Szakmai

Első és kísérleti osztály vagyunk, a népgazdaság érdekeinek megfelelve középszintű szakembereket képeznek belőlünk, az ágazat fejlődni fog, és kilencven százaléknak ez az életpályája, igazolódtak az előrejelzések, de a szakmánkhoz nincsenek tankönyvek, nincsenek tanárok, a helyi AKÖV (Autóközlekedési Vállalat rövidítése, később kicsit több fantáziával Volán nevet vesznek fel országosan) dolgozóit kérik fel órák tartására, és ezek az emberek több-kevesebb lelkesedéssel el tudják nekünk mondani, mi a munkájuk, mit csinálnak, kikérdezik, amit ebből megjegyeztünk, van köztük mérnök, közgazdász, és első évben egy jogász. Haszon tanár úr a megyei bíróság megbecsült bírája, nagy kedvvel veti bele magát a heti két órába, ezt a száraz diszciplinát, a jog alapelveit, olyan lebilincselően adja elő, hogy ballagáskor a képét föltesszük a tablóra, mindenkiben jó emlék maradt róla, egészséges humorral fog meg mindent, ilyen kiszólásai vannak a megérkezett jó időre célozva, egyesek kettesben mennek a Hármashatárhegyre, Sipit következetesen Gyula urazza, Gyula úr már megint javítja az állami tulajdont, azzal szórakozik a fiú, hogy ki- be csavargatja a pad csavarjait, és ha rám támadnak egy túrós palacsintával, akkor nem vehetem elő a sörétes puskámat jogos önvédelem címén. Valószínűleg csak általános irányelvekben határozták meg neki, mit kell tanítani, és rajongunk érte, jutalomképpen a három legjobban tanulót az ő tárgyából elviszi egy tárgyalási napra a bíróságra, Góré Józsi, Anna meg én vagyunk ezek, hatalmas dicsőség, a harmincadik éves érettségi találkozón Anna halálos beteg, s emlékszel, Titi, mondja nekem, amikor mi voltunk a legjobbak.

Első félévben még a gimnázium tanműhelyében reszelünk, itt kegyetlen szoktatás folyik, a műhely rendje meg a balesetveszély elkerülése érdekében két primitív szakoktató kiéli hatalmi mániáit rajtunk, az egész primitív műsort előadva, valamelyikünket elküldik reszelőzsírért vagy kanyarfúróért, és a térdüket csapkodva hahotáznak, pedig minden évfolyammal eljátsszák, legalább tizenöt éve, eldönthetetlen, hogy tanítás vagy kiszúrás folyik, sublerral ellenőrzött tizedmilliméteres pontosságra reszelünk rozsdás vasdarabokat, előtte gondos műszaki rajzon megtervezzük, ilyen vonal- meg olyan vonalvastagság, és a legkisebb rendetlenséget szadista kegyetlenséggel torolják meg, Macinak ezerszer le kell írnia, hogy a tanműhelyben nem fütyörészünk, pedig csak elkezdte kicsit szeretni ezt az egyhangú munkát, nyolcan-tízen írjuk meg, egy füzetoldalra tizenhatszor fér el.

És visznek bennünket ismerkedési célokkal a vállalathoz, a vasúthoz, ott egy brigádvezető-féle megmutatja a fűtőházat, még ritkaság a gázöngyújtó, neki van, Ausztriából, és élvezi elképedt bámulatunkat, hogy a derékszíja magasságában kattint egyet, és az öles láng tetejéhez érinti a cigaretta végét, megtapsoljuk, a közönségsikerre megismétli a produkciót, a kisebb irodákba egyesével-kettesével osztanak be, lássuk, ott mit dolgoznak, egy hivatalnokfélére emlékszem, aki egész délelőtt diktál nekem, a teljes munkakörét le kell jegyzetelnem, ki tudhatja, ki fog belenézni a füzetembe, első tavasszal Budapest közlekedésével ismerkedünk, egyhetes osztálykirándulás, a Római parton lakunk faházakban, nagyon hideg van, Kabossal kacsázunk a Duna vizén, és egy éjjel, megbeszéljük a lányokkal, hogy amikor mindenki elaludt, akkor átszökünk hozzájuk, a tanárok sokáig járőröznek, de mi juszt sem alszunk el, várnak a nők, és az ablakon mászunk be négyen, villanyt kapcsolni nem merünk, nem tudnám fölsorolni, ki volt a nyolc, a lányok vastag melegítőkben, rétegesen öltözve a takaró alatt, Dán Laci fölajánlja, hogy felmelegíti bármelyiküket, nevetnek, nevetünk kicsit, üldögélünk a sötétben, és egy kínosan laposodó, fázós fél óra után visszamegyünk a saját lakunkba aludni.

Másodikban, inkább harmadikban, kapjuk Havas gépészmérnököt, energikus, határozott, igazságos, kemény, céltudatos fiatal ember, ilyenek szeretnénk mi is lenni pár év múlva, az egyik tanárnőnek udvarol a gimnáziumban, talán így került ő az állásba, elsöprő lendülettel tanít, beleadja minden energiáját, elvei vannak, józan parasztésszel a legbonyolultabb műszaki probléma is megoldható, farmerben jár, széles katonai bőrövvel, most fölfedezte magában a rejtett pedagógust, meglátjuk, ha nem is érdekelne valamelyikünket a tantárgya, bele fogunk szeretni, eleinte rajongunk érte, tiszta, világos szabályok, igazságos értékelés, nyílt beszéd, a csalás, puskázás elvi kérdés, és egyszercsak mindenki, kollektíven utáljuk. Egy bohóc. Munkahelyi elfoglaltsága miatt időnként, gyakran át kell helyeznie az óráját, ilyenkor a menyasszonyával üzen, az megpróbálja előrébbhozni, hátrábbtenni, elcserélni az órarendben azt az órát, amelyre a vőlegény ide tud érni, s egyszer a menyasszony eltéveszti az időpontot, ez adja nekünk az ötletet, Góré Józsi majdnem ráment, a legközelebbi alkalommal az utolsó óra után kell ottmaradnunk, senkinek sem tetszik a túlórázás, a tanárnő Góré Józsival üzeni meg az ukázt, mi szép csendesen, az egész osztály, kisurranunk a gimnázium hátsó kapuján, volt szembesítés, a gépészmérnök példás büntetéshez ragaszkodott, Góré már benne volt a diáktanácsban, de bizonyára melege volt ott a szőnyeg szélén, a tantestület vagy az igazgató nem ment bele, hogy a vérét vegyék, a gépészmérnök úr pedig a vita egy pontján becsapta a tanári szoba ajtaját, és többé nem láttuk, legalábbis tanári minőségben. Ha hideg fejjel megtorolni akar, és bosszúálló, akkor ottmarad, és megbuktatja, kicsinálja Józsit, utólag gondoltunk csak bele. Talán rendes ember volt.

Utódja egy csendes, túl szerény ember, Kedves tanár úr, talán nem is képes kiereszteni a hangját, amolyan bocsánat hogy élek, még a mozgása is, pedig nagytudású, az ipari vásárról hoz két Audi posztert az osztály dekorálására, ezzel a szívünk közepébe talált, és Botos Lacival hamar szót ért, a szünetekben ketten beszélgetnek, gondolom, készül a go-kart Kabos fejében. A szakmai tárgyakkal nem foglalkozom, egyrészt nem érdekelnek, másrészt már tudom, hogy az életben nem akarok, nem fogok ezzel dolgozni. Másodikban kiírnak egy novella-pályázatot szakközépiskolásoknak, hogy irodalmi eszközökkel közelítsék meg jövendő hivatásukat, elképzelem, miképpen élnék, úgy emlékszem, ha mégis erre a pályára kéne lépnem, kicsit romantikus, érzelmes írás, a magyartanárnő komolyan veszi, megérzett valamit benne, és stilisztikailag helyre tesszük egy óra alatt a félreérthető mondatokat, megfogalmazásokat (meglepődöm, mennyire jól látja a gondolataimat, s milyen ügyes trükkökkel helyrehozható, korrigálható a romantikus, fellengős szóvirágok zűrzavara, ha arra figyelünk, mit is akartunk itt mondani, ami az olvasó számára nehézséget okozna, arra kell odafigyelni, jó lecke volt), és valamelyik irodában lekopogom az írógépen. Hónapok telnek el, harmadik év vége felé járunk, az igazgatóhelyettes asszony keres, díjat nyertem a pályázaton, mellette az iskolaújság szerkesztői, elitkéim gratulálnak a sikeremhez, és a kezembe nyomnak háromszáz forintnyi könyvutalványt. Volt még egy pályázat, arra már profi módon készültem, a Volán irodában, és tényleg hangulatos, humoros kis írás volt, a Flinstones rajzfilmek modorában leírtam, hogy kezdetben az ősemberek, valami ilyesmit, nemigen szállítmányoztak meg tömegközlekedtek, eszközök híján, mígnem egyikük szerelmes nem lett egy harmadik faluban lakó leányzóba, a nagy távolság leküzdése céljából faragott egy gépkocsit, és a naponta oda-vissza megtett úton szívesen elvitte az emberek küldeményeit, s ezzel föltalálta a darabáru háztól-házig szolgáltatást, és így tovább, belenézett az irodában egyik ott dolgozó felnőtt, és, milyen marhaság ez, végigolvasta, és föl akart világosítani az aktuális és konszenzusos szakmai álláspontról a kérdésben, nem vitatkoztam vele, neki nem volt humorérzéke, hogy lehet a humort elmagyarázni, vaknak a színeket, süketnek a zenét, még egy kollégájának megmutatta, az még savanyúbb alak volt, s oktattak engem, hogyan alakult ki s a többi, úgy elment a kedvem az egésztől, hogy, azt hiszem, be se fejeztem. A bírálóbizottságokban bizonyára még savanyúbb alakok ülnek.

Az olajos műhelygyakorlatokat meg végképp nem szeretem, tudom, hogy ezzel végképp soha nem foglalkozom majd az életben, koszos, mocskos, ragacsos helyek, egyik héten az irodai munkákkal ismerkedünk, ezt szeretem, bár láb alatt vagyunk, ha megengedik, hogy az írógépet kalapáljam, én nem sok vizet zavarok, meg az irodákból haza lehet telefonálni államköltségen, a másik héten műhelygyakorlat, útálom, a szakik valami melóshagyományt követve egyszerűen azzal szórakoznak, hogy minél jobban kiszúrjanak velünk, szoktatnak bennünket a kétkezi munkához, amiben a mérnökök és a tanáraink is partnerek, takaríttatják az udvart, a szemetes műhelyeket, mosatják velünk nagy tartályokban az olajmocskos alkatrészeket, meg kell tanulnunk nem finnyásnak lenni, alulról ismerkedni a fizikai munka világával, hogy becsüljük dolgozó népünk uralkodó rétegét. Ők pontosan tudják, a dolgozó rétegek, hogy nem ők az uralkodók, éppen ezért, belőlünk az lesz, arra képeznek, hogy középvezetők legyünk, ezért szívatnak. Engem undorít, hogy az olajos mocsok napokra beleeszi magát a kezembe, és hisztériáznak a vén szakik, nem ha leülök, hanem kényelmes tartással csak nekitámaszkodom a munkapadnak, ez munkahely! Kabos meg itt van elemében, minden rozsdás vasdarabról megmondja, minek az alkatrésze, a mérnökkel lelkesen hajlítgatják az acélcsöveket, s hamarosan ott puffog a kis go-kart a telephely betonján.

(A lány osztálytársak ugyanúgy, munkásruhába öltöznek, s jönnek a mocskos műhelyekbe. Ők számomra elsősorban nem nők, hanem haverok, mégis, a tízből öttel van valami emlék, kis erotikus játék, csókolózás, és eggyel sem merült föl soha, bennem, hogy randizhatnánk, együttjárhatnánk. Tízórai szünet valamelyik mocskos műhelyben, a szakik a hegesztő lángján melegítik kis lábaskáikat, nekünk is megengedik, hogy leüljünk egy ládára a hátuk mögött, kegyesek, a másik műhelyben legutóbb söprűt kaptunk és takarítottunk, míg ők ettek, Annával vagyunk kettesben, utánam következik a névsorban, vállig takarásban vagyunk, nézzük, hogyan esznek, nagy csábító az alkalom, a derekára teszem a kezem, beszélgetünk tovább, lassan csúsztatom fölfelé a kezem, és a markomban a melle. A legjobb az osztályban. Hatalmas élmény, strandon, viháncolás, lányok víz alá buktatása, fojtogatása közben már szereztem ilyen irányú tapasztalatot, de ez az első eset, hogy valaki beleegyezéssel belesímul, beledől. Csak a merev melltartót érzem, meg valami rugalmas tartalmat, inkább az a gyönyörűség, hogy engedi, talán akarja. Másnap nem érti, hogy miért nem közeledem, ő tesz egy bátortalan kísérletet… Nekem olyan nő kell, aki elérhetetlen. Neki ugyanez lehetett a gondja, ellenkező előjellel, mennyire legyen elérhetetlen, ha egy fiú közeledik. Ellentmondások legbelül, miközben az egyik lány az osztályból másodikban terhes lett, s távozott közülünk.)

Dolgozatot írtunk a sebességváltó és egyéb autóalkatrészek témaköréből, adalék Kedves tanár úr személyiségéhez, Kabos gyenge jegyet kapott, kiviszi a dolgozatát az asztalhoz, s ha nem is a tankönyvben szereplő szemléleti rajz szerepel a papírján, meg tudja védeni a munkáját, működőképes az övé is, ötössel tér vissza, az enyém ugyanolyan, nem véletlen, az övéről másoltam, Kedves tanár úr közli velem, hogy, sajnos, nem áll módjában az én dolgozatomra is jobbat adni, akkor kicsit szégyellem a pofátlanságom.

Negyedikben végre jelentkezett valaki az álláshirdetésre, közgazdász-gépészmérnök, ettől kezdve szakmai kezekben van a fölkészítésünk. Fabu tanár úr bizonyítani akar, velünk van a legnehezebb dolga, érettségin ő fog ott ülni a bizottságban, az elmúlt három évhez semmi köze, mégis őt fogja minősíteni az első érettségiző osztálya, s a klasszikus micsodákról alig tudunk valamit, különösen közlekedés-gazdaságtanból elkeserítő a kép, egy jópofa (Kánya nevű) úriember tartotta az óráinkat, és megtanított arra, ami az ő dolga a vállalatnál, tudunk hatékonyságot, raksúlytonnakilométert számolni, meg ilyeneket, tankönyvünk vagy nem volt, vagy elő nem vettük Kányával. Fabu ránkijesztett, negyedikben már elég komoly emberek voltunk, ő is szigorú jelenség, sovány, szikár, csontos ember, elég idős, egy második házasság igájában két apró gyerekkel, gondolom ezért jött neki jól a szolgálati lakással járó állás. Vaskos, két év tananyagát tárgyaló könyv a közlekedés-gazdaságtan, még ki sem nyitottuk, és befrászoltat bennünket, a két elnök közül az egyik biztos közgazdász lesz az érettségin, a szakszókincs meg a gondolkodásmód elsajátítandó, a harmadikos anyagot be kell hoznunk, aztán állhatunk neki a negyediknek, négy nagy fejezet a harmadikos anyag, mindegyikben négy kisebb fejezet, sűrűn nyomtatott nagyalakú könyv, csak szöveg, minden nagyfejezetből megtanulandó egy alfejezet, darabonként 8-10 oldal, egy hét múlva dolgozat. És a társaságon, az utolsó év elején vagyunk, mindenki elhatározta, hogy volt, ami volt, a negyediket arra kell fordítani, hogy biztonságban leérettségizzünk, végigfut a szorgalom láza. Egy teljes hétvégén mindenki gazdaságtant tanul, kijelöli a maga négy fejezetét, jegyzetel, elhúzódik valami csendes helyre, megkeresik egymást az egyforma fejezetet tanulók, ha valamit nem értenek, csak én vagyok józan, szombaton délután elmegyek strandra, ezek bifláznak, amikor hazaérek, még mindig, vasárnap délelőtt van a szilencium, előveszem én is a könyvet, a későbbiekben tanulandó politikai gazdaságtanhoz tudnám hasonlítani, amikor az éppen aktuális politikai irányelveket össze kell párosítani egy egyébként létező tudomány egzakt alapelveivel, és ahol ütközne a kettő, ott a politikát kell kihozni győztesnek, igazolni az aktuális gyakorlatot. És sűrű, értelmetlen, ez túlzás, nehezen érthető, kanyargó összetett mondatok. Én is kiválasztom a négy fejezetemet a tartalomjegyzékben olyan elven, hogy melyikről tételezhető föl, hogy érdekelni fog a címe alapján, mintha könyvtárban válogatnék, fogok egy papírt, és mind a négyről leírok gondolatokat, kérdéseket, ötleteket, amelyeknek szerintem benne kell lenni, mielőtt rálapoztam volna, és úgy olvasom végig, hogy ezeket keresem, játékot, élvezetet próbálok facsarni belőle. A négyből kettőben beletrafáltam, tényleg arról szól, amiket én lefirkantottam, és máris érdekes, a másik kettőnél már gondok vannak, nem találom a logikát. Próbálkozom másik kettővel, itt az egyik hasonlóan bejön, és így találom meg a negyediket is, amihez közöm lehet. Ennyi elég nekem, ráment a szilencium, a többiek délután is tanulnak. Megírjuk a dolgozatot, én kaparászok az emlékezetemben, és eleresztem magam, írok egy kisesszét azokra a gondolatokra fölfűzve az egészet, amik magamtól eszembe jutottak, legfeljebb kapok egy közepest, úgy saccolom, a többiek mégis a könyvet reprodukálják. A dolgozat kiosztásakor megdicséri az egész osztályt, látszik a komolyan befektetett munka, és fölfedezett egy tehetséget a közgazdaságtudomány területén, ez volnék én, akinek a dolgozata arról tanúskodik, hogy nem megtanulni, hanem megérteni akarta a tananyagot (megint a hasonló agyberendezkedés, amiről már beszéltem, úgy látszik, az öreg, közgazdász létére, ugyanúgy megütközött a könyvvel, mint én), és onnantól föl vagyok fedezve, mint Amerika, nem is csalódik bennem, mert odafigyelek az óráin, és érthetően elmagyarázza a fogalmakat. Az érettségin egyszerűen bízom abban, hogy történelem és magyar után, én már letettem a névjegyem, nem fognak velem akadékoskodni, értelmesen mellébeszélek, kicsi félelem azért volt, mert, ezt a felkészülést Tádéra osztottuk, ő dolgozta ki a tételeket, és olyan is volt, amelyik csupa adatból állt, hogy mennyire lóghat le a rakomány a teherautó platójáról, meg milyenek az engedélyek és rendszabályok veszélyes anyagok szállításakor, ha egy ilyenbe belehúzok, ott nincs mellébeszélés, de eszembe nem jutott megtanulni.

Meghalt Fabu tanár úr, nem sokkal az érettségink után, meg sem tudtam köszönni neki, hogy anyámnak szerzett egy boldog pillanatot, jöttek a ballagásra, kicsit késve érkezhettek, mi már fölsorakozva járunk teremről teremre, vagy már az udvaron vonulunk, Kabossal stoppoltuk Pirit, középen egy lány karol két fiúba, így megyünk hármasával, Piri a legmutatósabb, legmagasabb csaj, jól nézünk ki, amikor ők, anyám, a nővérem és a sógorom, pont a Fabuba ütköztek, tájékozódtak, s kérdezték, hol keressenek, hátha ismer, és mondták a nevemet, s az öreg olyan dicséretet fogalmazott ott a tehetségemről, tudásomról, komolyságomról, amilyet egy anyának egyszer legalább az életben hallania kell. Őszintén mondta.

Következik: Magyar

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ