Lágy a hangja, akkor is, amikor önmagával diskurál.
Mi mást tehetne? Ég a ház, ha kirohan, lelövik. Kik, maga sem tudja.
Times New Roman, a fogát szívja.
Mikor a másik a földön elterül, kigombolja a sliccét, a magáét, majd levizeli. A szemüvegest, mikor az összeesik. A tagbaszakadt fekete. Kezet fognak, mi több. Kacagva elválnak, emlékszik.
Ha több eszük van, feladják észtségük. Nem törik, nem nyílik meg.
A szakadék, anyja tudatában. Örökké mosolyog.
Azt nem bírta meg, hogy szülei nem beszélik a nyelvet. Pontosabban, hogy észt státuszuk nem adják fel.
Túl nagy sokkot nem bír el, meghasad.
Ezt őrli tudata, míg pihen, agyát pihenteti.
12-es Times New Roman.
Illetve egyikük elindul, a másik megperdül tengelye körül, svungot kap, és alkalmi beszélgetőtársát lerúgja. Előbb jókedvűen elbeszélgetnek.
Pedig szomszédaival a viszony jó volt, arra mindvégig vigyázott.
Fordulatból. Hátból.
Lehet, ha jelen van, jobban fáj neki. Nem is leütik, hanem lerúgják.
A tévében látta, mindegy. Valakit meglepetésszerűen leütnek, a fejére vizelnek. Hosszú ideig azt a jelenetet tartotta a legcinikusabbnak.