Kisolgának

Előrebocsátom, hogy az ötlet Dézsányi Béla (Öcsi) agyában született meg. Aztán közölte velem. Köszönöm.

Ebben a sorozatban foglalkoztam már élőkkel, félholtakkal és csupán jelzésszerűen, három holttal (a szüleimen kívül), akik közül ráadásul Halmai Pista „a Malomárok halottja” volt. Nem hűtlenségük (mert mi más a halál az élőkkel szemben?) időrendjében idézem fel őket. Mindegyikük nem volt a barátom.

Árpi az volt. Trón Árpád Levente, a festőművész, akinek nevét az ivisz olvasói ismerhetik. (Utánanézhetnek itt a Harsányi István címszó alatt, no meg a google-on a nevénél.)

Nem azért tartottam s tartom barátomnak, mert egy pár évig szomszédunk volt, hisz azon idő alatt mindössze egyszer voltam náluk, s ő sem sokkal többször nálunk. Nem is azért, mert néhány éven át problémás gyerekeket tanított, nevelt (legalábbis megpróbálta) egy Eger környéki kisvárosban.

Nem azért, mert – többek közt – a Vallon Söröző volt a „törzshelye”, itt rajzolta meg a portrémat. A rajz elkészülte után megkérdeztem tőle, mikor óhajt „elpatkolni”, mert a halott művészek alkotásai kapósabbak, többet lehet kérni értük. (Nekem – baráti alapon – két fehér nagyfröccsöt számolt.) Felelte: „Patkolj el te! Te már eleget éltél.” Gyötör az önvád: siettettem a halálát. Pedig semmi pénzért sem válnék meg attól a három képtől, amit nekünk ajándékozott!

(Folyt. köv.)