Lyukasóra

Kiváló alkalom, ilyen óra nincs, csak az órarendben szerepel. Lányoknak és fiúknak külön van a tesi, a másik félnek lyukasóra, a házirend szerint tilos kilépni az iskolából, de senki nem ellenőrzi, a többiek vagy kispályáznak az udvaron vagy nézik a tornázó csajokat, tornaruhára vetkőzve egészen mások, mint a rafinált öltözködési trükkökkel manipuláló, divattal feldobott egyéniségük, Trézsinek olyan csípői vannak, mint a Medgyessy szobrok madonnáinak, erősek, vaskosak, asszonyosak, Zsófi még kislány, lapos mindenütt, piszkafa lábakon fut, felöltözve pedig nőies, a legjobb melle Annának van, olyan lehet, mint a klasszikus szobrokon az istennőknek.

A két szünettel egy óra, semmire nem jó, mi Botos Lacival, egyébként Kabos, kimegyünk a városba. Zalaegerszeg éppen épül poros kisvárosból megyeszékhellyé, vetélkedik Nagykanizsával, annak meg történelmi a múltja. Van egy körünk. Elmegyünk az Arany Bárányig a sarkon, ott veszünk egy fagyit, megnézzük az ablakban az éjszakai műsor kirakott képeit, ideért a világfejlődés, sztriptíztáncosnő bájolja az éjszakai közönséget, mint akármely világvárosban, egy páratlanul buja mozdulattal kapcsolja a melltartót a fotón, nem mutat még semmit, de gyönyörűen ígéretes a mozdulat, (a helyi pletyka szerint a megyei és a városi pártbizottság soron következő ülését a nemibeteg-gondozóban lehetne megtartani az ő megjelenése után egy-két héttel.)

Kabos úgy eszi a fagyit, mint más a kenyeret, cukrászdájuk van Tolnában, maszekok, amikor otthon van, annyit ehet, amennyi belefér, és még nem tudott ráunni, én lassan nyalogatom, elsőben még óvatos vagyok, még a torkomban duzzadnak a manduláim, erősen tüszősek, bármikor elmehetek az orvoshoz, belenéz a torkomba, felír valami gyógyszert, ad igazolást. Ezt is kipróbáltuk elharapózóan, az orvoshoz járást, különösen, ha nincs semmi baja az embernek, el lehet szórakozni ketten-hárman az üres kolesban, amíg az orvos meg nem unta, és véget nem vetett neki, bevezetik a betegkönyvet, s kegyetlenül megüzeni benne a nevelőknek, ki a szimuláns, általában gyomorpanaszokat mondtak, hányást, hasmenést, meg kicsit földörzsölték a hőmérőt, nekem nem kellett hazudni, gyönyörű tüszőim voltak, úgy nézett ki a két duzzadt mandulám, mint a Hold felszíne, első után kioperálták, félő volt, hogy már az izületeimre megy a folytonos gyulladt állapotával. Nővéremnek idejekorán kivetették a szüleim, szövődményesen gyógyult, rossz emlék maradt bennük, én ezért húzhattam ilyen sokáig. Akkor már muszáj volt.

A városba látogató külföldiek az Arany Bárányban szálltak meg, itt, a szálló előtt, mindig volt esély valamilyen autócsodát látni, Kabos élt-halt az autókért, s láttunk Lamborghinit, Alfát, Volvót, Jaguárt, rátapadtunk az ablakára, megcsodáltuk a belső felszereltséget, én keveset tudtam az autókról, de lassan rám is átragadt valamennyi ebből a szenvedélyből. Surányi György A gépkocsi és ugyanezen szerző A motorkerékpár című könyve olyan volt Kabosnak, mint papnak a breviárium vagy a Biblia, szabad idejében ezeket bújta, el tudott gyönyörködni egy sebességváltó műszaki rajzában.

Véletlenül vagy sorsszerűen lettünk barátok. Nehezen oldódom, az új társaságban kivártam, (természetesen hazudok, mert minden vágyam az volt, hogy kiváljak, megmutassam magam, legyek valaki köztük, csak rövid távon nem vagyok jó ebben, új helyen, vendégségben, az első napokban még a vécézés is gondokat okoz, magammal vagyok elfoglalva, nem tudok odafigyelni másokra), vasárnap beköltöztünk a kollégiumba, a legtöbb gyerekkel hozzátartozó, kipakolják a bőröndöt, bepakolják a szekrényt, udvarias beszélgetés, ismerkedés a felnőttek jelenlétében, este viccmesélés a sötét hálóban, már nyolcan vagyunk, reggel egy bandában megyünk az iskolába, ott az egymással már rokonszenvezők, barátkozók egy padba ülnek. Botos Lacinak csúnya az arca, születéskor megnyomódott, hatalmas véraláfutás vagy mi keletkezett rajta (így mesélte), még újszülött korában leoperálták, s combjából pótoltak ide bőrt, a jobb szeme környékén sárgásan elüt az egészséges arcszíntől, és erős varratnyomok is maradtak, a szemöldöke ezen az oldalon pár szál szőr, nehéz lehet neki, amikor idegenek fölkészületlenül megriadnak az arcától. Én kisebbségi komplexusokkal küszködöm, tudom, hogy első ránézésre nem vagyok rokonszenves, nagy elálló füleim vannak, esetlenül lógatom a végtagjaim, befelé forduló, vadul vagy riadtan, egyre megy, zárkózott a tekintetem, nem akarom rátukmálni magam senkire. Ő a külső megjelenése, én a belső gátjaim miatt, csak kihajoltunk az ablakon, néztük az üres utcát, míg a párkereső helyezkedés zajlott az osztályban. Így alakult, hogy már csak ketten álltunk, mind ültek, mellettünk az ablak felőli sor második padja. Ideülünk? – kérdezte valamelyikünk, és négy évig egymás mellett maradtunk, barátság lett belőle.

Meghalt. Két-három évvel az érettségi után. Szülei vettek neki valami jó autót, száguldozott. Autóbaleset. Állítólag négyen voltak, ő vezetett, részegek voltak vagy ittasak. Hajnaltájt.

Megnézzük a kirakatokat, engem a könyvesbolt vonz, kiteszik az újdonságokat, addig Laci elmegy egy második fagyiért, én még az elsőt nyalom. Könyvekre csak harmadiktól költök, egyelőre kielégít a szellemi birtoklás, a felfedezés vonz, arra ott a könyvtár. Ott már ismernek a hölgyek, név szerint, már elsős koromtól, mint kereskedő a jó kuncsaftot.

Botosék vagyonosak, jól megy a cukrászda, Renault 10-esük van, néha ideruccannak meglátogatni a kisebbik fiút, s a tizenöt-tizenhat éves gyereknek megengedik, hogy vezesse az autót, fölnyitja a motorházat, eligazodik az alkatrészek között, gyújtást tud állítani, ide már nem követem a szenvedélyben. Második-harmadikban összejön egy mérnökkel az AKÖV-ben, go-kartot építenek, ebben Karesz meg Dán Laci a társak, időnként átrendeződnek a kapcsolatok, de a lyukas óra kettőnké.

Megállunk a zenemű és hangszerbolt kirakatánál, dobfelszerelés, gitárok. A három gitár-dob felállás a legnépszerűbb, esetleg szóba jöhet még egy orgona az együtteshez. Botos Laci vezérkedésével mi is zenekart alapítunk. Kabos tud valamennyire gitározni, és az első nyár végén Dán Laci is gitárral tér vissza. Kis kézikönyvecskéből tanulják az akkordokat, nyers tojást isznak, hogy csiszolódjanak a hangszálak, erősítőt bütykölünk, és hangfalat építünk rossz rádiókból kiszerelt hangszórók felhasználásával. Megjelent Ungváry Tamás Beatles Bibliája (anyámat szörnyen kiakasztottam vele: vonulunk a kórházba mandulaműtétre, aggódik értem, én vagyok a kisfia, aki már fejjel magasabb nála, rendesen leszakadtam róla, az egy év kollégium megtette a magáét, s adott száz forintot, hogy ott benn, ha bármit megkívánok, tudja, ilyenkor a fagylaltot nagyon kívánja a frissen operált, vegyek meg bármit, költekezzek nyugodtan, első látogatáskor pótlást kapok, arra költöm, amire akarom, én meg ott, az első utcai könyvárusnál visszaélve a felszólítás megengedő tartalmával, megvettem a Beatles Bibliát, majdnem az egész százas ottmaradt, anyám nem akart összeveszni az utolsó öt percben, de nem tudta titkolni, hogy hülyének tart, mielőtt a kórterem ajtaja előtt elváltunk, odanyújtott egy ötvenest, hogy mégse legyek pénz nélkül), és ebből a legendáriumból táplálkozott a zenekarunk. Tudtuk, a Beatles is úgy lett együttes, hogy a kezdeti időben volt velük egy srác (Stuart Sutcliff, ha jól emlékszem), aki alig tudott zenélni, valami általános tehetsége volt, a közönségnek háttal gitározott, hogy ne lássák a bénázásait, és utólag mind úgy nyilatkoztak a beatlek, hogy meghatározó volt a szerepe meg a tehetsége abban, hogy ők azok lettek, akik. Így lettem én is a banda tagja botfülem, teljes tehetségtelenségem ellenére. Gyakoroltam én is az akkordokat, Botos Laci kutyaütő gitárját átszereltük négyhúros basszusra, pengettem az aránylag egyszerű dallamokat, tanítottak, de minden hamis volt, amit én játszottam, s én nem vettem észre, nem hallottam. Ők igen, és egyik fél sem értette, miért kell ezt mindig szóvá tenni, és miért nem lehet meghallani. Ellenben kiváló voltam ötletekben, a saját legenda építgetésében, álmodozásban. Hónapokig zenéltünk, elsősorban zenét hallgattunk, Botos Laci Grundig magnója folytonosan ment a hálóban, vagy hatórányi zene volt szalagon, kívülről tudtuk, melyik szám után mi következik, és felhívtuk egymás figyelmét, hallod a basszust, figyeld a gitárszólót. Hatalmas öröm volt, amikor kifejtettük egy-egy angol mondat értelmét, beatlesül elég jól társalogtunk, és Kabos le tudott szedni füllel néhány gitárszólót, és el tudta pengetni. Volt egy hosszúnevű angol együttes (Dave Dee, Dosy, Dicky, Mick and Tich), a Csütörtök asszonyság című dalukban egy áriaszerűen kinyújtott üvöltés: Etszomplehehehehííí! Ezt olyan gyönyörűen bele lehetett nyeríteni a negyvenméteres folyosóba, hogy belerezgett a teljes kollégium, még én is megpróbálkoztam vele, de szóltak, hogy hamis, nem égettem magam többször. Azóta azért tudom, mi a basszus, tudom értékelni a gitárvirtuózokat, nagyjából érzem, ha nincs együtt egy banda, amikor zenélnek. Meg követtük a könnyűzenei életet, hallgattuk a Szabad Európát, délutánonként Teenager Party, slágerlista, kívánságműsor. A Botos Laci rádióján. Oda kellett menni vele az ablakhoz, forgatni az antennát meg a rádiót erre-arra, míg kifogtuk azt a helyzetet, amikor a legkevésbé recseg. Ellenséges adó, odagyűltünk a rádió köré, és ráadásul ott ment az utcán egy P20-as, a csepeli motorgyártás versenygép remeke, egy fiatalember itt bőgette gyakran a kollégium előtt az egyenesben, volt közönsége, észre sem vettük, hogy bejött a Csapó (imádott pofozni), és ott áll a hátunk mögött, már mind észrevettük, elnémultunk, a hülye Kabos még mindig derékig az utcán, kezében a rádió, és közvetíti hogyan veszi a motor a kanyart. Csapó belekapaszkodik hátulról a hajába, s húzza vissza a szobába: Ne marhulj már, te hülye, mert odacsapok! – szól vissza Kabos, még akkor sem tudva, hogy nem közülünk szórakozik vele valaki. Egy sorban fölállni, és kaptunk egy-egy hatalmasat, én álltam a sor végén, állítólag minden pofon után, amit a többiek megkaptak, hangosan fölszisszentem.

Később felfedeztük az osztályban Madár Jenőt, városi fiú, aki tényleg tudott gitározni, és köré kezdett szerveződni a zenekar. Az alapítók mind ott voltunk, Góré Józsi már benne az iskolai meg a kollégiumi diáktanácsban, kiharcol nekünk pénzt hangszerekre, felszerelésre, és a KISZ szervezet támogatásával már vettünk egy dobot, kaptunk egy használható erősítőt, pad-deszkákból hangfalat fűrészeltünk és raktunk össze, és már volt hangerő is. De inkább csak zörögtünk, hangoskodtunk, vívtunk a diáktanáccsal, hogy még kéne pénz, próba ürügyén ökörködtünk, zajongtunk. Élveztük. Megjelentek a bámuló rajongók, csajok, bekéredzkedtek a próbára, nézni bennünket, akkora hatalom volt a zenélés, én már nem vettem hangszert a kezembe, de volt egy mindig piros nadrágban megjelenő csaj, aki élvezte a zenénket, extázist élt át ott közöttünk, tényleg, bármelyikünk megkaphatta volna, annyira kínálkozott. Jenő meg harmadik végén már az egyik városi profi bandában zenélt. Góré Józsi bírta a támadásokat a diáktanácsban, mert azért költöttek rá, mégsem lett iskolai zenekar. (Zenekari tevékenységem egyetlen maradandó emléke egy dalszöveg: „Kabos álma egy szép motor/ minden álma ilyen botor/, nem való neki a motor,/ jobb ha csak gyalog kotor!” – jól énekelhető a John and Yoko balladája dallamára. Ő is elénekelte egyszer, de nem igazán tetszett neki. Ha átalakítanám autóra, akkor emlékmű, de nem lehet hozzányúlni. Abban is egyetértés volt, ha valamelyikük írna egy dalt, én lennék a szövegíró, meg tudnám írni. De nem írtak.)

Egyik nyáron Kabos épített otthon valami rossz kismotor-motorból, meg amit össze tudott szedni, egy saját tervezésű go-kartot. Lefényképezte alkotását, és rövid leírást mellékelve elküldte az Autó Motor című lapnak. És csodák-csodája, a lap lehozta a képet, igaz, humoros, amatőr tevékenységnek ítélve a teljesítményt, mert a tetejére Kabos felszerelt két hatalmas fényszórót, biztos volt otthon, s a kép aláírása a szaklapban: Csak az nem értjük, minek a két lámpa? Ezt egy ideig, bármi bizonyult érthetetlennek, idéztük, értem, értem, csak azt nem, minek a két lámpa, meg kapott valamelyik szerkesztőtől egy levelet, szinte bocsánatkérőt, hogy ugye nem haragszik ezért, de beláthatja, hogy sz..ból nem lehet várat építeni, ugyanúgy, ahogy én megkaptam, hogy tán újra akarom írni a tízparancsolatot?! A Zalai Hírlaphoz, a megyei újsághoz be lehetett küldeni jeligésen írásokat, és egy humoros kedvű szerkesztő jó alaposan lehúzta a dilettáns próbálkozásokat, idézett a fűzfaversekből, mulatságos rovat volt. Hát én is beküldtem egy írást, a közvélekedés, többen elolvasták, jónak ítélte, egy moralizáló borongást a világ állapotján, szigorú némethlászlós stílusban, metaforákkal sokértelműre tűzdelve. Ebből származott az utolsó elhíresült mondat, a többit már elfelejtettem, de nem volt dicsérő, az biztos. Pedig a szándék átment.

Megnézzük még a mozi műsorát. Nagy mozirajongók vagyunk, abban a négy évben alig néztem tévét, vasárnap délután bekapcsoltuk, fogható volt az osztrák egy, s autóversenyt, Rolling Stones koncertet közvetített, ilyen a hazaiban nem volt. Az esti műsorra bezsúfolódik száz-százötven ember az egy szem televízió elé, elfogy hamar a levegő, ha nincs tanár benn, akkor idétlen beszólások zavarják a jeleneteket, nem érdekel annyira, hogy ezt elviseljem. A mozi, az más, Ady Endre filmszínház, az előcsarnokban a költő mellszobra, kitárgyaljuk, hogy szifiliszes volt, vetítik a Beatles-filmet, a közönség mint egy koncerten, dobog, énekel, tombol.
Autókról, gitárokról, könnyűzenéről beszélgetünk, amíg visszamegyünk egy másik utcán. Én alkalmazkodom, szóba sem jön, hogy könyvekről vagy irodalomról társalogjunk.

Én eszményien demokrata vagyok, meggyőződéses egyenlőségpárti, későbbi kategóriákkal: Tolsztojánus, kis Németh László beütéssel, zavar, hogy a család, amelyben élek, jóval tehetősebb az átlagnál, módos, adózunk a pártfunkciknak, s elnézik, hogy apámnak maszek használtruha boltja van. Szégyellem. Nem a foglalkozását. A gazdagságunkat. Ebből a szempontból nekem ideális, hogy elkerültem otthonról, ugyanúgy élek, mint a többiek a kollégiumban, havi egy-kétszáz forint a zsebpénzem, és be tudom osztani. Botos Lacit bámulom, hogy hasonló helyzetét mennyire másként éli meg, gitárja, rádiója, magnója köztulajdon a hálóban, mindenki nyúzza, ha tönkremegy, vesznek neki másikat, nem szégyelli, hogy többet költ, mint mások, én nem bírnám. Egy lyukasórán megeszik három-négy nagy fagyit, Pestre utazik a vakációban, ott egy maszek hanglemezgyártónál bődületes összegekért rock lemezeket vásárol, komoly gyűjteménye van. S ő az, aki közülünk először találkozik az alkohollal, otthon megengedik neki a mértékletes fogyasztását. Amikor ott, a kollégium előtt ment egy kört a Renault-val, hogy megnézhessük, és megmutassa, hogyan vezet, akkor is volt benne egy-két pohár bor, szüleivel vendéglőben ebédeltek, és utána röhögve meséli, hogy jó a kocsi fűtése, egyszercsak a fejébe szállt, és alig fél méterre állt meg a villanyoszloptól, lelassultak a reflexei.

Csináltunk még iskolarádiót. Botos Laci volt a technikus, minden teremben kifüggesztve egy néprádióforma hangszóró, ezen mondja be az igazgatóhelyettes a közérdekű közleményeket. Ezen lehetne műsort is közvetíteni! Elkezdtük. A Beatles Let it bee- jéből a zongoraszóló a szignál, lenyomunk a nagyszünetben két-három jó számot, ez megragadja a közönséget, meg egy kis színes riportot, akkor már ottragadtak. Előtte egész délután ezen dolgozunk, az eredmény elkeserítő, nagyobbrészt élvezhetetlenül recseg, a tanulóifjúság kiözönlik az udvarra, szép az idő, nem izgatja őket a mi közlendőnk. De azért hónapokig iskolarádiózunk.

A négy év alatt bomlottak és újraszövődtek a barátságok, csoportosultunk a foci köré, fotoszakkörben ügyködtünk a sötétkamrában, őrzök még néhány megsárgult képet, amit magunk hívtunk elő, folyton átalakult az érdeklődésünk, Kiss Laci elindított egy rádióamatőr kört, könyvek voltak, amelyeket mindenki elolvasott, s rendszerint én dobtam közéjük, jógáztunk egy fél évig, zenéltünk, faltuk a kacsazsíros kenyeret, hol hárman, hol nyolcan, sokszor magányosnak éreztem magam, színházat is játszottunk, második-harmadikban Kabos Karesszel meg Dán Lacival volt nagyon szoros barátságban a go-kart kapcsán, negyedikben Góré Józsival voltak elválaszthatatlanok, de a lyukasóra kettőse mindvégig működött, az az elsőben megkóstolt utolsó hely belénkégetette a barátságot.

Következik: Biológia

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ