Március 12-én volt 75 éve Román Viktor szobrászművész születésének. A Homoródszentmártonban (Bükkfalva) világra jött, 1995-ben meghalt, kiemelkedő tehetségű székely művész rövid élete pályáján nem csak földrajzilag jutott messze, hanem az alkotás terén is.

Feljegyezték róla, hogy hatévesen már agyagot mintáz, kakasokat és ekéket készít belőle, s ezeket falusi vásáron adja el. 1946-ban, amikor egy faluba látogató festőnő felfedezi a tehetségét, ő már tudja, hogy művész lesz.

A felívelő pálya töretlen. Annyi csupán, hogy gyors felfutás, bukaresti rendelések után, a londoni Royal College of Art ösztöndíját elnyerve, nyugatra költözik, majd Párizsban (Nogent-sur-Marne) telepedik le, itt él feleségével haláláig.

Barátja, Paul Barba-Negra filmrendező segít neki útját egyengetni, filmet is készít róla, neki köszönhetjük, hogy a művész életének késői szakaszából hiteles feljegyzések maradtak ránk Román Viktorról.

Nehezen lehet elképzelni szebb művészi hitvallást az alábbiaknál, amit a filmrendező lejegyzése mentett át az időn:

„Ha visszaemlékezem szülőfalumra, Homoródszentmártonra, létem ott töltött első szakaszára, ott minden az évszakok ütemét követte. A szokások, a viselkedések teljes összhangban voltak a négy évszakkal, valamint a falu két templomával. A templomok két tornya nekünk egy bizonyos nyugalmat jelentett, egy bizonyos emelkedettséget, egy bizonyos feladatot, valamilyen fajta létezést a természettel és Istennel szemben. Talán innen ered az, hogy akarva-nem akarva, megmaradt bennem az egyensúly szükségessége a körülöttem levő világgal, a társadalommal – ami nem olyan könnyű – de főleg magammal szemben. Azt hiszem, mindég próbáltam elérni ezt az egyensúlyt, ezt a lelki derűt, mely oly szükséges életünkhöz.
Ma azt hiszem, hogy az egyensúly nemcsak szimmetriát jelent, de ezt nagyon nehezen értettem meg. A szimmetriától sikerült megszabadulnom, pedig ez az egyensúly legegyszerűbb és legfenségesebb formája. Évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, az egyensúly tud szimmetria nélkül is létezni, sőt minden szimmetria nélkül. A tömegek különválnak a térben, oly módon, hogy a mű két, három, négy oldala egyensúlyban legyen egymással, egyrészt a térben álló rajz és a térrel való kapcsolat miatt, másrészt a súlyelosztás miatt. Ez mind kutatás, de ugyanakkor talán távolról diktált feladat. Nem lehet valamit önkényesen keresni, az bennünk kell hogy legyen. Talán messzebbről jön, mint mi.
Ha szobraimra gondolok, jóformán elfelejtem az első tizenöt vagy húsz évet, még ha a törekvésem ugyanaz volt is; inkább az utolsó öt, hat vagy nyolc évre gondolok, amikor úgy érzem, hogy megtaláltam szobraim egyensúlyát. „

Testvére, Román Elemér 2008-ban szoborparkot hozott létre testvére főbb szobrainak felnagyított reprodukcióiból, s a bükkfalvi szülőházban emlékszobát avattak.

Kányádi Sándor 1967-ben emlékezetes versét dedikálta az akkor még Bukarestben élő művésznek:

Függőleges lovak

Román Viktornak

Mikor tomporára roggyan a ló
s két mellső lába mint a szolgáló
kutyáké tört csűddel szinte
ujjat növesztő patákkal csügg alá
s a nyak egyetlen nyerítéssé nyúlva
majdnem lóhossznyira nő
aránytalanul kicsire zsugorodik
az amúgy is aránytalan fej
az üreggé válás döbbenetével
dudorítja a szemet a szemgödör
mikor hályoggá sűrűsödik az ég
torokba csusszan a nyelv
s tehetetlen súlya alatt
heréi szétrobbannak
Ó a függőleges lovak fájdalmánál
nagyobb csak a tíz ujjbegyben
feszülő lehet mely tárgyilagosan
s hangtalan szoborrá gyúrja
a rettenetet

1967

Összeállította: Cseke Gábor

1. Gergely Tamás:
   2012. március 17. 11:08

   Ha valaki Székelyudvarhelyen jár, „kiugirhat” a tizenhat kilométerre fekvõ faluba a Román Viktor-szoborparkot megnézni…

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ