Mulatságosabb halottkémet soha életemben nem ismertem Péter bácsinál. Az igaz, hogy kivüle más halottkémet egyáltalán nem is ismertem. Ezt a mesterséget mindig olyan szomorunak tartottam, mint a sirásóét, meg a kéménysöprőét. Annál nagyobb meglepetésemre szolgált, hogy az első halottkém, a kivel megismerkedtem, egy gömbölyü, alacsony, a jókedvtől sugárzó humoros emberke volt. Szeretett nagyokat enni, nagyokat inni, nagyokat nevetni és jóizüeket pöfékelni.

Látogatóban voltam Gárd tiszamenti falucskában s ott ismerkedtem meg vele. Óvatosan paroláztam bele elém nyujtott husos tenyerébe, melylyel annyi halottat végigtapogatott már, hogy a halál okát kipuhatolja.

– No ne féljen a tekintetes ur. Nincs az én tenyeremnek halottszaga. Eleveneknek tartogatom én azt, nem a meghaltaknak.

– De csak fogdossa őket? – kérdém.

– Nem vagyok bolond. Mire való volna a nézés, ezzel a két szemmel? Csak rákacsintok s egyszeribe megmondom, hogy a doktor miféle betegségből nem tudta kigyógyitani.

– Hogyan tudta ennyire vinni?

– A praxis, uram, a praxis. Csak hozzá kell fogni mindenhez, az a fő minden dologban.

– Hát nem tanulta a mesterségét?

– Dehogy nem, a járási orvos urtól. Beszélt ő nekem sok szép és okos dolgot, a minek egy csepp hasznát nem veszem. Mert jobban ismerem én a mi parasztjaink természetét, szokásait, betegségeit, mint ő. Nálunk minden familiának megvan a maga betegsége, abba hal meg minden tagja.

– Hogy-hogy?

– Kérem átossan, az apjáról ráragad a fiára. Ilyen a betegségnek a törvénye. Én már a nagyapját is ismertem mindenik embernek, könnyü követni a betegségnek az utját. Igy könnyen boldogulok. Mert különben ennek a mi parasztunknak olyan ármányos természete van, hogy csak lefekszik, se szól, se beszél, azt se mondja mije fáj, csak meghal.

– Sokan halnak meg a faluban?

– Nem nagyon sokan.

– Mégis, melyik hónap szed legtöbb áldozatot?

– Az augusztus, uram, az augusztus.

– Napszurás, ugy-e?

– Nem a’, kérem: a búcsu.

– Miféle búcsu?

– Akkor van nálunk az istvánnapi búcsu. Ilyenkor mindig agyonvernek egypár legényt. Szeret verekedni ez a nép itt, uram, s mindig emberhalállal végzi. Ha aztán hozzávesszük az augusztusi többi rendes halottat, akkor kijön, hogy az augusztus a leghalálosabb hónap.

Félbeszakadt a beszélgetés, mert Péter bácsit hivták. Nem halotthoz, hanem disznóhoz; ő lévén a falu böllérje, a ki az összes disznókat az élők országából a halál világába átsegitette. Bizony egy szegény halottkém nem is él meg másképp. Péter bácsinak ezenkivül kocsmája és egy kis földje is volt. Hja, ő nem tehet róla, ha olyan kevesen halnak meg.

A disznók télen nagyon igénybe veszik, a kocsma is ád dolgot, tavasztól kezdve pedig nem kis gond a földnek müvelése. Sokszor nem ér rá maga megnézni a halottat. Ha asszony forog szóban, elküldi oda halottkémnek a feleségét, jobban tudja ez, hogy miben szoktak a parasztasszonyok meghalni. Aztán az asszony beáll mindjárt siratónak is, a mi nagy vigasztalás a megszomorodott családra. Sőt Péter bácsinak a fia is sokszor viseli az apja hivatalát. ‘Sz kérem, ha a postán elfogadják az apja helyett, mikor pénzes levelet kell átvenni, csak elfogadhatják a parasztok is? A kocsmát ugyis már a fia vezeti, pedig ahhoz ész kell. Aztán a fiu szépen betöltötte a cédulát; a ki öt éven alul halt meg, azt a „vele született gyöngeség” ölte meg, a ki öt éven felül hunyt el, az „végelgyengülésben” pusztult el. Ilyen egyszerü mesterség ez!

Egyszer a szolgabirónak, a kihez a jelentéseiket beküldték, föltünt, hogy Gárdon huzamosabb idő óta mindenki, nem- és korkülönbség nélkül, „görvélykór”-ban hal meg. Még egy gerenda által agyonütött legény mellé is oda volt téve, hogy „ha életben marad, a görvélykór előbb-utóbb halálát okozta volna”. A szolgabiró figyelmeztette a megyei főorvost, a ki egy szép délután kiment Gárdra és előfogta Péter bácsit. Péter bácsi eleinte zavarba jött, aztán elővett egy kis kék könyvet, melyet a megye ingyen küldött szét a halottkémeknek s a kellő utasitásokat tartalmazta. Egymásután kiböködte ott a csúf betegségeket a doktornak s csak akkor ragyogott föl az arca, mikor odaért: görvélykór.

– Látja ezt, főorvos ur: ez a legszebb betegség.

– Hogyan?

– Ilyent soha életemben nem hallottam. Ez hangzik a legszebben.

– Hát azért irja be mindenkinek a kémlapjára?

– No persze! Annak a meghótt embernek ugyis mindegy, ha már egyszer ugyis meg van halva. A familiája meg had’ legyen legalább büszke rá.

…Szegény félrevezetett statisztika, melynek aztán Péter bácsi adatait föl kell dolgozni, s szegény Fodor József, a ki ezekre az adatokra a legmesszebb menő tudományos kombinációkat alapitod.

Sipulusz, alias Rákosi Viktor (1860-1923) újságíró, humorista. 1880-tól népszerű. A Budapesti Hírlap és vicclapja, a Kakas Márton közli vidám tárcáit évtizedeken át. Egyesek őt tartották a magyar Mark Twainnak. Humoreszkjeinek egy gyűjteménye nemrég került fel a Magyar Elektronikus Könyvtárba.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ