elindulok lassan, tudom valahol
augusztus van éppen, nincsen hó,
így nincsenek nyomok a nem létező
hóban, caplatok mégis valami
óriás lépések lenyomatán,
miként kis termetű növényevő
egy tömbháznyi ragadozó
nemtörődöm csapásán

az erdőszerű, ágbogakkal
utánam kapó, avarzörejű környezet
sem ismerős, bár láttam már, csak
mindig változik és a megszokott
így más; micsoda irdatlan seb ez
a rengeteg testén, mennyire otromba
a valaki által már végleges erőszakkal
itt hagyott csapás

saját nyomon vagyok, én jártam itt
önmagam előtt, én ijesztem most
kicsinnyé silányult másom …
alszom még, de lehet, hogy ez
valami sokkal véglegesebb, nem
is álom

kérlek, te, aki mindig kívülről segítesz,
ha szeretsz, engedd ujjad sétára ajkamon,
és állítsd meg ezt az oda-vissza pörgő
rémfilmet, a projekciót, mely sosem
volt élvezet, csak végtelen érzék-ostrom

1. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. április 11. 11:48

   végtelen érzék-ostrom
   ez ismerős

2. Ady András:
   2012. április 11. 17:30

   Ha mástól, az baj és biztosan nem szándékos (ejjj, de aktuális a plágium-rettegés :) ), ha viszont valamire rátappintottam, ami saját, intim, akkor viszont közös tartalomként megtisztelő, és örvendek létének.

3. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. április 11. 18:21

   nincs itt semmi plágium, még az árnyéka sem.
   csak „hangosan” tettem egy megjegyzést egy saját élményről, hm