A marokkói válság

A marokkói császárság olyanforma „beteg embere” éjszaknyugati Afrikának, mint a milyen Törökország Kelet-Európában. Ezt a gyakori belháborúk által dúlt birodalmat csak az örökségére áhitozó hatalmak versengése védi meg attól, hogy valamelyik el ne foglalja. E versengő hatalmak: Spanyolország, Anglia és Francziaország. A spanyol nemzet vágyai és reményei oda irányulnak, hogy egykoron Marokkó birtoka fogja kárpótolni elvesztett gyarmati birtokaiért. Marokkó ezidőszerint legelzárkózottabb védő vára a mohamedán vakbuzgóságnak s a mostani belháborút is az idézte fel, hogy a fiatal Abdul Aziz szultán gyakran élt európaiak tanácsával s általában hajlamot mutatott az európai polgárosodás egynémely vivmányának meghonosítására.
Mindez sok ellenséget szerzett neki s arra bátoritotta az ó-mohamedán párt fejét, Bu Hamarát, hogy kitűzze ellene a lázadás zászlaját. A lázadók a Taza melletti csatában megverték a szultán seregét s a kabil néptörzsek közül több a lázadókhoz csatlakozott. Napról-napra hoz a táviró hireket a marokkói eseményekről, de a hirek, bár többnyire a Tangerben székelő diplomaták útján jutnak Európába, nagyon megbízhatatlanok. A „marokkói kérdés” veleje most az, hogy ha Bu Hamarának sikerül a trónról elűzni Abdul Aziz szultánt, akkor a Marokkó birtokára leselkedő három hatalom aligha fogja magát visszatartani a beavatkozástól, s ebből esetleg nagy bonyodalom keletkezhetik.

Elítélt tót képviselő

A nyitrai törvényszék decz. 30-ikán elitélte Valasek János országgyűlési képviselőt, kit a választások idején mondott beszédéért helyeztek vád alá, izgatás miatt. A törvényszék bebizonyítottnak látta a vádakat és a vádlottat három hónapi államfogházra és háromszáz korona pénzbüntetésre itélte. Az ügyész sulyosbitásért felebbezett, de felebbezett a vádlott védője is.
Az ítélet szerint az izgatást Valasek azáltal követte el, hogy Krakovanban 1901. évi szeptember hónap 22-én száznál több egyénből álló gyülekezeten nyilvánosan elmondott képviselői programmbeszédében akként nyilatkozott, hogy az iskolában a magyar nyelvvel a gyermekeket megmérgezik, illetve elbutitják, hogy ugy az iskolákban, mint a hatóságoknál és biróságoknál a tót nyelv behozatala iránti óhajának kifejezést adva odanyilatkozott, hogy „a tót nyelv ne legyen utolsó kocsisnyelv módjára elnyomva ugy, mint most” és hogy „a magyarok menjenek vissza Ázsiába, a honnan jöttek és legyen itt ugy, mint volt ezer év előtt”, végül pedig azt az óhaját fejezte ki, mikép „reméli, hogy az a mag, a melyet ott elhintett, ki is fog kelni”.

Elfogott kivándorlási ügynök

A felvidék egyik hirhedt kivándorlási ügynökét, Albersz Oszkárt a német rendőrség letartóztatta Ratiborban.
Osztrák ügynök volt, de Felső-Magyarországon működött és uraskodott. Több büntársával együtt fogták el. Albersz rendesen vasuti tiszt egyenruhában szokott megjelenni s ezzel az öltözetével is nagyon hatott a falusi népre, melynek fűt-fát igért. Azt beszélik, hogy Albersznek évi husz-harminczezer forint jövedelme volt a kivándorlók révén. A brémai hajóstársaságoknak ezer számra szállitotta a kivándorlókat.

Megostromlott takarékpénztárak

Uj év óta a megyei pénztárak kezelését az állam vette át.
Ez furcsa félreértést okozott a kassavidéki nép körében. A kassai takarékpénztárat valósággal megostromolta a kassai és környékbeli köznép, s követelte betétei kifizetését. Utóbb azután kiderült a rémület oka. A megye alispánja ugyanis dobszóval hirdettette az összes községekben, hogy a megyei pénztár megszünvén, teendői a kir. adópénztárakra mennek át. A nép a valószinűleg hiányos szövegű falusi birói hirdetést ugy értette, hogy a kassai takarékpénztár megszünik és hogy a nép vegye fel a pénzét és helyezze el másutt.

A pápai takarékpénztár is veszedelmes helyzetbe került.
Negyven év óta fönnáll s mindeddig nem volt ellene panasz. Valaki gonosz szándékkal elhiresztelte, hogy a pénzintézet megbukott, a mire a betevők megrohanták a pénztárt. Kétszer huszonnégy óra alatt egymillió koronát fizetett ki a takarékpénztár, a mely azonban még sem jutott válságba. A betevők ostroma már megszűnt, mert kiderült, hogy a bukás hire alaptalan.

A Petőfi-Társaság közülése

Január 6-án, mint az előbbi években, az Akadémia szép díszterme most is megtelt közönséggel, a Petőfi-Társaság évi közgyűlésére. Jókai Mór elnöki megnyitó beszédében a társaság veszteségéről emlékezett meg, mely alelnökének, Bartók Lajosnak elhunytával érte. Beszédét így kezdette:

Rettenetes esztendő! – mondá. – halálnak aratása. Elvesztettem az édes testvért, a ki arczban úgy hasonlít hozzám, de lelkében jobb volt nálamnál s ki engem úgy szeretett. Ledőlt magas polczáról a vezér: nekem nemcsak a pusztában, nemcsak a haza léteért való küzdelemben vezérem, de igaz jóbarátom: ledőlt testvére, a szabadságharcz hőse, ki félszázadon át viselte homlokán a seb helyét, egyetlen jutalmát honszeretetének.
Elhunytak a költők, a művészek, a kik küzdelmes, dicsőséges korszakokat örökítettek meg sikerdús életükben. Előrementek a tetterős pályatársak, kiknek hiányát gyászolva érzi a közélet. Még igazán el sem sirattam a testvérem elhunytát, a midőn az év utolsó napja (Petőfi születésének napja) meghozta a lesujtó rémhírt, hogy meghalt Bartók Lajos.
Minden érzésem fellázadt a sors ellen. Hisz alig két hónapja, hogy mint délczeg férfi meglátogatott s előttem és kedves nőm előtt, a kiknek legkedvesebb barátaink egyike volt, mint életvidám alak jelent meg, a kinek messze jövőre kiható tervei vannak. Elszavalta előttünk János király drámájának kiválóbb részeit, szónoki erővel: ragyogott az arcza, tündököltek a szemei.
És beszélt a közeljövő feladatairól, a melyekből a maga részét kijelölte. A nagy messzeséget világitotta meg maga előtt, melyet még neki be kell járnia. S a halál angyala ott állt már a hátunk mögött. És néhány hét múlva már ott feküdt Bartók Lajos a Vöröskereszt kórházában.
Elhagyták a könyvek, a melyekben szellemét megörökité, melyek szellemét megifjiták; elhagyta az íróasztalt, a szellem bajnokának a fegyvertára. Munkás, diadalmas életének minden trofeumai.”
Meghatottan hallgatta végig a szép beszédet a közönség. Szana Tamás titkár évi jelentése következett, melyet nyomtatásban osztottak szét.
A jelentés hangoztatja, hogy a társaság első sorban a Petőfi-kultusz ápolására és emelésére törekedett. Folytatták a Petőfire vonatkozó adatok gyűjtését és az életből fenmaradt ereklyék megszerzését is. Elhunytak a társaság tagjai közűl a lefolyt év alatt: Vadnay Károly, Lauka Gusztáv, Tolnai Lajos, Névy László, Inczédi László és ép most Bartók Lajos alelnök.
A társaság veszteségének költeményében adott kifejezést gróf Zichy Géza, kinek „Bartók Lajos”-ról írt költeményét Somló Sándor szavalta el.

Gróf Festetics Rudolf déli-tengeri útjáról

A múlt márczius havában kapta a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya azt az örvendetes hírt, hogy a hét évig tartott déli-tengeri kutató útjáról hazájába visszatért Festetics Rudolf gróf 1500 tárgyból és 360 sajátkezűleg fölvett eredeti fényképből álló ritka becsű néprajzi gyűjteményét Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyiminiszter közbenjársával osztályunknak ajándékozta. A gyűjteményt a nyár folyamán leltároztuk s Csillag utczai bérhelyiségünkben kiállitottuk.

A déli-tengeri gyűjtemény-tárgyak reánknézve kétszeresen fontosak. Elsőben azért, mert gyarmataink híján ilynemű tárgyakhoz csak ritkán, akkor is csak nagy összegek árán juthatunk, – pedig ha idejekorán nem gyűjtünk belőlük, helyrehozhatatlanúl elkésünk, mert hiszen, bár a szintén idetartozó polyneziai szigetcsoportokat Cook csak mintegy százhúsz ével ezelőtt fedezte föl: lakóik ma már eredeti kultúrájukat teljesen elvesztették.
De fontosak ezek a gyűjtemény-tárgyak még azért is, mert európai miveltségünk fejlődésére is élénk fényt vetnek. A déli-tenger szigetlakói ugyanis ott, a hol az európaiakkal még nem érintkeztek, most élik kőkorszakukat, azaz az emberi miveltség fejlődésének azt a korszakát, melyen valamennyi kulturnép átesett s melyben a fémeket még nem ismerték, miért is a ma ú.n. primitiv vagy vad népek kulturájának beható tanulmányozása útján elvégre is azokhoz az alapokhoz jutnk, melyeken a mi saját miveltségünk fölépült.
A még csak 35–38 éves gróf miután az Atlantist és az amerikai kontinenst átszegte, 1893. október hó 9-én hagyta el San-Francisko kikötőjét „Tolna” nevű 76 tonnás kétárboczos vitorláshajóján.
Ettől kezdve hosszabb-rövidebb tartózkodással bejárta a Havai-szigeteket, a korállok épitette szigetcsoportokat, melyek lakói annyira vendégszeretők, hogy kisérőivel a házakat sorra látogatva, mindegyikben végig kellett izlelnie az ételeket.
Tahitiben teljes negyedévig tartózkodott s megláthatta e szigetcsoport mindama paradicsomi szépségeit, melyekről már a régi hajósok is csodákat regéltek.
A Cook-szigeteken főkép a londoni misszió-társaság és az amerikai Wesleyánus hittérítők protestáns misszióval ismerkedett meg.
A Számoa-szigetek fővárosában, Apiában ép odaérkeztekor dühöngött a polgárháború, de azért a számoaiak szokásait is behatóan tanulmányozta.
A polyéziai szigetek után a mikronéziai csoportokhoz tartozó Elliee-szigetekre való kirándulásán kívül a pápuáklakta melanéziai szigetcsoportokat tűzte ki kutatása céljáúl. A Fidzsi-szigeteken szintén hosszabb ideig tartózkodott.
Útjának folytatásában az Amrhyn- és Pünkösd-szigeteken állott meg, Vanikoro-szigetén pedig oly házakba is bement, melyek úgyszólván örökösen füsttel vannak tele, hogy lakóik a legyek és egyéb rovarok ellen csak némileg is védve legyenek.
Az Új-Hebridákhoz tartozó Santa-Cruz-szigeten is horgonyt vetett, innét a Salamon-szigetek felé vette útját, a hová különösen az e szigeteken még javában divatozó emberevés tanúlmányozása vonzotta.
A gróf útjának végczélját a melanéziai szigetcsoportot befejező Bismarck-szigetség képezte. Útja itt Bíró Lajoséval is találkozott.
Innen Japán majd Európa felé vette útját. Ámde az Elő-Indiával szomszédos Maledivákon éj idejében zátonyra jutott. Hajója léket kapott. Gyűjteményeit megmenthette ugyan, de a minfeói világitótoronyban teljes három hónapig kellett vesztegelnie, míg végre oly gőzhajóra szállhatott, mely Triesztbe vitte.

Láncz-házasság

Nem nagyon ismeretes dolog, hogy voltak házasságok, melyek száz évnél tovább tartottak.
Ezt a sajátságos jelenséget láncz-házasságnak, vagy helyesebben és magyarosabban házassági láncznak lehet nevezni s úgy keletkezik, hogy egy özvegy ember újra házasságot köt, halála után viszont az új özvegy keres megint hitestársat, a ki viszont özveggyé válva megint házasságot köt stb.
Így tehát egy hosszú sor ember támad, a kik közűl mindegyik az őt megelőzővel házastársi viszonyban volt. Nem is szükséges, hogy mindig a halál teremtsen ilyen hitves-cseréket; az elválás is elegendő ahhoz, hogy a házassági láncz kifejlődjék. Ilyen házassági lánczot alkottak a híres történelmi személyek is. Az ó-korban pl. Clodius, Fulvia, Antonius, Augustus, Agrippa.
Az új kor is mutathat fel érdekes eseteket. Egy ilyen láncz 1448-tól 1574-ig húzódott, tehát 169 évig.Az előbbi Skót Eleonórával kezdődik: ennek halála után a férj elvette a szász Karolinát, a ki most özveggyé válván, braunschweigi Erich felesége, Erich aztán brandenburgi Erzsébet férje lett, később Erzsébet Hennebergi XII. Poppo grófné, ez pedig végűl braunschweigi Zsófia férje lett.

Mérkőzés alatt. Egy football-játékos vallomásai

A tribünön elhal a zsibongás, a játék kezdetét jelző bírói füttyre. Centerforwardsunk leadja a labdát a társának, ez pedig nekem passzolja bal szélre. Hallom, a mint ezer ember egyszerre kiáltja a nevemet s szinte félénken nyúlok a labdához s borzongás vesz erőt rajtam arra a gondolatra, hogy baklövést követek el. A következő pillanatban már ellenfelemé a labda s a bosszankodó tömegből hallom felém zúdulni a pancser, ügyetlen s Isten tudja még micsoda kifejezéseket.
Ellenfeleink kezdik szorongatni a mieinket, összjátékukat megtapsolta a jobbat méltányoló publikum. Kapuvédőnk remekel s jó ideig érintetlen marad a kapu hálója. Olykor hideg borzadály fut rajtam végig, ha szabadon fut az ellenfél csatára s lő a kapu felé. Eláll a közönség lélegzete s megkönnyebbül a lelke, ha mentve a haza … illetőleg a magyar kapu.
Ismét nálam a labda, most már bátrabban játszom; sikerül áttörnöm az ellenfél védelmét; a nézőtérről zúgó buzdítás lelkesít, merészszé, elszánttá tesz … történjék bármi, én az ellenfél hatalmas backjeitől nem rettenek vissza. Centerek s a következő pillanatban fordul velem a világ … a hátvéd felröpített s mire feltápászkodtam a labda ismét térfelünkön van. Hallom a sajnálkozást s azzal vígasztal a jó publikum, hogy tüntetve megéljenez. Jól esik e vigasz s a bukás okozta fájdalmat csakhamar feledem s újból testtel lélekkel küzdök és játszom a sikerért.
De nini, a hátvédőnk elhibázott egy rugást s a következő pillanatban hatalmas iramban fut a kapu felé egy ellenséges forwards. Ha ott lehetnék, magam röpíteném útból, vagy segíteném az utána iramodó hátvédelmet mentő munkájában. Már késő …. A következő pillanatban az élesen lőtt labda nekifeszült a kapu hálójának … Az udvarias publikum tapsa követi az eredményt. A mieink lassan elfoglalták a helyüket s azt hiszem bántja őket a kudarcz, mert nem játszanak oly kedvező alkalom nyílik ellenfeleimet kijátszani s ilyenkor a publikum lelkes kiáltásait hallani. Elfog ismét a küzdelem láza, s elfelejtve minden veszélyt, a goal-szomjuság kivetkőztet valómból s emberfeletti erőt és bátorságot önt belém…
Ostromunk sikertelen. Érzem, hogy az ügyességgel és erővel szemben lelkes játékunk hasztalan. Mire a félidő végét jelzi a síp, két újabb goallal szaporodott ellenfelünk eredménye… Befelé ballagunk. Az ellenfélt tüntetően megéljenzik s a mieink közül is némelyiknek kijut egy protekcziós éljen, Öltözőnkbe térünk s kezdjük latolgatni a 11-ik félidő esélyeit. Jó barátaink felkeresnek, vígasztalnak, buzdítanak; én megfelelően egykedvűen veszem tudomásul a buzdító szavakat s nem igen reménykedem sikerünkben. Egyenként kifelé vonulunk. A zsúfolt tribünök moraja erősebb lesz s akkor szünik meg ismét, midőn a labda a középen a bírófütty után leadásra vár.
Megint szorongatnak minket, de mintha több erélylyel védenének a mieink s magam is úgy érzem, hogy a veszély növekedésével energiám nagyobb lett. A nézőtérről jövő kiáltásokra belemelegedni kezdünk. A tempó erősebbé válik, ellenfeleink támadását visszaverjük s a játék gyakran az ő kapujuk előtt folyik. Centerwardsunk egy kedvező pillanatot ki akar használni és lő …. Tenyérnyi szélességgel haladt a labda a lécz felett… Ujabb rohamunkat visszaverik, de mi nem adjuk fel a küzdelmet. Ismét egy támadás s a hozzám juttatott labdát oly szerencsésen sikerült beadnom, hogy jobb összekötőnk beröpíté az ellenfél goaljába.
Orkánszerű zúgás tombolás és éljenzés szakítja meg az egy pillanat előtti halotti csendet, s mintha izzó parazsat éreztem volna talpaim alatt, ugrándozva, magamon kívüli örömömben futok helyemre. Boldognak érzem egy pillanatra magam, mert egy 11-ed részét élvezhetem a csapat dicsőségének.
Ujrakezdésnél ismét elhal a tribün moraja; ellenfeleink igyekeznek visszaadni a goalt. Törekvésük meghiusul, mert annyira feltüzelt már minket az ismét elért siker, hogy minden erőnkből ellenállunk. Elragad bennünket a nézőtér lelkesedése s vakmerő elszántsággal veszszük át a támadó szerepét. Ilyenkor el tudom képzelni azt az emberfeletti erőt, melyet egy lelkes katona a háborúban a puskaropogás és ágyúdörrenések zaja közepette ki tud fejteni. Nem ismerhet veszélyt s halálmegvetéssel rohan az ellenfelére…
A football-matchnál nincs oly komoly dologról szó, mint az ütközetben, hanem csak efféle háborúsdi játékról, melynek szereplői csak 90 perczig ellenfelek, azután ismét a legjobb és leghívebb barátok, s mégis mennyire elragadja az embert a küzdelem heve s az a halált megvető elszántság, melylyel a küzdelmet felveszi…
Hatalmasan nyomulunk ismét előre. Nálam a labda, szabad az út s nyilsebesen rohanok a kapu felé. Szédület fog el, a mint védetlen látom a kaput magam előtt. A kapuvéd kirohan, én pedig lövök … s a következő pillanatban ágyúdörgésszerű hatalmas tombolás reszketteti a levegőt. Toll nem képes leírni azt a minden valómat megrendítő, lélekemelő hatást, a mit ez a mámorba ejtő lelkesedés bennem előidézett.
Szerettem volna magamhoz ölelni az egész világot, végigcsókolni örömömben azt az édes publikumot, melyet a játék folyamán elkövetett bosszantó hibáim után ez az egy goal kiengesztelt s elismeréseképen most ujongó éljenzésbe tört ki. Alig tudom türtőztetni örömömet s beleszédülök abba a mozgalmas képbe, melyet a kendőlobogtatás, a czigánykereket hányó s kalapjukat magasra dobáló gyerekek, s a nézőtér ujongó, tomboló tömege fut elém. Diadalittasan folytatjuk a játékot s bár újabb eredményhez nem jutottunk, egy erkölcsi siker tudatában felemelt fővel hagyjuk ott a küzdelem színhelyét.
Az állóhelyek publikuma átrohan a korlátokon s közelünkbe férkőzik. Jól esik hallanunk elismerésüket kifejező éljeneket, s örülünk a gyengéd vállveregetéseknek és simogatásoknak, melylyel szeretetünket és tiszteletünket juttatják tudomásunkra. Az öltözőbe is behallatszik a csitri sportgyerkőczök éljenzése, melyből kirí olykor a csapat egyik másik népszerű tagjának a neve.
A tribünről elvonuló publikum lábainak kopogása mindinkább halkabb lesz s mire átöltözködésünket elvégeztük, a pályán egy lelket sem látunk. De mégis… a kapu előtt sorfalat állanak a leglelkesebb sportbarátok , a csitri deákok és torkukszakadtából éljeneznek minket s nagy csoportban elkísérnek addig, míg valamely vendéglő vagy kávéházba be nem térünk egy kis pihenőre. (A Sport-Világ eredeti tárczája.)

Hajós Alfréd

A szász trónörökösné és Lipót Ferdinánd főherczeg esete.

A szász királyi udvarról kevés hír szokott beszélni. A politikában nem visz szerepet. Az uralkodó család buzgó katholikus, szigorusággal ügyel az udvari illem betartására. Uralkodóházunkkal az atyafiságot mély bensőséggel tartják fenn, gyakran tesznek látogatást Bécsben.
A nemrégiben elhunyt öreg Albert király a legkedvesebb barátja volt Ferencz József Ő Felségének. Már évtizedek óta öreg király ül a szász trónon, valami eleven udvari élet tehát nincs Drezdában. Inkább takarékoskodnak.
Az öreg János király halála után következett a már szintén koros Albert király, a ki szép agg korban halt meg nemrégiben s jött utána a mostani 70 éves György király. Ennek fia Frigyes Ágoston trónörökös most 37 éves, tehát még férfikora javában van.
Most egyszerre a szász királyi udvar nagy csendjét feltünő, sőt botrányos események dulták föl. A trónörökös neje, Lujza osztrák főherczegnő, 32 éves fiatal asszony, de öt gyermek anyja, otthagyta a királyi udvart, férjét, gyermekeit nagyon különös körülmények közt, melyekhez szintén nagyon különös körülmények szolgálnak magyarázatul.
De a baj nem jön egyedül. A trónörökösné távozásához hasonlóan hagyta el a salczburgi palotát a trónörökösné bátyja, Lipót Ferdinánd főherczeg, a kire katonatiszti vidám életéből Magyarországon és Ausztriában is több városban bizonyára emlékeznek s a kit vidám életmódja miatt az osztrák-magyar hadseregben rendelkezési állapotba helyeztek.
Lujza herczegnő is vidám, fesztelen természeténél fogva nem igen fért meg a drezdai udvar czeremóniái közt. Lipót Ferdinánd Főherczeget, a bátyját is szerelem hajtotta, egy polgári leányhoz, a kit feleségül akar venni.
A főherczeg és a herczegnő uralkodó-családokból való, a toskánai herczegi családból, mely Salzburgban tartja udvarát. Az öreg Ferdinánd toskánai herczeg évenkint megjelenik Gödöllőn, ott hetekig elvadászgat.
Lujza trónörökösné szerelme regényének másik szereplője egy Giron nevű nyelvember, ki a trónörökös gyermekeit francziául tanította. Lipót Ferdinánd főherczeg pedig egy morva születésű lány, Adamovics Vilma iránt gerjedt lángra.
Már levelében be is jelentette Ferencz József Ő Felségének, hogy lemond főherczegi czíméről, minden rangjáról. A főherczeg és Lujza trónörökösné Drezdából Svájczba mentek, Genf városába. Drezdából távozásuk napokkal előbb történt, mint nyilvánosságra került.

A pápa véleménye
A pápát a szász királyi udvar eseményeinek minden részletéről naponkint értesítik. A pápa azt, mondja, hogy az előállított bonyodalmat úgy kell megoldani, hogy úgy a trónörökös, mint a trónörökösné térjenek vissza kötelességeikhez, vezekeljenek és legjobb volna, ha mindketten kolostorba vonulnának vissza.
Egyben a pápa püspöki rendeletek utján utasította az összes lelkészeket, hogy semmiféle, akár a trónörökösnétől kiinduló anyakönyvi bejegyzést ne teljesítsenek, mielőtt erre nézve felebbvalóiktól a szentszék jóváhagyását meg nem szerezték.

Elutazás Genfből- hírek a szász szökevényekről
A két fejedelmi pár Genfben az „Angleterre” fogadóban lakott a szökés után. Lujza trónörökösné a vendégkönyvbe Oven kisasszonynak írta be magát, a főherczeg pedig Burján néven szerepelt.
Lipót Ferdinánd herczeg deczember 26-ikán Adamovich Vilmával elutazott Genfből s onnét két órányira levő Montreux-be ment, a hol a „Kontinental” szállóban vett lakást. Lujza herczegnő és Giron Genfben maradt.
Lipót Ferdinánd főherczeg választottjával Adamovich Vilmával állítólag azért hagyta el Genfet, mert Adamovich kisasszony és a szász trónörökösné nem tudott megférni. Adamovich kisassony életét némely lapok igen mozgalmasnak tüntetik föl. Orfeumi hölgy volt, stb.
Drezdában azt hiszik, hogy a trónörökösnét bátyja beszélte rá a szökésre. A szász királyt az események annyira leverték, hogy beteg lett. Karola özvegy királyné is beteg. A bécsi szász követségnél már deczember 14-én tudtak a trónörökösné szökéséről.
A követségen azt hiszik, hogy a trónörökösné és Giron mindent el fognak követni a válás siettetésére. De nagy kérdés, hogy ez sikerülni fog-e nekik. A pápa a trónörökösné kedvéért semmi esetre sem fogja a házasságot felbontani. Ha felbontja, ezt csak azért fogja tenni, hogy a leendő szász király ujabb házasságot köthessen.

(Forrás: huszadikszazad.hu)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ