Cseke Gábor: „Még nyílnak a völgyben…”
Kedves jóbarátom, Pusztai Péter (Montrealból) írta volt levelében, hogy feleségének, a kedves Irinának szerette volna valamilyen módon demonstrálni Petőfi költészetének szépségét, méghozzá egy olyan vers kapcsán, amilyen a Szeptember végén. Nem volt kéznél megfelelő fordítás, ezért megpróbált egyet azon melegében rögtönözni, de mert tudja, hogy nem minden fordítás hozza közel az embert az eredetihez, arra kért, küldjem el a számára, ha rábukkanok, a vers hiteles román nyelvű változatát.
Azt válaszoltam neki, hogy mihelyt kinyit a városi könyvtárunk, kölcsönkérek egy román nyelvű Petőfi kötetet, de addig is próbát tettem az internettel, s miután az egyik kisinyovi ifjú hölgy blogjában rábukkantam a vers egy szakaszára, az egyik idézett sorra rákeresve egy román diákcsapat („Kistigrisek” – Tigrişori) naplójáig vezetett a Google keresője, amelyben elmesélik kirándulásukat Koltón, az ottani Teleki Sándor féle kastélyban és környékén, ahol a házigazda annak idején Petőfit és szerelmét, Szendrey Júliát vendégül látta, s ahol ama híres Szeptember végén megszületett. A román kisdiákok, akiknek nagyon tetszett a magyar irodalom mentén tett kirándulásuk, még a vers román nyelvű fordítását is bemásolták naplójukba arról a múzeumi lapról, amit a Teleki kastélyban jártukkor emlékbe kaptak.
Ez a sikeres nyomozás vezetett engem arra, hogy nyilvánosan, honlapomon tegyek eleget barátaim kérésének, sőt, a jövőben még meg is tetézzem ezt azzal, hogy közzétegyek ugyanitt egy csokor Petőfi verset, magyarul és román fordításban, amelyeket a Szeptember végén keresése közben gyűjtöttem össze, ugyancsak a világhálón. Nem is gondoltam, hogy ilyen nagy keletje van a költőnek a románság körében…
SZEPTEMBER VÉGÉN
(Sfârşit de septembrie)
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Koltó, 1847. szeptember
Zvâcnesc încă-n vale flori multe-n lumină
E verde-ncă plopul, fereastra păzind,
dar vezi lumea iernii, ce-i gata să vină?
Acoperă coasta zăpada sclipind.
E încă, în inima-mi tânără, vară
Şi-n ea, încă-n floare, – un întreg răsărit,
Dar toamna în negrul meu păr se-nfăşoară,
Mi-i capul de brumele iernii pălit.
Se scutură floarea şi viaţa goneşte…
Rămăi , o soţie la pieptu-mi pe veci!
Dar fruntea-ţi ce-n braţele-mi azi se-odihneşte
ca mâine la groapa mea, n-o să apleci?
Oh, spune-mi tu: primul de-o fi să mor, spune,
Vei pune un văl pe mormântu-mi plângând
Şi-o dragoste nouă putea-va răpune
Din sufletul tău al meu nume, curând?
Al văduvei văl de-o să-l zvârli odată,
Agaţă-l la groapa-mi un negru drapel,
La mijlocul nopţii, din lumea-ntristată
Veni-voi şi-n groapă m-oi duce cu el,
Să-mi şteargă tăcutele lacrimi amare,
Plângându-ţi credinţa zdrobită-ntr-o zi,
Şi inimii rană să leg celui care
Şi-atunci, şi-acolo, in veci te-oi iubi.
Coltău, septembrie 1847
Traducere de Eugen Jebeleanu
Pusztai Péter rajza
2012. március 19. 09:50
Petôfi versei gyönyörûek,még román nyelven is.