(Proscsanije sz krasznim flagom)

Ég veled, vörös zászlónk –
a Kremlről le másként kúsztál,
mint mikor föl:
büszkén,
könnyedén,
előre,
helyeslésünk vállain,
a kiégett Reichstagra,
bár némi gond akkor is
volt már a rúd körül…
Ég veled, vörös zászlónk.
Testvérünk voltál, te gyűlölt.
Bajtárs a harci zajban,
Európa reménye,
de bíbor palástod
a GULAG
leple lett,
eltakarva a nyűtt
lágertoprongyokat.
Ég veled, vörös zászlónk.
Pihenjél, kiterítve.
Mi megsiratunk mindenkit,
ha temető lakója.
Az embervágóhídra
ámítottjaid követtek.
De rád is tósztot mondunk,
hisz te is megcsalattál.
Ég veled, vörös zászlónk.
Javunkra sose voltál.
Véres vagy.
Mi téged meg
így, véresen, letépünk.
Könnyünk le nem töröljük.
Bíbor szárnyad
kioltotta
szemünk világát.
Ég veled, vörös zászlónk.
Első szabad léptünk
szívünkben dobbant,
saját zászlónk alatt,
belátásunk szerint,
harcra keseredten.
Hát újra eltipornák
Zsivágó „ókuláját”?
Vörös zászlónk, ég véled.
Lazítsad el az öklöt,
mely ismét égnek tart
és testvérharcra lázít.
Ridadat sunyi vezérek,
szókábította gyülevész
bandák markolásszák.
Ég veled, vörös zászló.
Ellebegsz álmainkon.
Ehgy sáv maradsz csupán
az orosz lobogón,
fehér és kék
ölelő satujában.
Meglehet, a vörös is
eltűnik majd a vérből.
Vörös zászlónk, ég véled.
Színünk száma most három,
egyetlen színből ne lengjen
többé
talmi lobogó.
Ez lett a sorsod:
golyó, selyemrepesztő
a mieinktől is,
mint mindenkitől?
Ég veled, vörös zászlónk.
Ártatlan gyerekként
vereset játszottunk, veszettül
fehérre fenekedve.
Világunk, mely fölemelt,
volt-nincs ma már.
De Atlantiszunkon:
éltünk és
szerettünk.
Elomlott vörös lobogóm,
a fűben, kiterítve, lenn.
Sunyin csáklyázzák: él-e még,
durván döfödve.
Én: nem vettem be a Télit*,
Berlin alatt se voltam.
Bősz komcsi nem vagyok.
De zokogok
fölötte.

Irkutszk, 1992, július 23.

* Téli Palota

Siklósi József és Cseke Gábor fordítása. Megjelent az egykori Romániai Magyar Szóban, a kilencvenes évek elején