3. Kopott feketében

Te semmit sem tudhatsz rólam,
de amit terólad először nekünk mondtak,
az is csak szólam
volt
valamikor 1958-ban
amikor eszme-kész kamasz voltam
s el se tudtalak képzelni
holtan

tényleg? – csak ennyit mond
és köhögés rázza
erre figyel, meg a lázra
mely kígyótüzet gyújt tekintetében
elnézem őt kopott feketében
megőszülve
keze remeg
de a szememben továbbra is ő az a remek
fickó ki szembeszállt
nyugaton a rendi világgal

mire jó ez a park
itt nem csak a szó de az álom is
száll szabadon
dacolva a kaszással

megérintem ő hagyja
gesztusom vissza nem adja
számára nulla vagyok
élet
ki még nem járta meg a mélyeket
nem szenvedett át éjeket
s nappalokat
s nem tódított még igazán
nagyokat
s mégis de vén lett…