Apám a fogságban egyszer elgondolkodott, és arra rezzent fel, hogy egy bajtársa megérinti a kezét. Keze ugyanis belekövült egy félbemaradt mozdulatba.

Ma felébredtem és pár lépést tettem az ágytól a karosszékig. Gondolkoztam a semmin keresztbe tett lábbal… és akkor — kupacokon, halmokon átnézve — hirtelen észrevettem, hogy a ruhásszekrény ajtaja nyitva van… Rádöbbentem, hogy már rég nem bánt a nyitott ruhásszekrény.

Budapest, 2012. II. 10.

1. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. február 11. 13:16

   Szomorú, de nagyon szép.

2. CSELÉNYI Béla:
   2012. február 11. 19:57

   Egy ismerősöm azt mondta, hogy a prózám jobb, mint a lírám. ezen elgondolkoztam, hiszen költőnek tartom magam. Remélem, nincs ellentmondás, és verseket is „tudok még” írni…