/MEGKÉSETT LAUDÁCIÓ/

Minden bizonnyal csak egyetlen jó nevű angol író született Siklóson…

Városom híres szülöttei közül kiemelkedik a szülőhelyén és szülőhazájában kevéssé, a – különösen az angolszász – világban annál inkább ismert Mikes György/ George Mikes. Igaz lehet, amit egyhelyütt olvastam róla: minden bizonnyal ő az egyetlen jó nevű angol író, aki a Baranya-megyei Siklóson született. (A többi híres siklósi csak messzire lemaradva követi – beleértve Krebsz Jánost és jómagam is… Na jó, félre a viccel: az élők közül az operaénekes Sólyom Nagy Sándor üstökösként kiragyog közülünk, csakúgy mint a könyves cézárból lett futballguru, Matyi „Alexandra” Dezső. És persze a leghíresebb maga a vár – meg a hozzá kitalált tévés Tenkes-kapitány…)

Mikes György éppen száz éve született. A Wikipédia angol nyelvű szócikke szerint az Osztrák-Magyar Monarchiában, azon belül is a Magyar Királyságban (a magyar nyelvűben a hely nincs ennyire pontosítva). Február 15-én volt a centenárium; nem tudok róla, hogy szülővárosa vagy a nagy magyar haza illően megemlékezett volna róla. Nem hagyta ki viszont a kerek jubileumot a mindig résen lévő Irodalmi Jelen – a londoni jóbarát Sárközi Mátyás méltatását közölte az alkalomból. Tőle is, Faludy Györgytől (a másik jóbaráttól) is szemelgetek – remélem, elnézik nekem élők és holtak, hogy nemlétező jogdíjamból nekik nem utalok; megosztom azonban írásom végén olvasóimmal az ő írásaik lelőhelyét). Nem tudom kihagyni: jól esett olvasnom, hogy megemlékeztek blogjukban az íróról szülőföldem (Hargita megye) magyar iskolai könyvtárosai is; a jóisten fizesse meg figyelmességüket…

Először Sárközytől idézek: „Már többször megírtam az anekdotát, amelyet eredetileg nekem mesélt el a londoni Mikes György, de nagyon ide illik, tehát röviden ismét elmondom: George Mikes humoros könyvei nagyon népszerűek voltak Japánban is, különösen miután egy szatirikus útirajzot írt a japánokról, ‘The Land of the Rising Yen’, azaz ‘A Felkelő jen országa’ címmel. Műveit fiatal tokiói fordító ültette át, aki egy szép napon szinte pánikban telefonált az írónak: „Ön azt említi a legújabb könyve előszavában, hogy a nevének Mi-kes a kiejtése, mi pedig évek óta úgy nyomtatjuk ki kötetei címlapján japán írásjelekkel a nevét, hogy azt az olvasó Dzsordzs Májksz-ként tanulta meg. Most mit csináljunk?” Mikes Gyuri meghatottan nézett rám, amikor itt tartott a történettel: „Hát nem fantasztikus? Valamikor Siklóson az apám helyi újságjában kezdtem cikkezni, és reméltem, hogy az egész város megismeri a nevem. Azután felmentem Pestre, és beálltam a Reggelhez, majd a Színházi Élethez. Kezdtem híres lenni Magyarországon. Vagy húsz éve már angolok is tudják, ki vagyok. De azt sohasem gondoltam volna, hogy Japánban egyszerre két közismert író leszek!”

Mindvégig megőrzött magyarságát Faludy is kiemeli hat évvel ezelőtti méltatásában: „Az emigrációban sem vesztette el kapcsolatát a magyar irodalommal, sőt Mikes egyik életcélja volt, hogy a magyar irodalom jó hírét elvigye angol nyelvterületre, és legjobbjainkat ott bevezesse és népszerűsítse. A magyar írók-költők, az emigráns sorstársak és a hazulról jött látogatók egymásnak adták a kilincset londoni házában; jó barátja volt Arthur Koestler (róla könyvet is írt – talán hamarosan megjelenik itthon is, valaki már lefordította, olvastam a neten).

A fentebb említett atya, aki a két világháború között félezres, mára lenullázódott siklósi zsidó közösség fontos közéleti szereplője volt, jó nevű ügyvédként fiát is arra a pályára szánta (pályaelhagyóként lett jó nevű újságíró, író, humorista). A Mikesek földszintes háza Siklóson a Nagyharsányi-utcán – ma: Széchenyi-utca – a városházával és a Pelikán-szállóval szemben (a még virilistább hitsorsos Spitzerek emeletes „palotája” mellett) áll, jelenleg emléktábla őrzi falán a világhírű fiút. A tábla kicsit az én ’gyermekem’ is: a nyolcvanas évek vége felé rátaláltam véletlenül az akkor (1987-ben) eltemetett angol Georges Mikes siklósi származására, és nagy lokálpatrióta apám révén „súgtam” a Várbaráti Körnek szülőházi táblaavatás témában. A hosszabb vajúdás után végül négy év múlva, 1991 őszén felavatott táblán az írás mára már kissé meghalványodott, miként Mikes híre is.

A kis Gyurka Siklóson csupán gyerekeskedett, valószínűleg a zsinagóga melletti héderben tanulta a betűvetést a többiekkel együtt, délután meg a vár tövében játszhatott a magyar, sváb, rác, bunyevác gyerekek internacionáléjával; nem olvastam önéletrajzát, nem tudom, hol tanult később. A jogi karra már Pesten járt, ott lett újságíró is. A szülőváros azonban sokszor visszaköszönt (mint fentebb, a japán kalandban is), első angliai regényének partizánná váló szerb kapitányhősét is siklósi szerb ismerőseiről mintázhatta, akik között számos egyenes, bátor, férfias jellemű, tiszteletre méltó ember akadt (a siklósi szerbek – néhány renegátot leszámítva – az első világháborút követő „jugo-szláv” megszállás éveiben is magyar hazájuknak maradtak rendületlen hívei). A zsinagóga meg a ráctemplom Siklóson egyazon utcán volt elérhető, az ott lakókról ezt hol Rác, hol Zsidó utcának nevezték a népek (amíg hivatalosan Gróf Tisza Istvánra – majd jóval később Ady Endrére – át nem keresztelték). Izraelről írt útikönyvében a zsidó országalapítás kapcsán is visszaemlékszik siklósi éveire, amikor „Árpád apánkról” és a honfoglalásról tanult kisiskolásként.

Még a fasizmus egyeduralmának megerősödése előtt ment Londonba; kiküldött tudósítóként döntött úgy, hogy állandó angliai lakos lesz, mert származása miatt otthon nem szívesen látott személy, és németországi kiküldése is folyamatba tétetett, családostól. Később sem jött haza, egyrészt mert a kommunista időszakokban nem volt szívesen látott emigráns (nem csak vicces könyveket írt), másrészt mert legközelebbi (siklósi és nem csak) rokonait, ismerőseit még temetőben sem látogathatta volna meg: olyan helyeken kellett meghalniuk, ahol nem emeltek nekik síremléket.

Negyvennél több könyvet írt (angolul) választott hazájában, a háború utáni brit humor elválaszthatatlan munkásságától. Talán tízet adtak ki magyarul, alig hármat-négyet Magyarországon… Régebben azért, mert a BBC és a SZER meg a nyugati magyar lapok munkatársa volt, ma meg, mert… ki tudja; csak. Jól kimulatta magát – a britek (és később mások) rovására – írja egyik méltatója. Humora azonban sosem volt sértő: a kifigurázottak – Mikes míves tükrében – jókat röhögtek saját magukon. Kacagnak azóta is, ha közben az idők változtak is (és benne mi magunk is).

Nem írta meg a „Hogyan legyünk magyarok” című opuszt, pedig nem ártana egy kis kacagtató útmutatás e csöppet sem vicces időkben. (Bár többet segíthet a „Hogyan legyünk szegények”, ráadásul annak van friss hazai kiadása is. Az arra vonatkozó tanácsokban, eligazításokban és útmutatásokban, hogy ki magyar és miként legyünk magyarok – sőt: még magyarabbak – amúgy is túltermelés van, különösen az internet interaktív oldalain…)

Kétszer házasodott, 75 évet élt boldogan – kétharmad részét Nagy-Britanniában, ahol élő klasszikusként tartották számon. Itthon nevére a szintén jó (de messze nem világhírű, „ludasmatyis”) hasonnevű humorista (Mikes György 1929-1986) ugrik be a műveltebb embereknek. Az interneten is csak róla vannak képek, a londoniról – noha egyáltalán nem volt „rejtőzködő” típus – alig találtam.

A „How to be…” sorozatot azóta is szívesen olvassák, és – általában sikertelenül – utánozzák A híresebbek: How to be … … an Alien (fő műve, talán a milliós összesített példányszámot is elérte már – huszonkét nyelvre fordították le és harminckilenc országban adták ki; ősrégi magyar kiadásának ez volt a címe: Anglia papucsban). A többi: … a Brit; a Yank; …God; …a Guru; … Decadent; ….Poor; …Inimitable; … Affluent; – hogy angol nyelvgyakorlásnak is adjunk, ezek jelentése sorrendben (és többesszámosítva): hogyan legyünk … idegenek, britek, jenkik, Isten, guruk, dekadensek, szegények, utánozhatatlanok, tehetősek. Van How to fióksorozat is: How to Scrape Skies; How to Unite Nations; How to Tango.; How to Run a Stately Home; – jelentésük nagyjából: Hogyan karcoljunk felhőt, Hogyan egyesüljenek a nemzetek, Hogyan tangózzunk, Hogyan vigyünk egy nagy brit házat(volt kastélyt, kolostort, kúriát, fogadót). Természetesen, nem csak „How…” című könyveket írt, „útikönyvei” máig élvezetes képet festenek Nagy-Britannián és az USA-n túl Németországról (Über Alles), Izraelről (Milk and Honey), Olaszországról (Italy for beginners), Svájcról (Switzerland for Beginners), Görögországról (Eureka!), Japánról (The land of rising yen) – hogy csak néhányat említsek. (Bízom benne: nem hagytam ki semmi lényegest a bőséges internetes adatokból.)

Aranyköpéseit, aforizmáit máig gyakran idézik. Befejezésnek néhányat ezekből is összegereblyéztem, szabad fordításban: Angliában szépen étkeznek, a kontinensen pedig jól. A kontinensen élők szexuális életet élnek az ágyban, az angoloknak pedig melegvizes palackjaik vannak. Az angol humor olyan, mint a Loch Ness-i szörny: mindkettő híres-nevezetes, de fennáll a gyanú, hogy egyik sem létezik. Egyetlen angol is fegyelmezetten sorba áll a buszmegállóban. Kutyát tarthatsz, de a macska téged tart; a macskák szemében ugyanis az emberek hasznos háziállatok. Társadalmunk szabad társadalom; szabad társadalomban meg van engedve, hogy megmondd, amit gondolsz, de nincs megengedve, hogy gondolkozzál. A világ egyelőre két egymástól jól elkülöníthető csoportra van osztva: az angolokra és a külföldiekre; az elsőbe mintegy ötven millióan tartoznak, a másodikba mintegy négymilliárdnyian, de ez utóbbi csoport igazából nem túl lényeges. Három olasz barátságos beszélgetése nagyobb zajjal jár, mint egy közepes nagyságú brit tömegtüntetés a Trafalgar-téren. Amikor valaki azt mondja: Anglia, általában Nagy-Britanniát érti rajta, néha az Egyesült Királyságot, olykor a brit szigeteket – de sosem Angliát.

Ahogyan Faludy mondta: Mikes annak köszönhette sikerét, hogy nyitottsághoz szokott „kontinentális” közép-európaiként (noch dazu: közép-európai zsidóként) lett „inzuláris” (brit-sziget-lakó) – de a hagyományos, kissé kirekesztő zártságot el nem ismerő – angol író. Egy percre sem unalmas, üde – de nem sértő – szellemessége és kiművelt, bölcs iróniája ragadhatta meg a jól nevelt briteket (is). Bár itthoni ismerői nevezték „külföldre szakadt Karinthynak” is, humora egészen más, mint a második nagy háború előtti pesti humor, és teljesen más, mint a mostani fröccsentős és övön aluli „standup” kocsmai viccmesélés. Valószínűleg manapság nem is élne meg szelíd és finom humorából.

(Forrás: nyelvmájszter)

1. Krebsz János:
   2012. április 14. 16:29

   1. Köszönöm.
   2. Nem vagyok Siklós szülötte, bár életem nagyobb részét itt éltem le.
   3. Egyszer, még a rendszerváltás után, amikor a Nyugat figyelt ránk, angol küldöttség járt kies városunkban, (olyan településeket kerestek fel, ahol középiskola működik), s azt vizslatták, hová lenne érdemes a szigetország költségén angoltanárt küldeni segítségképpen. Az angol uraknak megemlítettem a fentírt személy siklósi illetőségét, művelt emberek voltak, mert azonnal eszükbe jutott egy-két szállóigévé vált Mikes mondás (én szerényen csak azt tettem hozzá, amelyiket mi tartjuk számon: az egész világ egy nagy Siklós). Állítom, hogy Mikesnek szerepe volt abban, hogy a megyébe érkező két angoltanár közül az egyik Siklósnak jutott.
   Így cselekszik egy szülővárosát szerető ember – még halála után is segíti annak boldogulását!

2. Cseke Gábor:
   2012. április 14. 16:57

   Én pedig arra vagyok büszke, hogy olyan siklósiakkal hozott össze a sors, mint János és Jóska. Lehet, hogy a hely szelleme szállta meg őket, de az is épp úgy meglehet, hogy nekik is cselekvő kisugárzásuk van a hely szellemére.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ