A ház

Kéménye füstöl. Tárt kapu
fogad és meg se bámul.
Nem kérdezi: e szűk hasú,
kopott ruhás, sovány úr,
ki volna? Ismerősen int
s a szél behúz utánam.
Itt volnék hűtlen ház megint,
koldus-barát csuhában.

Megcsap a bor nehéz szaga,
mit pincénk kapzsin őriz.
Tíz évig tartó éjszaka
lapul a kontyos kőris
borzas hajában és kutyám
kezembe fúrja orrát.
A levegőn a délután,
arany parázsa forr át.

Pörög a szárnyas kút-kerék.
Vizét a csend meríti.
Tárt ablakon a szép cseléd,
a szép Maris tekint ki.
Dudolva várja kedvesét,
Nagy Kőmives Ferencet
s a háztetőn kis fecske kék,
ezüstös árnya reszket.

Dús délután. Gesztenyefák,
csillagvirága párol
hűs illatot. A kerten át,
kísérve holt fiától,
anyám jön. Arca, mint a vaj
s elbúsult számra csókol.
A hajdanában szőke haj
már hófehér a gondtól.

Anyám

Torony-fenyők lándzsája
üt sebet a lágy azúron.
Zöld pázsit ásít mindenütt.
A kis kaput behúzom
s a kert varázs-hálója fog:
suhognak nyúlt bozótok.
A fény a lombon átcsorog.
Anyám tűnődve bólog.

Haját a bánat hópehely-
fehérrel rég befújta.
Nyolc gyermekét temette el.
Szótlan nyolcszor borult a
kihűlt szemekre. Egyre nőtt
tűnt évekkel a gyásza.
Az új év újabb szemfedőt
hozott a sárga házba.

Lassan meghajlott háta. Kis
alakja összeroskadt…
Zörren a kerti, zöld kavics.
Ó, bús, csodálatos nap!
Anyám ámulva nyitja föl
szemét. Kicsit körülnéz,
A csend a hűs pázsitra dől.
A nap sárgán kihűl és

már tompa-kék árnyékban áll,
az udvaros veranda.
Anyám dalol s szíven talál,
fáradt madárka-hangja
s a szív-harang, mit félrevert
a lázas, esti bánat,
rikolt s a csillagok a kert
fölé, szőkén kiszállnak!…

*
Sz. Kolozsvár, 1914. január 7. – mh. Budapest, 1976. április 13. Fiatal korát Kolozsvárott és Nagyváradon töltötte, majd Budapesten beiratkozott az egyetem jogi karára. Tanulmányait félbehagyta, tisztviselő lett. Verseit a Nyugat, a Vigilia, a Magyar Csillag és a Válasz is közölte. Végítélet ablaka (1949) című kötetéért kizárták az írószövetségből, és kilencévi hallgatásra kényszerült. Ebben az időben az Elektromos Műveknél dolgozott tisztviselőként. 1957-től jelenhettek meg újra a versei, ettől kezdve szabadfoglalkozású író volt. Még több Toldalaghy-vers olvasható az Urszu 2b-n