Felfüggesztik az obstrukciót Magyarországon

Nevezetes fordulat állott be az országgyűlésen. Ugyanis Kossuth Ferencz a miniszterelnökkel folytatott értekezése után leszerelte az eddig csendes obstrukcziót. Kossuth Ferencz igen nevezetes beszédében okát adta, miért tartotta ezt szükségesnek az ország érdekéből. Bizonyára nem határozta el magát a pártja némely tagjai által némi kedvetlenséggel fogadott lépésre, ha meg nem győződött volna arról, hogy a felhatalmazási vitának tovább való huzása, a mostani körülmények miatt ártalmára lett volna Magyarországnak.
A csendes obstrukczió megszünésének következményei nem szorítkoznak a magyar pártközi viszonyokra s a kormány kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb helyzetére, hanem kifejezést fognak nyerni abban a határozottabb föllépésben, melyre magát Széll Kálmán az osztrák kormányelnök halogató fogásaival szemben elhatározhatja. Az a tény, hogy Széll Kálmán a költségvetési felhatalmazás megszavazása után rögtön Bécsbe ment, azt mutatja, hogy most már a magyar miniszterelnök erélyesen fogja követelni a kiegyezési huza-vona befejezését.

Körber osztrák miniszterelnök (képünkön) azzal a tervével, hogy az osztrák reichsrathot munkára képessé tegye, eddig sikert nem aratott, minden módon igyekezett tehát azt a látszatot fentartani, mintha a magyar kormány makacssága okozná azt, hogy nem lehet befejezni a kiegyezési alkudozásokat.
Széll Kálmán pedig már régen kijelentette, hogy ő minden engedményt megtett, a mit megtehetett, most már Körberen a sor, hogy nyilatkozzék: elfogadja-e a kiegyezést vagy nem. Körber azonban tovább ragaszkodott halogatási politikájához s ezt azzal a tetszetős ürügygyel tehette, hogy rámutatva a magyar képviselőházban is uralkodó obstrukczióra, azt mondotta : a kiegyezés és vámtarifa nem sürgős, mert hisz a magyar kormány sem tudná azt letárgyaltatni.
Most már elérkeztek ezen ravasz politika végnapjai s Körber ur két tűz közé van szorítva. Egyik felől a berlini fordulat, melynek következtében a német vámtarifát a vasárnapra virradó éjjelen megszavazták, másik felől a magyar országgyűlésen az obstrukczió leszerelése megfosztja őt a további halogatás ürügyétől.
Ennélfogva a valószinűség jelenleg az, hogy a fentebb előadott okokból az osztrák kormány a további huzavonával felhagyni kényszerülvén, a kiegyezés, beleértve az annak lényeges kiegészítő részét tevő autonom vámtarifát, a két kormány közt most már végre valahára létre fog jönni. Ezzel azonban a nehézségek megoldva nincsenek, mert hátra van még a fontossabb, a javaslatok parlamenti elfogadtatása, a mi nálunk elég nehéz, Ausztriában pedig a lehetetlenséggel határos feladat.

Párbaj képviselők között

A tavalyi költségvetési vita idejéből ismeretes szász nemzetségi viták megismétlődtek, Gál Sándor beszédére Korodi-Lute Lajos, Lindner Gusztáv szász nemzetiségű képviselők válaszoltak személyes ügyben. Összeszólalkozás történt és Kubik Béla (függetlenségi) közbeszólásai miatt Korodi a Házon kívül mint lovagias ügyet folytatja a dolgot.
A miniszterelnök a viták gyorsítására indítványt tett, hogy egy órával hosszabbítsák meg naponkint az üléseket s deczember 10-ikétől kezdve d. u. 3 óráig tartsanak az ülések. Ezt az indítványt a decz. 9-iki ülésen el is fogadták.

Magyar munkások sorsa Svájczban

Számos magyar kubikus munkást vittek ki Svájczba, Bern kantonba vasutépítéshez.
A magyar kubikus híres gát- és töltéscsináló munkás a külföldön is. De az idegen földön az ottani körülményekkel ismeretlen magyarokat munkaadóik fizetésökben megrövidítették, sőt bántalmazták.
A berni nagytanácsban azonban akadt egy képviselő, a ki e miatt felszólalt.
Reimann szocziálista képviselő előadta, hogy a Messing-czég, mely vaspályát épít, biztosítás, orvosi vizsgálat, italok, világítás és adó czímén oly sokat von le a munkások béréből, hogy ezeknek alig marad valamijök. A 130 magyar munkás közül e miatt vagy hatvanan már megszöktek, ugy hogy az osztrák-magyar követségnek kellett gondoskodnia a hazaszállításukról. A követség e miatt pört indított a vállalkozók ellen.

Jókay Károly (1814-1902)

Jókai Mór nagy költőnknek testvérbátyja, Károly, meghalt deczember 19-ikén Hathalmon 89 éves korában. Halála gyászba borította Hegedüs Sándor volt kereskedelmi miniszter családját is, a kinek neje, született Jókay Jolán, az elhunytnak leánya volt.

Jókay Károly igazi régi szabású, jószivű, nemes jellemű magyar ember volt. A forradalom előtt ügyvédkedett szülővárosában, Komáromban, a mozgalmas időkben beállt honvédnek s mint nemzetőr-tüzér küzdött a hazáért. A forradalom után felhagyott az ügyvédséggel és ekeli, csallóközi birtokára vonúlt gazdálkodni. Sok jót tett a környékbeli lakossággal, melynek ügyes-bajos dolgaiban tanácsadója volt.
1861-ben megválasztották a csallóközi járás szolgabirájának s e hivatalát 1871-ig viselte. Ekkor birtokát bérbe adta s Komáromba költözött, a hol csakhamar megválasztották árvagyámnak. Ő maga mindig csak „árvák atyjá”-nak nevezte magát s e név valóban meg is illette.
Igazi apai módon viselte szivén a rábizott árvák sorsát, eljárt hozzájuk, utána nézett: jól el vannak-e látva; ha az árvák pénzt kértek, előbb meggyőződött, helyes czélra akarják-e forditani – szóval mindenkép gondoskodott testi-lelki jóllétükről. Szép tisztjét 1882-ig viselte.
1882 májusában nagy csapás érte: véletlen szerencsétlenség folytán elvesztette nejét. Ez annyira lesujtotta, hogy nem volt többé nyugta Komáromban, családi házát, melyet ő hozott rendbe, bérbe adta. Rövid időre rá a házat egy pyromániában szenvedő cselédleány felgyujtotta, úgy hogy porig leégett. A ház felépült ugyan újra, de ő úgy érezte, hogy mégsem a régi már.
Nővére, Váli Ferenczné halála után Pápára költözött unokahugához, Peti Józsefné váli Marihoz. Állandóan azonban nem lakott itt, váltakozva hol Budapesten időzött Hegedüs Sándor családjánál, hol Hathalmon másik leányánál, Ihász Lajosnénál.
Gyermekei s unokái körében élte öregsége napjait. Mindvégig megőrizte testi-lelki épségét; széleskörü ismereteivel sohase kérkedett, – tipusa volt az egyszerű puritán, igaz magyar embernek.
Rég elhunyt szülőiről mindig gyermeki kegyelettel emlékezett, gyermekei, unokái, dédunokái iránt benső szeretettel viseltetett. A telet, mint többnyire, az idén is Hathalmon, Etelka leányánál, Ihász Lajosnénál töltötte. Még halála előtt egy héttel Pestre akart utazni, hogy az új országházat hallgassa.
A közbejött rendkivüli hideg időben meghült, influenzát kapott , a mely kiragadta az élők sorából. Meglepően hasonlitott öcscséhez, a nagy költőhöz, kivel meleg testvéri szeretet fűzte össze. Még a hangja s szelid , jóságos természete is hasonló volt a két fivérnek.
Ép oly örömét lelte a kertészkedésben, mint Jókai Mór; csallóközi birtokán, komáromi kertjében maga gondozta a növényeket s Hathalmon még hajlott korában is oltogatta, nyesegette a fákat. A kertben sétálgatva azt mondogatta gyermekeinek, unokáinak, oltványaira mutatva: „ezekről fogtok emlékezni rólam, ha majd nem leszek”.
Derék, nemes ember szállott vele a sirba. Még életében azt kivánta, hogy temessék szülei és neje mellé Komáromban, a mit családja hiven teljesített is.
A kép, melyet közlünk, unokája, Hegedüs Rózsika amateur fényképe után készült.

A villamos

A mint hogy Budapestet el sem lehetne képzelni a várpalota, a citadella, Mátyás-templom és Lánczhid nélkül, ép úgy elválaszthatatlan képétől, utczai életétől immár a villamos kocsi is, mely halk csöngetésével figyelmezteti az embert, hogy vigyázzon.
S most már nem is hiába szól intő csöngetése, nem úgy, mint eleinte. Az első években ugyanis igen sok embert elgázolt, míg ujabb időben már örvendetesen alább szállott a balesetek száma, elannyira, hogy a hivatalos statisztikai kimutatás szerint immár a lassan döczögő terhes kocsik több áldozatot szednek, mint a gyorsan tova sikló villamosok. A közönség vigyáz már rájuk, mig a terhes kocsiknak oda se néz.

Tömérdek kisérletet tettek különféle mentőkészülékekkel, de úgy látszik, csak egyetlen biztos mentő van: az óvatosság, még pedig első sorban a közönség részéről. A statisztikai kimutatás szerint tiz baleset közül tulajdonkép csak egyszer hibás a villamos, a mikor az eleje üt el az utczán járókat, mig kilencz esetben a kocsi oldalainál esik a baj, vigyázatlan le- és felszállások alkalmával, stb.
A villamos különben rendívül népszerű s reggeli hat órától kezdve éjjeli tizenegyig úgyszólva mindig zsufolva van. A mi nem is csoda, mert vonalai most már az egész várost és környékét beágazták s nehány fillérért nagy távolságokra szállítja az embert.
Azonban ha általában mindig sokan járnak is a villamoson, igazi szüretje akkor érkezik el, ha az időjárás megváltozik: esni, vagy havazni kezd. Ilyenkor mindenki igyekszik a villamosba húzódni s még talán a tizedik szem hó se esik, midőn le kell ereszteni a kis táblát, melyre ez van írva: „Megtelt”. No, de mindjárt jön a második, harmadik, tizedik kocsi s egymás után fedél alá jut mindenki.
Ha nagyon rosz az idő, még a kis tiltó táblának sincs tekintélye. Hiába hirdeti rendületlenűl, hogy „megtelt”. A közönség valósággal ostrom alá fogja s megmutatja, hogy milyen is hát a kocsi, mikor igazán megtelt.
Képünk is egy ilyen ostromot tüntet fel hóesés idején. Jobbról-balról, előlről, hátulról tódulnak a jámbor villamosra, veszedelemben forog még a megállóhelyen táborozó utczai kofa is, – s egy percz alatt már be van véve a havas tetejű mozgó vár, mely végre is nem tehetvén egyebet, megadja magát sorsának, csönget s összezsúfolt terhével morogva tovább sikamlik.

A kisjenői vadászatok

József főherczeg kisjenői uradalmában decz. első napjaiban érdekes vadászatok folytak le. A mi vadat a gazdaság föntart, ápol és nevel egy éven át, az ilyenkor pár nap alatt kerül puska elé és pár nap múlva már a főváros piaczán jut értékesítésre. A kisjenői és bánkuti uradalmak vadászatai nagy hírnévnek örvendenek, mert kevés olyan főúri birtok van nálunk, mely vadban annyira bővelkednék, mint ezen aradmegyei uradalom.

Bánkúton – ezen alföldi jellegű lapálybirtokon – nagyszerű a vadászat midőn a hó feketéllik a körben ide-oda futkosó nyúltól, de sűrűn „kakatol” benne a fáczány, a fogoly is, sőt nem ritkán őzek csapatait keríti be a hajtók serege. Ilyenkor oly nagy tömegben kerül fölhajtásra a vad, hogy a puskás háta mögött álló szolga alig győzi a fegyvert töltögetni addig, míg a másikkal az ura lő. Még elgondolni is sok, ha tudjuk, hogy egyik főúri vendég a kisjenői vadászaton hétszáz lövést tett fegyveréből és majdnem minden lövése egy vadba került.
Ezen vadászatokon eddig mindig maga József főherczheg töltötte be a házúri tisztet; ő maga nagy baltás botjával, a „fokossal” járt a hajtók után – mert már évek óta nem vadászik – vagy az ebédlő sátor elkészítése körül fáradozott, hogy míg a társaság, élén fiával, József Ágost csalitokba vonúl és kihalt lesz a még előbb eleven lapály.
Az egy heti vadászat eredménye majdnem csak fele a tavalyinak; esett ugyanis 5063 darab vad. Az első két napon míg a hó le nem esett, lőttek: 1493 nyulat, 182 fáczánt, 32 foglyot, 2 rókát, 1 vadmacskát a kisjenői birtokrészen.
Később a bánkuti uradalomban tartották a vadászatot s itt kedvezőbb eredményt értek el, mint az egyik képünkön kiterített őzek, nyulak, fáczánok hosszan elnyúló sora mutatja.
A most lefolyt vadászatokon József Ágost és Auguszta főherczegnőn kívül részt vettek: Fülöp orleansi herczeg, Koburg Fülöp herczeg, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, Gromon Dezső honvédelmi miniszteri államtitkár, gróf Berchtold tábornok, Ludvigh Gyula, az államvasutak elnökigazgatója, Urbán Iván főispán, báró Révay Simon, Klobusiczky János, báró Vécsey István, Monicourt márquis, az orleánsi herczeg kisérője, Unterauer főherczegi udvari tanácsos, továbbá néhány főbb állami hivatalnok és a kisjenői uradalmi tisztviselők. A vadászatokat most is Libits Adolf királyi udvari tanácsos rendezte az uradalmi felügyelőség útján.
Egyik képünk a bánkúti vadászaton részt vett társaság csoportját mutatja be. A két kisebb kép valójában együvé tartoznék, mivel azt a jelenetet tünteti föl, midőn a hajtás befejezte után a vadásztársaság a lobogó tűz melett az szabad ég alatt asztalhoz ül, míg tovább az ökrös szekerekkel odahordott vadat veszik számba az uradalmi erdészek. Az első sorban a lőtt őzek, a további sorokban a nyulak, fáczánok vannak kiterítve szép sorjában.
A sorokba rakott vadnál minden tizediket félig kihúzzák a sorból és az, a ki a vadat számba veszi, csak a sorból kihúzott számot olvassa meg, hogy így mire a társaság a hajtás után összegyűl, az összeget megmondhassa. Mert az idő itt is pénz, tehát sietni kell, hogy a tervezett köröket a sötétség beálltáig elvégezhessék és azután a beállott szürkületben kocsikra kapva, a különvonatig siethessenek, melynek szalonkocsijában a hidegtől megdermedt tagokat kellőleg kiengeszteljék s a kisjenői kastély nagytermében kellemes melegben a párolgó vacsorához annál vidámabban ülhessenek.

A Niagara vízesés télen

Az idei tél ugyancsak keményen fogja nálunk, vidékenként 20-25 fokos a hideg, a milyet mostanában nem igen mértünk.
De mi ez ahoz képest, a milyen hidegek Ázsia és Amerika éjszaki részein szoktak uralkodni, a hol a vizek több méter vastagon befagynak, a fák pedig ágyulövéshez hasonló robbanás közt hasadnak szét az iszonyú hidegben.
Nem lehet azonban olyan hideg, hogy az Éjszak-Amerikában levő világhírű Niagara vízesés befagyna. 55 méternyi magasságból szakadatlanul önti az zúgó víztömegeit a mélységbe. Hanem aztán a környéken fák, bokrok vastag jégcsapokkal lesznek tele a zuhatag vizének megfagyott gőzétől. Ilyen fát mutat képünk is.
Télen a Niagara környékén tulajdonképen nem látunk sem fát, sem bokrot, hanem csak azokat a hófehér szinű, megnövelt, megvastagodot alakzatait, mintha csak valami bűvös szellem fényes, átlátszó márványból faragta volna ki őket.

Önkénytelen azt mondjuk, hogy ha van a földön tündékert, ez az! Benne járunk; benne gyönyörködünk! És mikor a vízesés alól fellszállongó párafelhőre rásüt a napsugár, tündökölve, néha fényesebben, néha homályosabban ott ragyog – a szivárvány! Ugyanaz a színes, csalóka szivárvány, a milyenben mi nyáron itthon gyönyörködünk.

(Forrás: huszadikszazad.hu)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ