ARIRANG

A New York-i Filharmonikusok 2007-es phenjani fellépéséről készített dokumentumfilm második része arról szól, hogyan sikerült egymásra találniuk: az amerikai művészeknek és a phenjáni közönségnek. Ami a közeledést megkönnyítette, az nemcsak a zene volt, hanem egy bizonyos zenedarab: az Arirang nevű koreai népdal szimfonikus zenakari darabként előadott variánsa. Akkor megteltek könnyel a szemek, illetve, aki nem akarta, hogy a könnyeit lássák, lehajtotta a fejét.

Pedig a közönség valószínűleg ”válogatott” volt, ki tudja, milyen kommunista érdemek alapján kerültek be a terembe! És mindeniknek a mellén a kötelező jelvény Kim Ir Szen képmásával. Ennek ellenére!

A csoportból egyének lettek, az érzelmek domináltak. Öröm volt nézni.

Illetve szomorú dolog volt arra gondolni, hogy ezek az emberek, akik képesek az amerikai zenészben az embert meglátni, az emberhez emberként közeledni, ezek a koncert után visszazökkennek a koreai kommunista fegyelembe. Vasfegyelembe. A megalázottságba.

Ilyen megalázottságban éltük mi is otthon. Ott volt a nagy kéreg a lelkünkön,. Mint egy nehéz tömb, szorított a filmet nézve újra. Látva ezeket a szerencsétleneket, én is könnyezni kezdtem.

Gergely Tamás
2012-03-19