Sikerült hazaérni?

Ez 44 szeptembere-októbere, a nyilasok totálisan átvették a hatalmat, sőt a debreceni állomáson hallottam, hogy a hangosanbeszélő bemondja, hogy Beregfy vagy milyen ezredest kérik a hadügyminisztériumba, mert ekkor volt a Horthynak a kiugrási kísérlete. Beérek Pestre a vonattal, ott már mindenhol nyilasok, igazoltatnak… A Keletibe futott be a vonat, és rengeteg katona, és rengeteg nyilas. A Keletiben ültem föl a pécsi vonatra, akkor még onnan indult. Tíz napig voltam itthon. Siklóson a katolikus iskola pedellusa, a községi rendőr meg még két figura lettek a helyi vezetők… Nem volt nehéz dolguk, mert az iparosság szimpatizált velük, ha nem is voltak párttagok. Gelencsér Sebestyén (korábban Hausz) volt a bíró, az iparos olvasókörnek is az elnöke volt. Erősen befolyásolható személy volt, gyenge vezető. Ő fogadta például az orosz csapatokat mint a város első embere. Kiadta nekik a siklósi arisztokratákat… Jó akart lenni az oroszoknál, … Aki a háborúban részt vett, azt elviszik háromnapos munkára. Mindenki katona volt, nem volt olyan, aki nem volt katona.

A betegszabadság után elmentem jelentkezni Pélmonostorra. Ott voltam tán tíz napig, és akkor kitettek bennünket a Dunához, Kiskőszegre. Volt ott egy védelmi vonal, a németekkel közösen. Én ugyan Hercegszőlősön voltam, mert akkor már mint sebesültet nem küldtek a közvetlen frontra, a géhánál dolgoztam. Nem volt ezzel semmi probléma. Iskolákat, középületeket vett igénybe a hadsereg, én a csendőrökkel voltam egy szálláson. Volt egy hatalmas uradalmi borospince, az egész falu gyakorlatilag ott aludt, mert már bombáztak bennünket. Utasítást kaptak, hogy azonnal vonuljanak vissza. Reggel fölkeltem, kerestem a többieket, egy lélek nem volt… Elmentek mind. Vonultak a németek is visszafelé Tigrisekkel. A csendőröknek nagy tekintélyük volt a németek előtt. Szörnyű idő volt, szakadt az eső, fölpakoltuk a cókmókokat, iratokat a csendőrökkel egy szekérbe, 6-8-an együtt jöttünk ki a földúton. A német tüzérség fölvonult az eszéki úton, ott nem lehetett menni, és jöttek az oroszok, mi ott mentünk a sárban a két tűz között. Idáig megúsztam… De most! Földűlt a kocsi, szakadt az eső… Ezek meg lövöldöztek, mint az istennyila. De azért csak kiértünk belőle. Mentünk a német páncélosokkal szembe, látták, hogy csendőrök… hagytak menni. Bementünk Pélmonostorra, sehol egy lélek. Teljesen ki volt ürítve. Mondom: most hogyan tovább? A csendőröknek mondom, gyertek velem, megyünk Siklósra. Én ismerem az utat. Ők nem jönnek erre. Tele van a vidék partizánnal. Ők mennek Pécsre. Pélmonostoron ágazik el az út Siklósnak és Pécsnek.

Egyedül jött haza Siklósra?

Gyalog, egyedül. Hazajöttem. Akkor már óriási káosz volt. A németek még tartották magukat, a magyar hadsereg szét volt verve. Én leblokkoltam Siklóson. 3-4 napra rá Siklós is elesett. Ott láttam az oroszokat a benzinkútnál, a belvárosban, a főutcán volt a benzinkút, ott ácsorgott vagy 8-10 orosz. Na nézd, ezek meg itt vannak! Addig katonaruhában jártam, akkor gyorsan hazajöttem, átöltöztem. És kimentünk a hegyre. Én láttam, mi volt a fronton. Ezek szétlőnek, szétrabolnak mindent. Ott voltunk, amíg a front el nem vonult. Siklós üres volt. Ott voltunk két-három hétig. Énnálam még kézigránát is volt, mert kivadászták a nőket, meg raboltak. A pisztoly is nálam volt – sose lehet tudni. Egy részeg orosz oda is elvetődött a mi pincénkhez, és kérdezte tőlem: Zsená? – hogy hol vannak az asszonyok. Mondtam neki, hogy az én feleségem az én nőm! Káromkodott, és elkezdi húzgálni a pisztolyát. Rám fogja, és olyan részeg, hogy nem tudja fölhúzni. Szabályosan kidobtam. Mindent vittek a városból. Nem volt nekik konyhájuk meg géhájuk, amit loptak, raboltak, az mind az övék volt. Szabad rablásuk volt, senki nem vonta őket felelősségre.

A harcoló csapatok elvonulása után helyőrséget hagytak hátra, és megszervezték a „rendet”. Előkerültek a helyi „bolsevikiek”, gyepmesterek, rongy emberek, ilyenek. Úgy raboltak, mint az oroszok, ez volt a rend. Kijöttek a szőlőbe. Az oroszok se voltak hülyék. Hol vannak a siklósiak? Mondták, jöjjünk be, az oroszok adnak papírt, rendeződik az élet. A Szabadság utcán jöttünk végig. Megszólított egy ismerősöm, hová megyünk. Mondom, megyünk vissza, adnak az oroszok papírt. Ő is velünk jött. Jól megvertek bennünket, az volt a „papír”. Oda vittek be, ahol most a Háztartási bolt van, korábban patika volt. Ott megverték az embereket. Hogy miért? Azért amiért az ávósok.

De kivégzés nem volt. A bolgárok megöltek egy embert rablás közben. Ezt a saját szememmel láttam.

Itt nálunk és a másik Bendernél húsüzemet hoztak létre annak a földolgozására, amit összeloptak. Akkor már a bulgárok voltak a megszállók. Ezek hordták az állatokat a vágóhídra, rekviráltak. Ez volt a szakkifejezés. A hulladékot, csontot engedték eladni., . A rendes, hivatalos vágás akkor kezdődött csak, amikor a forint bejött, akkor hivatalosan üzleteket nyitottunk. Addig nem volt pénz, csak cserebere.

Amikor a forintot behozták, akkor volt nekünk a legjobb világ. Akkor nekünk annyira jól ment, Budapest éhezett, vidéken azért volt állat, mi nagyon jól kihasználtuk a konjuktúrát. Összefogott itt az összes húsiparos, húsipari szövetkezetet létesítettünk, és uraltuk a mezőnyt. Siklóst és környékét. Jegyrendszer volt, és meg kellett oldani az élelmezést. A vágóállatot csak jegyre lehetett levágni, de mi nagyvonalúak voltunk, időnként mellőztük a formaságokat, de a hatóság mellénk állt, mert megoldottuk a problémát. S annyit csináltunk, amennyi szükséges volt. Siklóson húshiány vagy élelmiszerhiány nem volt. És amikor jött az új pénz, akkor rengeteget kerestem, akkor voltam gazdag. Bánom, hogy akkor nem vettem magamnak házat. Úgy gondolkodtam, az egy holt tőke. Vehettem volna 2-3 házat. Sok pénzem volt. Sokat dolgoztunk, de volt neki értelme. Volt fejlődés. És ez tartott 52 januárig, akkor elvették mindenkitől az iparengedélyét. Nem lehetett se kereskedő, se iparos senki. Mindent államosítottak. Mi még alkalmazottak se lehettünk, elmentünk kubikolni. Egyik napról a másikra, 48 órán belül el kellett helyezkedni. Piszkos reakciós banda lettünk egyszerre. A hentesek mind ott voltak a kubikusbrigádban. Volt köztünk pap, orvos.

*

Az oroszok

állítólag két hullámban jöttek. Elöl a harcoló alakulatok, ezek nem sokat foglalkoztak a polgári lakossággal, kimerültek voltak, mint az előlük menekülő németek. Elvették, amire szükségük volt, s mentek tovább.
Hanem a harcoló csapatokat követte a második hullám, a zabrálók, aki a sztálini parancs értelmében szabad fosztogatásban élhették ki ösztöneiket, visszafizetve ez által a szovjet népen esett sérelmeket.
Éles ellentétben állt ezzel a hivatalos verzió, amit az iskolában érzelmes olvasmányokkal tömtek a fejünkbe a felszabadítók hősiességéről, az örömünnepről, amivel a fasiszta iga alatt sínylődő magyar nép fogadta testvéreit.
A városháza előtt emlékmű állt a felszabadulás tiszteletére, előtte vonultunk el május elsejéken (56-ban ledöntötte a népharag, majd újjáépítették, végül a rendszerváltás pucolta el teljesen), mögötte kis temető volt szovjet katonasírokkal.
A sok irányváltás kitermelte ezeken a tájakon is a fordulékony embert (Jókai még a szerencsétlen szélkakast írta meg, aki mindig rossz irányba fordul), nálunk a csőcselék mozdul elsőként a változásokra, lehet az pogrom vagy államosítás, mindig a mások nachtkasztlijának a kirámolása a folyamat végeredménye. Túlélési, megélhetési, érvényesülési stratégia és technika kicsiben és nagyban, örök típus. Hangosan kell bizonyítania. Nem pálfordulás a lényegük, mert abban ott a megvilágosodás, az igazság fölismerése, nincs tolongás a damaszkuszi úton. Ez a típus nem ismer igazságot – csak érdeket.

Szocializmus és fasizmus

Távol az ideológiák frontvonalaitól a szocializmus és a nemzeti szocializmus kifejtette itt is hatását. Az európai társadalomfejlődés tendenciáinak ismeretében időszerűek voltak az igazságosabb társadalom megteremtésére irányuló törekvések. Marx és Engels munkássága betetőzése egy sokkal korábban elindult eszmélési folyamatnak, amely a gyakorlatban ötvöződött a keleti despotizmus szovjet gyakorlatával. Elrontották ott, hogy a legnemesebb eszméket ötvözték a hagyományok és a vallás ellen indított harccal, és azok a tömegek, amelyek érdekeltek lehettek volna az egyenlőségen alapuló világ megteremtésében, úgy érezték, gyökereik, identitásuk ellen folyik a harc. Erre a folyamatra volt törvényszerű reakció a nemzetiszocializmus, a nyilasok tömegbázisa, a vallási, nemzeti alapon működő szocializmus.
Egy kisvárosban másodlagos jelentősége van annak, hogy valaki csatlakozik valamelyik párthoz. Mások a megítélés szempontjai, a köz- és magánélet nyilvánossága, az, hogy mindenki ismer mindenkit, más jellemvonásokat helyez előtérbe. Nincs jelentősége a zsidó, a sváb, a nyilas, a kisgazda minősítésnek, ugyanúgy, ahogy lehet valaki református, katolikus vagy evangélikus. Az számít: milyen családapa, mennyire megbízható, segítőkész, normális életvitelű ember. A pártok, ideológiák, világnézetek együtt nem érnek annyit, hogy elrontsanak egy jószomszédi viszonyt. Időnként ez a társasjáték is kidob egy-egy jó állást, kapcsolatot a párttagoknak, de nem erről szól az egész. A nyilasok hatalomátvétele, s azután a kommunisták előretörése és egyeduralma változtatott nagyot a fölálláson. Ahogy az élet minden területét a felügyeletük alá vonták.

Bibó István írja

Az európai társadalomfejlődés értelme című művében, hogy a francia forradalom kitermelt két terméketlen emberfajtát: a forradalmárt és a reakcióst. Ezt a mesterséges terminológiát a kommunista eszme ideológusai és vezérei is átvették, és a huszadik század történelme szinte másról sem szól, hogy ezeket a cimkéket ráragasztják a szereplőkre, időnként újratemetésekkel, rehabilitációkkal, átcímkézésekkel.
Viszolyogtató olvasni a 45 és 56 után megjelent művekben az ellenforradalmár, reakciós minősítéseket, és hasonlóan rossz érzéssel küzd a gondolkodó ember, amikor a túlélők lázasan harcos forradalmárrá kozmetikázzák magukat.
A nagy történelmi „Ki veszít ma?” játék (Petri György találó kifejezésével), nem gyárt győzteseket, csak áldozatokat és túlélőket..
Nagy hagyománya van errefelé annak a politikai gyakorlatnak, amely a börtön és a bársonyszék között ingáztatja az ország vezetőit. Ezáltal időnként nehéz szétválogatni a történészeknek meg az alattvalóknak, hogy az aktuális vezér nem éppen egy magasra kapaszkodott fegyenc-e, vagy a börtöntöltelékek között sínylődő mártír amúgy erkölcsi alapon álló politikus. A helycserés váltások gyakran kivégzésekkel kombináltak, megakadályozandó, hogy a potenciális ellenfél visszatérhessen a hatalomba. Politikusból egy kicsit több fogy ezen a módon. A vidéki állampolgár pedig hajlamos afféle szerencsejátéknak és úri huncutságnak tekinteni ezt a hivatást, amelyben kicsit nagyobb téteket játszanak meg a résztvevők, mint a bejáratottabb demokráciákban.

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ