(Puzzle-darabok életemből)

A Régina érája előtti történeteket szüleim beszélgetéseinek morzsáiból csipegettük fel. Nem szívesen emlegettek előttünk háborús vagy rokonokról szóló eseményeket.Talán a menekülés volt a kivétel. A menekülés azért volt szükséges, mert egy előzetes bombázásnál napokig a pincébe szorultunk, és csak Miki bátyám merészkedett, lógott ki az udvarra és hordott be nagyon szép, az égből ledobott babákat, töltőtollakat, felrobbanásuk előtt pár másodperccel sikerült apámnak kirántania kezéből és kidobnia. A menekülési pánik mindenkit magával ragadott a városban, a keletről betörő vad hordák a tatárjárás történelmi emlékeit sugallták, közelharc dúlt minden járműért, az utcánkban éppen úttestet javítottak, és óriási licitálás folyt az ott maradt úthengerért, pedig az óránként ha 3 km-t tett volna meg. Menekültünk a talán utolsó szőnyegbombázás elől, a mi házunkat még egy repesz sem érte, de az otthon maradt bútorokat széthordták az emlékek után kutató emberek, s mi a tátongó ürességre érkeztünk vissza pár nap múlva, ugyanabban a felállásban, ahogy elindultunk, édesanyám a hátán Pistával, kéz a kézben Mikivel, én a gyerekkocsiban (rajtam, alattam cuccok) és Márika a legkényelmesebben, a hasban. Édesapám meg cipelte a családi vagyont, hátizsák- vagy átalvetőszerűen megkötött zsákban. Hogy mi volt a batyuban, abból tudom kikövetkeztetni, hogy mik azok a tárgyak, amik később a „békebeli” időkre utaltak. Azzal kezdem, amit sokáig meg sem érinthettünk, a szent Erika írógép, ezt is be kellett volna jelenteni, mint a rádiót, s leadni, de a börtönbüntetés örökös fenyegetése mellett is hol ide, hol oda dugdosgatta édesapám, azzal a reménnyel, hogy valamikor írni fog rajta. A temetése után előkerült iratcsomóban kaptunk pár novellát, egészen kerek és élvezhető témákkal, de mint Ezópusz tanmeséiben, a végén két-három sorban kiemelte, hogy mi is a tanulság, s ezzel agyonütötte az egészet. Ami tényleg később pénzt is hozott a házhoz, az édesanyámmal kettesben lefordított Enescu Oedipusza, ezt át is vette a kiadó, és úgy emlékszem vagy kéthavi fizetésnek megfelelő összeggel jutalmazta. A zsákban kellett lennie annak a huszonvalahány személyes étkészletnek is, amin felnőttünk és darabjai valahol még mindig meglehetnek. Nem ezüst, hanem Sollingen acél, rozsdaálló, a mai napig a tökéletesen szájra, kézre tervezett és kivitelezett formájának, méreteinek köszönhetően a Villa, a Kanál és a Kés számomra. Egy csodálatos színekben pompázó porcelánköcsög (talán keresztelőkupa volt), az unokák keresztelésekor adta Mester Pista bácsi kezébe édesapám, színei után kínai is lehetett, de formája annyira európai művészetre utalt, hogy Meissenre tippelek, a sok költözés azt hiszem, elemésztette. Két gyönyörű, ugyancsak porcelántál, ezek karácsonykor vagy születésnapokon megtisztelő feladatot kaptak az asztalon, egyikük az édesanyám mesésen finom édes-keserű dióstortájával, a másikban meg a kocsonya remegett teljesen zsírmentesen, tisztán kivehetően a fül-, farok-, boka- és csülökdarabokkal.

Sok év után a menekülteknek szánt házban, Svájcban, Schaffhausentől nem messze, közeledett a fiam, Andris tizenharmadik születésnapja, levélben bekértem a torta receptjét, és megkértem édesanyámat, hogy hagyja ki a receptekben szereplő, ízlés szerint, meg csipetnyi, vagy ahogy a tészta megkívánja utalásokat, mert ezekkel én nem tudok mit kezdeni és a bombabiztos variánsát küldje el nekem. Négy személyre volt írva a recept, négy tojássárgáját elkeverünk harminc dkg porcukorral, keverünk hozzá kanalanként tíz evőkanál hideg vizet, habosra keverjük. Hozzáadunk tíz dkg darált diót, húsz dkg lisztet, egy csomag sütőport, végül négy tojás habját. Kisebb tepsibe töltjük, és közepes tűznél sütjük.(A tepsit kikenjük vékonyan olajjal, kibéleljük zsírpapírral, amit szintén megkenünk olajjal). A tepsi mérete 30×20.Töltelék: huszonöt dkg vaj, harminc dkg cukorpor, tetszés szerint kakaó (ha van!), habosra kikavarva. Vagy bármilyen más krém. A hosszába vágott tésztából négy lap lesz, bevonva kívül-belül. Vigyázz!!! A habot ne verd fel előre, a tésztát ne vágd fel melegen!!!
Eddig a recept. Mi akkor negyvennyolcan voltunk a menekültházban, egyszerűen beszoroztam mindent tizenkettővel, hatvannyolc tojás, x kiló cukor/őrölt dió/csokoládé stb., s ajtónyi lapra terítettem ki, majd forgattam össze, faágszerűre hajlítgatva, kanyarítva, majd a villa fogaival mint fésűvel háncsformát adtam a csokoládébevonatnak. A Coop-ban készen vásárolható mókusokkal, katicabogarakkal igazi faággá alakult. Akkora volt a sikere, hogy mindenki szaladt a fényképezőgépe után, s melléje álltak, összeborultak fölötte, a gyermekeket különböző alakzatokba csoportosították s csak nagy nehezen került sor felvágására, a szétosztásra, bámulatosan finom volt Svájcban is .

(Folytatjuk)