Kérődznék csak a múlton, mint egy tehén,
mivel csak a lezárt, megfogalmazott
dolgok, mibe elmém belelapozott,
tűnnek biztosnak, mit már leéltem én.

De a múlt, ha trónra lép, pang a remény,
az emlékláng mindent összefeketít,
toporgást, kételyt, bút, szorongást vetít,
s a tétlen révedezés sosem erény.

A jelent megragadni gyökértelen,
ingoványos lápon vagyok csak képes:
szleng, argó, zsargon, vagány kölcsönszavak,

— mit rögtön felfog a tunya értelem,
de maradandóságuk roppant kétes –,
tovacsobognak, mint a hegyi patak.

Budapest, 2012. IV. 16.