Összegező weblapom: az Urszu
Hosszabb interjút közölt a Lenolaj címû magyarországi internetes folyóirat Cseke Gáborral abból az alkalomból, hogy szerzőnk egyéni „összegezõ honlapja” beindult. Ennek elsõ kérdés-válaszát itt, a Káféban is közöljük.
Saját honlapod indult, nem az első – miért volt szükséged rá? Miben különbözik ez a többitől?
Az általad említett honlapot – a http://urszu.herobo.com/ – baráti ajándékként kaptam. Szabó Zoltán kecskeméti történelemtanártól, a huszadikszazad.hu és az ingyenvisz.hu portálok kitalálójától és éltetőjétől. Úgy találta ugyanis, hogy sok blogot üzemeltetek ugyan, ám hiányzik az az összegező weblapom, ami összehangolhatná internetes tevékenységem. Heteknek kellett eltelniük, amíg rájöttem, hogy igazat szólt, s ezek után hálásan elfogadtam a nagyjából készen kapott, már beüzemelt fészket. Azóta, pontosabban három hete építgetem, kisebb-nagyobb megszakításokkal az Urszu-t, amelyen Téka címszó alatt ma már ott sorakozik valamennyi blogom és internetes fórumom, könyvem közvetlen elérhetősége, rávilágítva érdeklődésem egy-egy szellemi területére.
Kezdetben volt az Urszu 2 és folytatása, az Urszu 2b, amelyek jobbára napi irodalmi tevékenységem tükre volt, gyakorlatilag a nyilvánossá tett íróasztalom.
A fotótanú szenvedélyes fotográfiai érdeklődésem és gyűjtőmunkám szeszélyes képeskönyve, nem konvencionális fotóértelmezési kommentárokkal vegyítve.
A kalandozók a Romániai Magyar Szóban éveken át megjelenő, általam kitalált és szerkesztett, majd a lappal együtt megszűnt útirajz melléklet önkéntes tovább éltetése a világhálón, s mindenek előtt a gazdag magyar útirajzirodalom legjobb hagyományainak az átmentése a köztudatba.
A visszaszámlálás eleinte egy online íródó verseskönyv szerény tárhelye volt (Szürke rímek), majd mikor azt befejeztem, a blogot amolyan internetes naplóvá változtattam.
Az aranytalicskát néhai Debreczeni Évával közösen fundáltuk ki, hogy összehordhassuk benne mindazt a nekünk tetsző irodalmi, vizuális és zenei alkotást, jelenséget, érdekességet, amelyekről az emberek szívesen beszélnek és a mi életünket is kellemessé, színessé teszik. Éva elhunyta óta egyedül viszem tovább a talicskázást…
A Volt egy Szovjet Irodalom nem egyéb nosztalgikus dokumentumgyűjteménynél, amelyben saját szempontú válogatás alapján mutatom be azt a 80-as években előfizetés útján beszerzett, színvonalas lapgyűjteményt, ami az azóta megszűnt Szovjet Irodalom c. folyóiratból állt össze könyvszekrényem polcain. Az Intim Pista a 20. századból játékos, szemléző sajtóblog, amely a huszadik századi magyar sajtót kitartóan idéző huszadikszazad.hu honlap törzsanyagából csippent ki néhány jellegzetes mementót rég tovatűnt hétköznapjainkról. A Szabó Zoliék által több éve működtetett izgalmas honlap anyagai már 1947 felé közelítenek, az én átjátszó blogomon viszont még csak 1903 elejét mutatja a naptár, újra felmelegítve azokat a “tetszik, nem tetszik, de megtörtént” eseményeket, melyet szeretnénk, de képtelenek vagyunk ad acta tenni…
Ennyit a blogjaimról… Viszont a Téka nyilvántartásában több tucatnyi cím is szerepel! Látszólag meggyűlt a bajom a világhálóval, hiszen az ajándék honlapnak, ha már elfogadtam, élnie kell, ugyanakkor a blogokról sem vagyok hajlandó lemondani. Hogy eligazodjak ebben a sokféleségben, valamilyen kiegyensúlyozott munkamegosztást kell kiókumulálnom. Hogy ez sikerüljön, meg kellett értenem a különbséget a blog és a honlap jellege között. Az előbbit úgy jellemezhetném, akár az egyhúrú hegedűn való játékot: a szerző egymás után sorakoztathatja rajta, meghatározott szempont szerint, készülő bejegyzéseit. A szerkesztése pofonegyszerű, felkínált technikai séma alapján történik, amit a webhely automatikusan elvégez. Én magam a Google birodalommal léptem frigyre, aki levelezéstől fotótáron és szövegszerkesztésen át a blogolásig ingyen tárhelyet és asszisztenciát biztosít e tevékenységekhez. Honlapot építeni bonyolultabb feladat s engem nagyon emlékeztet a zenekari muzsikáláshoz: sokféle dallamra, hangfekvésre kell egyszerre figyelni, macerásabb az anyagok feltöltése és adminisztrálása, viszont jóval nagyobb elégtétellel jár, sokféle böngészési lehetőséget kínál fel, szimultán több szekciót is lehet működtetni. Elgondoltam, hogy ha valaki kizárólag csak az urszu 2 címlapját keresi fel, már akkor is marad valamivel: az oldalt uraló nagyméretű művészfotót naponta cserélem. Ám ha a látogató rákattint a Minden napra 1 fotó feliratra, máris galériába s napi sorrendbe rendezve rátalálhat az eddig összegyűjtött fotográfiák sorozatára, ami a napok teltével egyre felemelőbb élményt és látványt nyújt.
Kérdezett: Gergely Tamás
A teljes szöveget ezen a címen találják meg: http://www.lenolaj.hu/kritika/interju/van-itt-egy/
Pusztai Péter rajza
2012. április 20. 05:55
Életem nagy ajándéka CsG. Nem csak az enyémé. Nem is tudom, fel fogom-e valaha fogni, mekkora ajándék.
Ha most belepillantok ebbe az összesítő honlapba, de ha csak valamelyik levelének végén a szignóban felsorakoztatott blogcímek listáját látom, olyan gazdag és pazar színezetű világba sikerül betekintést nyernem, ami akkora értékekről tanuskodik, annyi szenvedéllyel befektetett munkáról, amit a „nincsidőm”-világban élők soha sem fognak érteni, sajnos, értékelni sem kellőképpen. Igaz, ettől még ez kincs. Mint maga CsG is.
Elmondhatatlan megtiszteltetés számomra, hogy barátjának tekint s hogy annak tekinthetem.
Nagy örömmel tölt el, hogy a Világosító kezéből valaki kikapta a reflektort, és kicsit most Rá irányította.
2012. április 20. 13:18
Ha százszor törlitek ki azt,hogy megírtam ,nem él ez az e-mail címem,akkor is így van!
Nektek miért van szükségetek reá?
Komolytalan társaság vagytok!
2012. április 20. 15:43
Ez azért túlzás, kedves Enikő, nem tehetünk róla, hogy hadilábon állsz a számitástechn ikával. A cim kizárólag csak a Te gépeden látszik, mert valamikor egyszer beírtad és a program megjegyezte. Ezeket az adatokat ki lehet törölni, de nem úgy, ahogy Te képzeled. Kérdezz meg egy szakembert és felejtsd el ezt a „komolytalan társaságot”.
Bejegyzésed senkire sem tartozik, ezért töröltük.
2012. április 30. 13:47
Máskor jó hogy kitudtam törölni!Most hirtelen csak szakember tudja?Hírtelen elbutultam,mert más így gondolja?!Ha bejegyzéseim tudják törölni,akkor a már nem létezô e-mail címem is ki lehet törölni ezekrôl az oldalakról,mert a fotómnak is sikerült törlôdnie a az e-mail fiókom bezárásával!
2012. április 30. 13:54
Még egyszer megkérem, hogy a gépe állapotával kapcsolatos problémákat ne kösse az orrunkra. Innen semmit nem tudunk kitörölni, max. a hozzászólásainak a szövegét. Az adatai nálunk nincsenek tárolva – az egyetlen cím kivételével, ahonnan belép. Ez pedig – a jelek szerint: erozek.eniko@gmail.com. Amennyiben ez a válasz nem nyugtatja meg, akkor sajnáljuk, nincs miről tárgyalnunk…
2012. április 30. 14:09
Sajnos nincs Kivel tárgyalni Nekem!
Ehhez képest hamar válaszolt,amiért nem érzi magát hibásnak!Tehát,elismeri,hogy a fent leírt e-mail címem tárolva van!Értse meg,hogy már nem létezik!És az internetes elôzményeket is ha törlöm,akkor sem törlôdik,mint máskor.Nem baj,ha Senki nem akar megérteni.Többé nem is látogatok el ezekre az oldalakra.Elégedett?Ezt szerették volna,nem?!
2012. május 9. 16:19
Bingo!!!