Lech KACZYŃSKIÉK szörnyű halálának ÓRÁIBAN IKEROSZTÁLYTÁRSAIMRÓL (Keszthelyi Gyuriról és Istvánról), valamint az ERŐSZAKOS HALÁLRÓL álmodtam:

Érdekes, Keszthelyi Gyuri Álmomban 12 év körüli, vézna kisfiú volt; talán egyennadrágban, és történetesen nem volt rajta ing. [Valószínűleg ez azért van, mert tornaórákon gyakran találkoztunk.] Nekem háttal volt, és észrevettem, hogy a bal válla rövidebb, mint a jobb. [Itt arra gondolok, hogy az én 13 éves kori kulcscsont-balesetemet vetítem a hasonló korú osztálytársamra. Nekem azt mondták: azért kell engem megoperálni, mert ha a műtét elmarad, rosszul forr be a csontom, a bal vállam rövidebb lesz vagy két centiméterrel]. Álmomban Keszthelyi Gyuri kicsit csenevész fiú volt, és mint egy gyógytornász, három-három métert futott ide-oda a szobában. Volt ott egy fiatal nő is, akinek —— gondoltam —— imponálni szeretne, mint kamasz fiúcska, s oda figyeltem, hogy a rá nem jellemző, apró testi fogyatékosság dacára ne kerülj lesajnálható helyzetbe. Nálunk nagyobb társaság volt. Vagy heten-tízen lehettek, és a Keszthelyi testvérek is a meghívottak voltak. Gyuri persze derékig meztelenül ült a fehér asztalhoz (!), mint egy oltásra váró kisfiú. Észrevettem, hogy csak ő jött el; a testvérét nem láttam.

—— És István mit eszik?… —— kérdeztem a családom étkezésért felelős tagjaitól, látva, hogy [Keszthelyi] István nem jött el.

Gyuri arca erre teljesen elpirul; egy kicsit gyermetegen ráncba szökken, és elsírja magát:

—— De hát én vagyok István, s csak most gondoltok rám??…!

Ezt követően a kolozsvári főtéren vagyok. Mátyás király szobra előtt román rendőrnők beszélnek arról, hogy az ország nyugati részében magyarok tüntetnek, de higgadtan szólnak, még csak azt sem érzékeltetik, hogy nem értenének egyet velük. Ugyanakkor gyanúsan nagy a tömeg. A diákok (stb.) közt híre megy, hogy egy (román) orvosprofesszor öngyilkos lett: levetette magát a kolozsvári orvostudományi egyetem emeleti ablakából. Álmomban a kolozsvári orvostudományi egyetem az Egyetem utcában van; a főtér déli oldalából nyílik: a Continental/New York kávéház és a Cartea Rusă/Librăria Noastră/Arlus/GaálGábor Irodalmi Kör/a Román Írószövetség Kolozsvári Fiókja és a között betérek az egyetemi mozival szemközti kapun egy egyetemi épület udvarára. Vészjósló előérzet kerít hatalmába. Végül félek megnézni a magasról lezuhant tetemet. Hallom, hogy egy idősebb nő szól éltes barátnőjének:

—— Egy hüvelykujjnyira tőlem zuhant le…!

Visszafordulok. Ekkor jön szembe velem menetirányuk jobb oldalán, egymás mellett, párban, két román rendőr. Valamit babrálok a hátizsákommal, és elgondolom, hogy ezeknek a rendőröknek gyanús lesz, hogy én itt téblábolok, így arrébb megyek, körülbelül az egyetemi mozi környékéig. A rendőrök megteszik azt a luxust, hogy nem igazoltatnak; lassan a főtér felé kanyarodnak. Őket követik a helyszínelő hullaszállítók, akik üvegkoporsóban (!) szállítják az öngyilkos román orvosprofesszor tetemét. A hullaszállító eszköz speciális, szétlapult tetemek szállítására kiképzett, átlátszó, lapos alkalmatosság: nem koporsó-, inkább hordágyalakú: körülbelül 2,20 m hosszú, mintegy 70 cm széles, de csak úgy 12 cm magas lehet. Viszik a néhai profot lábbal előre. Elegáns, skatulyából kiszedett, fekete öltönyben, fekete cipőben van, de a mellkasán minden borda látszik a barna, a vörös, a rózsaszín és a fehér adekvát árnyalataival, mint egy szemléltető ábra. Csodálkozom is, hogy a zuhanás nem összenyomta, hanem szakszerűen „meghámozta”, (vagyis holtában szemléltető ábrává vált). De a legfurcsább a feje: teljesen olyan, mint egy nagyjából A/2-es méretűre szétlapított, szürke agymetszet. [Talán a szürke Einstein-frizura, illetve a fehér- és szürkeállomány gipsz-makettjének analógiája, „logikai szorzata”… (?)] Kinyitott szatyornyi méretű szürke „felhő” fehér peremmel, illetve fehéres gerincvelői nyúlvánnyal, amely a felszínre került szegycsont mögé fut le. Ezt a jelenséget mintha körülbelül egy olyan három méteres magaslesről látnám, amint a helyszínelői menet a főtér irányába tart.

A hátam mögött, tőlem kissé balra, egy magyar diák megjegyzi az évfolyamtársának, miszerint:

—— Felismerhető… (!).

Ezt álmodtam 2010. április 10-én, szombaton délelőtt, gondolom, már Lech KACZYŃSKIÉK katasztrófája után, de a tragikus fejlemények ISMERETE HÍJÁN.

Éreztem az álom különös jelentőségét, s rögtön SMS-eztem is ikerosztálytársaimnak, hogy vigyázzanak a biciklizéssel, hiszen a kulcscsont a biciklistáknál fogyó eszköz, de MÉG EKKOR SEM TUDTAM a lengyel fejleményekről…

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ