Ez a betiltásvágy, bár logikusnak látszik, úgy tűnik, csökevény a diktatúrából, ahol mindent leszabályoznak. Azt is, amit nem lehet. Ez a gatya ráadásul a Dnyeszterentúli Köztársaságban kapható, a (szabad) piacon. Gyártják, s árusítják, mert van rá kereslet. Nosztalgia.
Ha őket nem zavarja, hogy szimbólumok által „hordozott” történelmük egy részét is a „sárga” és „barna” zónán viselik…, hát lelkük (is) rajta. Kissé olyan a helyzet, mint a kolozsvári Kötélverő Gyuri nemzetiszín padjaival, nekem kimondottan jó esett ülni rajtuk…a színeken.
A trikolór padok engem is elgondoloztattak – nem értettem, hogy olyan hülye valaki, hogy direkt felszólítja a sétálókat, hogy a hátsó felüket tegyék rá arra, ami egy népnek a legszentebb… Ami a Gabi aggályát illeti: én úgy képzelem, hogy ha a horogkeresztet – nagyon helyesen – nem szabad, akkor a sztalinizmus jeleit se lehessen…
Transznisztriában még mindig kommunizmus van, az ilyen alsógatyák csak feszítik a nemzeti öntudatot .Meg kell nézni az épületeket, a tereket és a parkokat, hogy ott mennyi jelkép van. Ők ettől érzik jól magukat.Ebbe kapaszkodnak.
2012. március 5. 10:20
Szerintem be kellene tiltani annak a cégét, aki ilyet gyárt meg árul, a „CCCP lelkén” több, mint húszmillió lélek szárad
2012. március 5. 11:13
Ez a betiltásvágy, bár logikusnak látszik, úgy tűnik, csökevény a diktatúrából, ahol mindent leszabályoznak. Azt is, amit nem lehet. Ez a gatya ráadásul a Dnyeszterentúli Köztársaságban kapható, a (szabad) piacon. Gyártják, s árusítják, mert van rá kereslet. Nosztalgia.
2012. március 5. 13:08
Ha őket nem zavarja, hogy szimbólumok által „hordozott” történelmük egy részét is a „sárga” és „barna” zónán viselik…, hát lelkük (is) rajta. Kissé olyan a helyzet, mint a kolozsvári Kötélverő Gyuri nemzetiszín padjaival, nekem kimondottan jó esett ülni rajtuk…a színeken.
2012. március 5. 13:45
A trikolór padok engem is elgondoloztattak – nem értettem, hogy olyan hülye valaki, hogy direkt felszólítja a sétálókat, hogy a hátsó felüket tegyék rá arra, ami egy népnek a legszentebb… Ami a Gabi aggályát illeti: én úgy képzelem, hogy ha a horogkeresztet – nagyon helyesen – nem szabad, akkor a sztalinizmus jeleit se lehessen…
2012. április 24. 06:53