit 1860 óta szakadatlanul közéletünk élén láttunk, ki mint minszterelnök politikai életünket tizenöt évig irányította, meghalt márczius 23-ikán reggel, 72 éves korában Budapesten.
Mióta 1861-ben az alkotmányos élet ujra megkezdődött, nagy szerepe volt a politikában. Már akkor Ghyczy Kálmánnal együtt az országgyülés egyik nagy pártját vezette, mely 1867-ben szemben állt Deák Ferenczzel a kiegyezés miatt. A heves közjogi harczot Tisza még akkor sem hagyta abba, mikor Ghyczy Kálmán az országot fenyegető pénzügyi veszedelem aggodalmától indittatva, letette a fegyvert s mint pénzügyminiszter a Deák-párthoz csatlakozott. Tisza Kálmán és pártja, a balközép nagy része 1875-ben szintén követte Ghyczyt s a pénzügyek rendezését tüzvén ki programmul, egyesült a Deák-párttal, mely ettől az időtől azbadelvüpárt nevet vett föl és Tisza Kálmán vezérlete alatt állt tizenöt évig.
Tizenöt évi kormányzása sok tekintetben nagyon emlékezetes. Ez idő alatt a megyék egész szervezete megváltozott a főispáni méltósággal: életbe lépett a legtöbb adófizetők, a vinilisták joga; a választói jog az adófizetés pontos teljesitéséhez köttetett, s a választók névlajstromát törvényből össze kellett állitani. A főrendiházat is ujra szervezte. Minden téren nagy ujitások történtek, de a legtöbb a közigazgatásban. Kemény, makacs harczokat kellett folytatni Tiszának, s nem lehet mondani, hogy a miniszteri széken nagy népszerüséget élvezett.
A legtöbbször a miniszterelnökség mellett más miniszterséget is viselt. Hatalmának tetőpontja 1886-ban állt. Ekkor történt, hogy május 21-ikén, mikor Budavár bevételének évforduló napját ünnepelte a hazafias kegyelet, Janszky Lajos vezérőrnagy, a fővárosban állomásozó műszaki tisztekkel megkoszoruzta a Buda ostrománál elesett Hentzi sirját és Hentzit a katonáknak mintapéldaképül ajánlotta. Ezért az egész országban nagy felháborodás támadt, mignem Tisza egy, azon időben nagy feltünést keltett királyi kézirat kieszközölésével szerencsésen lecsillapitotta az ingerültséget. Ekkor állott hatalma tetőpontján.
Miniszterségének másik nevezetes mozzanata 1888-ban a véderő megváltozásáról szóló törvényjavaslat, melynek tárgyalása és a fölmerült események Tisza hatalmát megtörték. Lemondása 1890. márczius 13-ikán következett be s Ő Felsége igen elismerő kézirattal márczius 13-ikán mentette föl hosszu szolgálatai alól.
Ekkor azt mondta, hogy mint „közlegény” szolgálja tovább a szabadelvű pártot. És szolgálta is egész haláláig.

Tisza Kálmán temetése

A család kivánsága volt, hogy a fővárosban ne tartsanak nagyobb gyász-ünnepélyt s a lakáson történő megáldás után a koporsót este Gesztre vigyék a családi siroltba.
Az elhunyt fia, gr. Tisza István azt is kérte, hogy se a gyászháznál, se Geszten beszédeket ne mondjanak, mert az özvegy jelen akar lenni a szertartásokon, s ha egyházi beszédek mellett egyéb beszédeket is tartanánk, ez a szertartást hosszura nyujtaná, az özvegy el nem viselhetné. Igy tehát megállapitották, hogy márczius 25-ikén csak Antal Gábor dunántuli ref. püspök beszéljen. A koporsót éjszaka 11 órakor inditották el Gesztre, Csabán keresztül. Az országgyülés küldöttsége különvonaton, márczius 26-án reggel érkezett Nagy-Szalontára s onnan kocsin hajtattak Gesztre.
A temetésen a királyt gróf Apponyi Lajos magyarországi udvarnagy képviselte. A közös miniszterium Kállay Béni közös pénzügyminiszterrel képviseltette magát.

Az ó-budai takarékpénztár bukása

Ismert kézből vettük az alábbi cikkelyt, melynek konkluziói ellenkeznek ugyan, a mi több izben és éppen ma is más helyütt kifejtett nézeteinkkel, de mint érdekes külön véleményt érdemesnek tartjuk olvasóinkkal megismertetni. (p.f.)

Ismét egy pénzintézet bukásával kell foglalkoznunk.
Rövid egymásutánban nem tudjuk már, hogy hányadik eset. Kis-Cell és Máramaros-Sziget után Szombathely, erre közvetlenül, Sopron és Székely-Udvarhely, most pedig Budapest-Óbuda. Ezen kis pénzintézet bukását is, mint az előbb emlitettekét szintén nem sikertelen üzletek okozták, melyek csak egyedül képezhetik valamely pénzintézet bukásának elfogadható alapját, hanem az intézet vezetésével megbizott férfiak visszaélései, melyeket lehetővé tett, az intézet igazgatóságának és felügyelő-bizottságának hanyagsága, lustasága, gondatlansága és könnyelműsége.
Számtalanszor konstatáltuk már, hogy a pénzintézetek igazgatósági tagjai, pusztán csak sinekurának tekintik hivatalukat.
A pénzintézetbe csupán a politikai és napi események megbeszélésére és a tantiémek felvételére mennek el. Arról azonban, hogy kötelességüket teljesitsék, hogy a pénzintézet üzletmenetét megvizsgálják, arról szó sincsen. S ha már hébe-korba, lelkiismeretük megnyugtatására, valami revisiofélét inscenálnak is, az is körülbelül egyenlő a nullával, hisz a legnagyobb felületességgel történik, a legcsekélyebb szakismeret hiányával.
De nem elégedtünk meg pusztán avval, hogy a bajokra rámutassunk.
Kötelességünknek tartottuk, hogy azok szanálására az utat is megmutassuk. Meg is mutattuk azt. A szanálásnak nem csak egy, hanem többféle módját is ismertettük.
Egyes pénzintézetek vezéremberei ugyan a katasztrófák pillanatnyi hatása alatt tudatára ébredtek kötelességeiknek, felelősségüknek és nemtörődömségüknek.
Eddigi mulasztásaikat, kötelességeiknek a jövőben való pontos teljesitésével kivánták helyrepótolni, de midőn a katasztrófák más érdekesebb napi események által, a feledékenység sötét homályába szorittattak, ők is megfeledtkeztek feltevéseikről és minden a régiben maradt.

Egy nagy honismerő munka befejezése

Hazánk ismeretének, a föld- és néprajzi, történeti és gazdasági állapotainkról való adatoknak közkincscsé válása szempontjából nagy fontosságú nyeresége irodalmunknak az „Osztrák- Magyar Monarkhia irásban és képben” czimű nagy hon- és népismertető mű, a mely most befejeződött. Tizenhét évi munka eredménye e nagy mű, melyhez fogható a maga nemében alig jelent meg bármely más országról.
A munkában, mely boldogult Rudolf trónörökös kezdeményezésére indult meg s így kegyeletes emlékek is fűződnek hozzá, részt vett az ország közéleti, tudományos és irodalmi kitűnőségeinek nagy része, köztük az uralkodóház több tagja.
Közvetve vagy közvetlenül részt vett benne ezen kívül úgyszólván mindenki a hazában, a ki valamely vidéket kiválóbban tanulmányozott, mert az egyes czikkeket olyan emberek írták, a kik az illető vidéket alaposan ismerik, annak viszonyaival nemcsak ez alkalomra, hanem már régebben is ezzel foglalkoztak.
A szerkesztésben a mellett nagy gond volt az adatok megbízhatóságára s ezért egyes czikeket megiratásuk után számos, a tárgyat jól ismerő ember átolvasta, az esetleges hiányokat javította, a téves adatokat helyesbítette. Így aztán a munka lehetőleg pontos adatokat nyújt minden tekintetben, már pedig az ilyen műnél nagyon fontos dolog, hogy az olvasó teljes bizalommal fogadhassa adatait.

Temetkezés a levegőben

Némely embereket nem hagy nyugodni a temetkezés mai módja. Azzel érvelnek, hogy az egészségre veszedelmes, ha a holttesteket a föld alá ássák, hogy ott lassú elenyészésnek legyenek kitéve, mert ezáltal megfertőztetik mindenféle betegségek csiráival nemcsak a földet, hanem kigőzölgések utján a levegőt is.
Ezenkivül az illetők szerint, a kegyeletnek sem felel meg a mai szokás, mert az a gondolat, hogy szeretteink holtteste mindenféle férgek és élősdi állatok tápláléka lesz, nem valami vigasztaló. Az ilyen érvek sok embert rábirak, hogy hive legyen a halottégetésnek, bár ez a sokás sok nehézséggel jár, mivel eegyelőre, a míg általánosan el nem terjedt, nagyon költséges és sok helyütt a hatóságok és különösen az egyházi körök ellenzik.
Ez birt rá egy furfangos angol feltalálót, hogy a temetkezésnek egy egészen uj és szokatlan módját eszelje ki, amely alig számithat ugyan általános elterjedésre, de mint kuriozum, érdemes a megemlitésre.

Szerkesztett egy tojásdad alakú léggömböt, mely selyemből készült. Nevet is adott neki: Navohi. A gömb belsejében egy másik, belül üres gömb van, melynek burokja úgy van csinálva, hogy a levegő nem hat rajta át. A külső és belső gömb közötti tér világitó gázzal van megtöltve, a mely 900 font sulyt bír a levegőbe fölemelni.
Mikor most már a gázat beeresztették és a Navohi felfúvódott, a belső gömbbe beleteszik a koporsóba helyezett holttestet álló helyzetben. A koporsó egy robbanó gázzal telt felfújható vánkosba van fektetve, belseje pedig vastag viaszburkolattal van ellátva és annyi maró sav van beletöltve, hogy a holttest elmerül benne.
A mint a sav érintkezésbe jut a holttesttel, ez utóbbi gyorsan oszlásnak indúl benne s gáz fejlődik, a mely a külső gömbön alkalmazott szelepen kitódul. A mint ez megtörténik, a koporsó terhe megkönnyebbedik, így a vánkos, a melyen fekszik, kitágul s egy ebben alkalmazott tű behatol a robbanó anyagba, miáltal a Navohi alsó részében tűz keletkezik. A levegő ekkor behatol ide s a gömb iszonyú erővel fölemelkedik s mint tűzgömb, magasan a légben elég.
Tettek is e furcsa találmánnyal kisérleteket. Persze, emberi holttestet nem kaptak e czélra, tehát egy kutya hulláját használták. A mint a Navohi felemelkedett, a szelepen fehér felhő szállt ki, a mely folyton felhőzve áradt belőle egész mintegy 3000 láb magasságig. Kétszáz lábbal magasabban a kiömlő füst már fekete volt, aztán a gömb alsó része kigyúlt, majd az egész gömb is, és néhány pillanat múlva egészen eltűnt.
Aligha valószínű, hogy a feltalálónak sok híve akadjon, bár sietett eszméjére szabadalmat beszerezni. Minden jel arra mutat, hogy az emberiség még jó sokáig megmarad a temetkezés hagyományos módjánál. S ha már valaki mindenáron el akarja égettetni a holttestét, a crematorium még mindig egyszerűbb dolog, mint a Navohi.

A kerékpár a földrajz szolgálatában

Kiss E. János tanár a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a magyar földrajzi társulattól felhívást kapott, hogy a mult évben a Svájczban tett kerékputazásai nép- és földrajzi észleleteiről és tapasztalatiról tegyen jelentést.
A földrajzi társulat tudni kívánja, hogy a kerékpáron való utazás mennyiben van befolyással a beutazott ország nép-, közművelődési-, földrajzi- és geologiai viszonyainak megismerésére, vagyis mik a kerékpáron való utazásnak földrajzi tanulmányok szempontjából vett előnyei és hátrányai.
Kiss E. János tanár e felhívásnak egy április hóban megtartandó felolvasáson fog eleget tenni, melyen a teljesen felszerelt és az ő általa igen szellemesen konstruált fékkel ellátott kerékpárját és az általa az utazás közben felvett 130 fényképét fogja bemutatni, melynek vetítéséhez báró Eötvös Lóránt egy legújabb találmányú vetítési gépét engedi át.
Ez érdekes felolvasás napjáról olvasóinkat annak idején eleve értesíteni fogjuk.

A tanító „helyettese”

Fokvárosé az érdem és ő kelti fel a figyelmet verőgépével. Ez a készülék bizonyára pártokra fogja szaggatni a világ közvéleményét, aminthogy még mindig megoszlik a felfogás arra nézve, vajjon jogos-e vagy sem a testi fenyítés az iskolában. Mert az iskoláknak szól a találmány.
Fokvárosban ahol az intézmény megszületett, nyílván szükségesnek tartják még a tanulók verését, de egyszersmind s mindenekfölött a tanítók kényelmét.
Mert a verőgép egy szék, amely csavarokkal és rugókkal akként van szellemesen megszerkesztve, hogy ha a kis nebuló beleül, annyi és olyan erős ütést kap, amennyit és aminőt a tanitó ur jónak lát, ennek megfelelően állítja be ugyanis a verőgépet.
Mondják, hogy Fokvárosban szemlátomást javulnak a gyermekek azóta, hogy a verőgép működik. A gyermekek ugyanis rájöttek, hogy a tanító egészen kikerül a játékból, mint mondani szokás. A tanító nem dühös többé, nem fárad, mikor büntet, csak beülteti az elítéltet a verőgépbe és kényelmesen nézi a bünhődési jelenetet.
Még csak egy ujját sem kell megmozdítania, mihelyt a gép megindult, vagy akár hozzá se nyul a géphez, hanem mással indítattja meg.
Szóval ügyes találmány és „ajánlatos” volna nálunk is meghonosítani. Legalább semmi dolguk nem volna tanítóinknak!

(Forrás: huszadikszazad.hu)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ