Olasz czirkáló tevékenykedik a Vörös-tengeren

Az olaszok látszólag másodrendű ok miatt bombáztak a Vörös-tenger partján egy kis arab várost, Midiát, melynek a szultán az ura, de nem birja féken tartani arabjait, hogy ősi szokásaik szerint a tengeren ne kalózkodjanak. Az arabok mindig rablókereskedést üztek. Az utolsó évtizedekben Afrikából elhajtott szerecseneket hurczoltak rabszolga vásárra. De ennek a virágzó kereskedésnek véget vetettek az angolok, kik Afrikában elfoglalták Szudánt, a Vörös-tenger partján pedig az olaszok őrködtek, mert ott gyarmatuk van, Eritreában. A franczia hajók is üldözték az arab kalózhajókat. Arábia partvidékén az apró szigetek és szirtes partok közt azokban jó buvóhely akad a vitorlás hajóknak, s onnan törnek elő.
A „Piemonte” olasz czirkáló hajó ilyen arab kalóz-hajókra akadt és négy ágyunaszáddal üldözőbe vette őket. Ezek a Midia nevű kikötőbe menekültek, a hol egy török zászlóalj volt helyőrségen. Az olasz parancsnok, Arnonen a kalózok kiadatását követelte s minthogy kivánságát rögtön nem teljesitették, tiz kalózbárkát elsülyesztett s a hány kalózt elfoghatott, tengeri jogszokás szerint kivégeztette. A várost pedig, melybe a megfutamodott arabok rejtőztek, felszólította, hogy három nap alatt adják ki a menekülteket.

Riza bej a török parancsnok a hajóra ment, de vonakodott aláirni az olaszok követelését, mint szerződést, miután azonban az olaszok a várost bombázták, alkalmasint Konstantinápolyból érkezett távirati utasitásra, az egyezséget mégis aláirta s három szerencsétlen arabot kiszolgáltatott. Ezzel azt hitték, hogy a bonyodalomnak vége. De most megjelent a jemeni tartomány főkikötője; Hodeida előtt három angol hadihajó az olaszok támogatására, a mi nagy ijedelmet okozott Konstantinápolyban, mert nem tudják, hogy ebből mi lesz?
A szultán azt hiszi, hogy az angolok el akarják tőle venni Jement, nyugati Arábia legszebb tartományát s azért mentek Hodeida elé. Jemen az angoloknak azért kellene, mert azzal biztositanák hatalmukat a Vörös-tengeren és az olaszokkal együtt osztoznának a szultán afrikai és arábiai birtokain.

A kereskedelmi utazók ügye

Ausztriában tudvalevőleg legutóbb kiadott kormányrendelet folytán a kereskedelmi utazók hatósági igazolványt tartoznak váltani.
A magyarországi kereskedelmi utazók egyesülete most sürgős beadványnyal fordult a kereskedelmi kormányhoz, hogy a megrendelések gyűjtéséről szóló osztrák törvényhez kiadott miniszteri rendeletnek a magyarországi utazókra sérelmes intézkedéseit megvilágitsa s azoknak méltányos orvoslása végett a kormány közbenjárását kérje. A beadvány hangsulyozza, hogy a magyar házakat képviselő kereskedelmi utazók ma nem találnak Ausztriában hatóságot, mely nekik a rendeletben előirt igazolványt kiszolgáltassa.
Az osztrák rendelet szerint csak az utaztató gyáros üzemének területén székelő hatóság adhat a kereskedelmi utazóknak igazolványt.

Már pedig a magyar gyárosnak Ausztriában nem lévén üzeme, nincs hatóság, mely ott az ő utazójának igazolványt adhatna. Föltétlenül pótolni kell tehát az osztrák miniszteri rendeletet olyan intézkedéssel, mely megállapítja, hogy Ausztriában magyar gyárakat képviselő kereskedelmi utazók hol szerezhetik meg a szükséges igazolványt.
A magyarországi kereskedelmi utazók egyesülete azt kivánja, hogy a magyar házakat képviselő utazók igazolványát csakis a magyar belügyminiszterium adja ki.
Reméljük, hogy a magyar kormány ismerni fogja kötelességét e kérdésben és erélyesen jár el a magyar kereskedelem ellen irányuló emez ujabb osztrák tulkapás ellen.

Az egyetemi tandij

A budapesti egyetemen néhány nappal ezelőtt intézték el az egyetemi tanulók folyamodását, melyben a tandíj elengedését kérték. Elutasítottak 560 egyetemi hallgatót, a mi azt jelenti, hogy tandíjfizetés nélkűl nem folytathatják tanúlmányaikat.
A tandíj pedig nagy s évről-évre emelkedik, most már közel jár a kétszáz koronához. Az elutasított ifjak dr. Kétly Károly egyetemi rektorhoz fordultak, hogy a közoktatásügyi miniszterhez terjesztett föllebbezésüket pártolja.
A rektor azt válaszolta, hogy az egyetemi tanács a tandíjmentesség elengedésében csak a legjobbak között választhatott, mert a tandíjmentesek száma igen kis százalékban van megállapítva.
Néhány nap mulva tudatni fogja az ifjusággal, hogy a miniszter a beérkezett föllebbezések közűl hánynak biztosít kedvező elintézést és csak akkor fog határozni, vajjon megengedi-e a tervezett diákgyűlés megtartását, a melyen az ifjuság a tandíj elengedésének kérdésével akar foglalkozni.

Fedák Sári

Fedák Sári még mindig nem fejezte be vendégszereplését a Vígszinházban, melynek nézőtere minden egyes föllépése alkalmából zsúfolásig megtelik.
A „Csókon szerzett vőlegény” előadásai sorát egyelőre megszakította Molnár Ferencznek élénk megfigyelő tehetségre valló bohózata: „A doktor úr”; de legközelebb ismét Fedáké lesz a tér, mígnem vissza kerül első föllépése szinterére, a Népszinházba, a hol egy új szerep kreálása vár reá.

Fedák Sári azon tehetségek közé tartozik, a kit föltétlen rajongással vesz körül a közönség egyik része, a másik meg gáncsol; de e mellett a gáncsoló is ott van a szinházban és végig nézi őt. A siker tehát az ő oldalán van. A könnyű Múzsa szolgálatában pedig ezen fordúl meg a kérdés.
Hiába feszegeti azt a kritikus, hogy mi a szertelen, mi lépi túl a „lelki szép”-nek határait, ha egyszer a közönség gyönyört talál egy tehetséges művésznőnek itt-ott túl is menő pajzánkodásaiban. Hát neki igaza van. Fiatalsága révén legalább is egyelőre.
Eredeti tehetség, aki nem utánoz; aki önmagából merít. Erős, néhol a szilajságot is érintő temperamentuma el-elragadja őt; de az idő meghozza majd nála is az önmérséklést – a művészi pálya értékesre forduló korszakát.
A „Csókon szerzett vőlegény” előadásának sora újabb jel, hogy nemcsak a Magyar Szinház közönségét tudta lekötni, hanem hogy a Vigszinház nézőterére is hasonló vonzerőt gyakorolt. A darab alkalmat ad arra, hogy egymástól elütő oldalról mutassa be alakító képességeit.
Majd mint gyümölcsárus parasztmenyecske negédeskedik; majd egy tót legényt utánoz félszeg mozdulataival; majd a czigányasszony szenvedélyes vérmérsékletét adja; majd meg a modern gépiró kisasszony könnyűségével lejt a szinpadon. Mindezekben sok tetszetős; de igazán művészileg finom a darab első jelenetének bevezető dala volt.

Az algyői híd eltolása

A rohamosan fejlődő tekhnika segélyével sok oly műszaki dolgot tudnak már végrehajtani, a mit még csak nem olyan régen is teljesen lehetetlennek tartottunk volna.
Ismeretes, hogy mily biztossággal tolnak már odább vagy emelnek fel templomokat, óriási szállókat, hatalmas épületeket: láthattunk erre példát Budapesten is a Margit-szigeten, hol a múlt télen több épületet emeltek feljebb magyar mérnökök teljes sikerrel.
De nem jár immár semmi különösebb nehézséggel a roppant súlyú vashidak odább helyezése sem; s a mi ezen műveletnél különösen meglepő, az az idő rendkívüli rövidsége, mely alatt a munkát végrehajtják, úgy hogy pl. a vasúti hidak eltolatása miatt még csak a közlekedés is alig akad fenn rövid időre.
A tavaszon a budapesti összekötő vasúti híd nagy részét újjal cserélték ki egy éjszaka, legújabban pedig az algyői tiszai hidnál hajtották végre ezt a műveletet.
Ennek a hidnak 104 méter hosszú középső vasszerkezete még teljesen jó állapotban volt, tehát elhatározták, hogy ezt a részt áttolják, a közelben épűlt új hid pilléreire.
Az érdekes művelet következőképp ment végbe:
A mint október 14-én hajnali három óra 45 perczkor átrobogott a hidon a szegedi személyvonat, rögtön felszedték a sineket, a Tisza két partját átfogó vasszerkezetet 12 víznyomású sajtóval leemelték a kőpillérekről, aztán az 5400 métermázsa sulyú hidrészletet tizenhat centiméternyire felemelték, majd nyolcz tolószerkezetre fektették, melyeket harminczkét ember mozgatott odább.

Perczenkint átlag tíz centiméterrel haladtak. Hatodfél óra alatt az új hid tengelyébe ért a régi hidrészlet s pontosan beillesztették az új alkatrészek közé, a mivel a munka befejezést nyert. Az a távolság, a melyről a régi hidrészletet az újhoz kellett tolni, huszonöt méter volt.
Az ujonnan összeállitott hidat három lokomotivval kipróbálták, azután a délután három óra 45 perczkor érkező nagyváradi személyvonat vigan átrobogott rajta, mintha semmi sem történt volna.
Ezen meglepő munkálatokról közlött képünk akkor van felvéve, midőn a régi hid középső részét már egész közel tolták a part két oldalán felállított új hidrészletekhez, de még nem illesztették azokkal össze.

Kerékpáros turista ne vigyen revolvert Olaszországba

Olaszországba ránduló kerékpár turisták óvakodjanak oda revolvert vinni, mert a fegyverviselés Olaszországban szigorúan meg lévén tiltva, ez ellen vétők szigorú büntetésnek vannak kitéve. Az olaszok közül ugyan ennek daczára sokan járnak revolverrel, csakhogy óvakodnak attól, hogy ezt valaki észre vegye, míg az idegenek, kik a tilalmat nem ismerik kevésbé óvatosak és így könnyen bajba keverednek.
Így járt egy bajor postatiszt is, ki a Brenneren át Olaszországba akart kerekezni. Szerencsésen Rivába ért, honnan a postai úton haladva Vestonenél lépte át az olasz határt. Itt egy oszteriában telepedett le, ételt és italt rendelt mialatt revolverét maga mellé tette az asztalra.
Szerencsétlenségére két carabiniere lépett az oszteriába, kik a fegyvert meglátva, rögtön letartóztatták a kerékpárost, kit Salóba vittek és ott nyolcz napig fogva tartottak míg végre több Salóban tartózkodó német közbe lépése folytán feltételesen szabadlábra helyezték.

Miként gyógyítják a részeg embereket?

Svéd- és Norvégországban erősen dolgoznak a részegeskedés kiirtására és igen különös módot használnak föl arra, hogy az iszákossal megkedveltessék a józanságot.
Ha egy részeg embert elfogtak, azt mindhiába kezelik és mást nem adnak neki enni mint borba mártott kenyeret. Első napon ez természetesen tetszik az iszákosoknak.
De két nap mulva már unni kezdi. Egy héttel később pedig ugy megutálja a bort, hogy még a szagát sem tűri. Ekkor meggyógyultan kibocsájtják és az egykor szenvedélyes ivó nem nyúl többé borhoz. Igen sok embert térítettek már ekként józanságra.

A majom, mint váltóőr

Egy angol természettudományi folyóirat egy majmot ábrázoló képet közöl. Fénykép ez, mely egy váltóőri szolgáltatot teljesítő majmot mutat.
Ez a majom egyWylde nevű embert helyettesít, ki azonban egy vasuti szerencsétlenség folytán elvesztette mind a két lábát. A nyomorék ember most állatok kitömésével foglalkozik és a váltóállítást a majom végzi helyette; olyan megbízhatóan, akár egy gyakorlott vasuti.
Csodás szeretettel ragaszkodik a gazdájához, minden szavát, minden intését megérti. A váltóőr karosszékéből csak egyet int – és a majom tudja már, hogy melyik váltót kell beállítania.
Mikor az utolsó vonat is elment, gazdája lábaihoz kuporodik és figyelmesen nézi, hogy mivel foglalkozik nyomorék gondozója.
Az állatidomításnak egy bámulatos példája! – fejezi be az angol folyóirat.

(Forrás: huszadikszazad.hu)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ