Gergely Tamás: X az égen

2012. március 24.

1 hozzászólás érkezett

  1. CSELÉNYI Béla:

    Nagynéném (1908-1969) mondta gyermekkoromban, hogy van olyan babona, miszerint a kereszt alakú felhő háborút jelent, és még azt is hozzátette, hogy ő egyszer látott is ilyen kereszt alakú felhőt, és valóban, akkortájt tört ki a háború; (arra már nem emlékszem, hogy az első-e vagy a második, de talán inkább az utóbbi). Azt is megemlíteném, hogy Európa legrégebbi zászlója a dán zászló: vörös alapon fehér skandináv kereszt. A legenda úgy szól, hogy a középkorban a dánok a litván túlerővel szálltak szembe. Egyszer csak elvörösödött az ég és fehér kereszt jelent meg rajta. A dánok ezt jó ómennek érezték, és csodával határos módon, sikerült legyűrniük a litván túlerőt. Ekkortól kezdve létesítették\szentesítették zászlójukat, mely erre a hadi sikerre emlékezteti öket. A svédek csak átvették némi színmódosításssal, a norvégek és az izlandiak is — közvetve — innen vették állami jelképüket.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights