A NEW YORK-I FILHARMONIKUSOK

Meglepetés ér, a svéd televízió sugározza azt a dokumentumfilmet, melyet az Euro Arts Music adott ki a New York-i Filharmonikusok 2007-es phenjani útjáról. Koncertjéről és útjáról.

Azért meglepetés, mert az amerikaiakat az észak-koreai rezsim továbbra is fő ellenségének tartja, a dél-koreai “bábkormány” mellett, érthetetlen, hogy meghívták őket. Én tulajdonképpen nem tudom másként magyarázni, mint hogy politikai célokat szolgált a meghívás. Enyhülést akartak, előnyökhöz jutni: élelmiszerhez, ki tudja…

Fellépni egy diktatúrában elképzelhetetlen volt több művész számára, hiszen azt a rezsim felhasználhatja propagandának, a filharmonia vezetősége viszont úgy érvelt, hogy a koncerttel “elvetnek egy magot”, amelyik nem azonnal, hanem évek múlva kel ki, addig érlelődik az emberek tudatában.

Úgyhogy végül kétszáz zenész és száz újságíró leszállt Phenjánban, koncertet adtak, más alkalmakkor együtt zenéltek.

Engem meglepett az, hogy az észak-koreaiaknak egyáltalan van zenekaruk, amelyik Wagnert ugyanúgy eljátszik, mint a New York-iak, leesett az állam.

Az egyik fiatal tehetség Beethovent játszott, olyan szinten, mintha a new york-i Julliardsban képezték volna ki. Ez jóleső érzéssel töltött el, a kínos része ezután következett: kérdezte tőle Glenn Dicterow koncertmester, hogy hallott-e a Julliardsról, nem, nem hallott? Szeretné-e, hogyt rövid ideig ott tanuljon? Nem, nem szeretne, ugyanis itt (ott) nagyon jó tanárai vannak, tőlük mindent megkap.

Mennyire őszinte volt a válasz, azt is el tudom képzelni, hogy az. De hogy a rájuk vigyázó belügyesek ezt a választ várták el, abban százszázalékosan biztos vagyok.

Gergely Tamás
2012. március 18.