Sike Lajos, a kőszegremetei világban felnőtt, szülőfalujához, annak szokásaihoz, hagyományaihoz mindenkor hű pályatárs tudja, hogy az ősz a betakarítás ideje, egy évnyi munka gyümölcsének csűrbe, pincébe, gabonásba való elhelyezésének az időszaka. Ezt teszi – az előbbivel analóg módon – az újságíró Sike Lajos, amikor újabb s újabb kötetekben gyűjti össze a félszázadnál is több esztendőt felölelő életpálya tapasztalatát, párlatát – Kőszegremetéről, Avasújvárosról, Szatmárnémetiről… Ha valami közös vonást, a különböző erővonalak eredőjét keresnénk e kötetekben, azt egyetlen szóban összegezhetnénk: hűség. Hűség a szülőhelyhez és környékéhez, hűség Szatmárnémetihez; hűség a pályához, melyhez a hatvanas évek elején elkötelezte magát. Nem csábíthatta el a főváros, bármennyire is kecsegtette. Bár sokszor és sokat írt más lapokba, ő mindenkor maradt az őt felkaroló lapnál és annak jogutódjánál, mindmáig.

Az öt évtizedes szolgálat utóbbi éveinek újabb gyümölcse a most kezünkbe adott kötet.(x) Az interjú az újságírás kedvelt és népszerű műfaja, hálás eszköz és műforma ahhoz, hogy a megszólaltatott személyt önnön szavaival mutassuk be, keltsünk az olvasóban érdeklődést iránta. A tapasztalat segíti abban, hogy eldöntse: ki legyen az, aki életútjával, cselekedeteivel kiérdemli, hogy megszólaltassa. A huszonegy interjú fölé is odaírhatjuk a szerzőre jellemző elismerő minősítést: hűség. Mindenik interjúalany előtt széles kapuk nyíltak a magasabb szintű érvényesülés felé, az egyéni boldogulás és karrierépítés tekintetében. Mindjárt hozzá is tehetjük a következő közös jellemvonást: a közösség szolgálatába állított életet, a szatmári tájak magyarsága érdekében, annak felemeléséért vállalt munkát.

Nem véletlen, ötletszerű újságírói fogás a kötet jeligéje. Széchenyi Istvánt idézi, „a legnagyobb magyar”-t, kinek tiszteletére, Kőszegremete az elsők közt emelt emlékoszlopot, kultusza ápolásában Sike Lajosnak meghatározó szerepe van. A Hitel című műből kiemelt szavak is – „A kiművelt emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja.” – tudatos választás eredményei. Előre jelzik, hogy e könyv lapjain valóban kiművelt emberfők szólalnak meg, akik tudásukat józanul használva cselekednek, dolgoznak – „az átlagnál kreatívabbak és jobban teljesítenek, cselekvően szeretik városukat és közösségüket”.

Az újságíró tollát a társadalom erővonalai feltárásának szándéka, az az igyekezet vezeti, hogy a jó ügy szolgálatában maga is lendítsen az idő kerekén. Események, személyiségek, példázatok avatott kiválasztása, kiemelése és kihangsúlyozása révén járul hozzá az igazságosabb, tartalmasabb életre való sarkalláshoz. Minden újságcikk egy–egy tégla ebben a szimbolikus építményben, folyamatban. Az interjú is az, általa, a megszólaltatottak révén érvényre juthat a szép, a jó és az igaz, mely a mi életünket is gazdagabbá teheti, ideált állíthat elénk, bennünket is arra int: a többlettudás, a többletképesség csak akkor jelent áldást, ha azt az egyéni érvényesülésen túl, a köz szolgálatába állítjuk.

A kötetbe foglalt huszonegy interjúnak ez az életszemlélet a közös nevezője. Az interjúalanyok, bár kiválasztásuk tudatos újságírói cselekedet, más–más időben szólalnak meg, egymástól sokban eltérő életszegmentumot jelképeznek, e kötetben, együtt már egy más, magasabb minőséget jelenítenek meg. Mindennapjaik, pályaívük, tudományos és kulturális tevékenységük híven példázza: a bennünk levő képességeket ki kell bontani, oly irányba terelni, amelyen a legtöbbet hozhatjuk ki magunkból. Ők ezt tették. Sőt, annál többet! Tudatában voltak annak, hogy a bennük megérlelt gyümölcs – a tudás – csak akkor lehet valóban érték, ha azt megosztják másokkal. Fátyol Rudolf szép hegedűjátékával, kiváló vezetői kvalitásaival, Keresztes Attila rendezői képességeivel, a teremtett és kisugárzott értékek továbbadásával, Bura László az egyháztörténeti és nyelvészeti kutatásaival, Fülöp Szabolcs a külföldön nyert szakmai ismeret itthoni kamatoztatásával, Sodoray–Parádi Farkas és Márk–Nagy János a környezetünk óvásáért, a természettudományok ápolásáért végzett munkájával, Butka Gergő a vállalkozói pályán elért eredményeivel, Szőcs Péter a régészeti kutatásaival, Veres István a közvélemény formálásával, műfordításaival, Csiszár Ferenc a vívósport eredményes szolgálatával, Muhi Sándor művészetével, a város építészeti emlékeinek feltárásával, Csirák Csaba a színházi hagyományok búvárlásával és közzétételével, dr. Bauer Béla a gyógyítással, orvostudományi munkásságával, Bara István, a műemlékvédelem szolgálatával, Nagy Norbi világraszóló énekes karrierjével, Simonfy József költészetével, Fejér Kálmán zenepedagógiai, népzenegyűjtői tevékenységével, Danku Pál a szatmári szlovákok identitástudatának ápolásával, Enyedi István az egyházzene, az orgonaművészet terén, Décsei Miklós a szatmári zsidóság kicsiny közösségének az egybetartásával, Fazakes Lóránd a kökényesdi néphagyományok gyűjtésével teljesíti ki azt az értelmiségi szerepet, amelyet Széchenyi István a kiművelt emberfőktől elvárt, amit ma is elvárhatunk. A kiragadott szakmai kötődések csak egy–egy jellemző szeletei az említettek sokrétű munkásságának, a teljesség nyilván szélesebb mederben árad.

Ha a kötet írásait egységként tekintjük, akkor Szatmár szellemi arca tárul elénk, az az intellektuális kapacitás, amelyet a szorgalom és az idő kitermelt, amely előbbre viszi a város, a társadalom életét. Színes és gazdag képzeletbeli freskó, mely maradandó értékeket vetít elénk. Rendhagyó alkotás, hisz rá nem az állandóság, hanem a folytonos gyarapodás jellemző. Az interjú pillanatkép, akár egy fotográfia. Ha hitelesek akarnánk maradni, évről–évre meg kellene újítanunk. A kötetben említettekét is. A megszólaltatottak számát is növelnünk kellene, az újonnan felnőttekkel, a bemutatottak példájából felbuzdult, elkötelezett, szolgálatételre jelentkezett személyiségekkel. Az olvasó ezt a biztatást szűrheti le a könyv elolvasását követően: lépjen ő is a nyomukba, gyarapítsa ő is azok sorát, akik a szatmári magyar jövő szolgálatába állnak.

(x) Sike Lajos: Szatmári beszélgetések 21 interjú neves szatmáriakkal Szatmárnémeti 2011