(Két vers a szerző frissen megjelent kötetéből)

Nyakamba ült mindig a bánat
Szidhatom érte az anyámat

Táncoltam lépcsőn, utcán, téren
Loholtam részeg, fehér télben

Megpihentem jó, puha ágyban
Ébredtem fényes, karcsú vágyban

Kívántam mindent, ami kellett
Örömeim, lásd, elszeleltek

Letörik a kicsi fa ágát
Elrabolják az Isten álmát

Magába roskad itt az ég is
Ez lett a törvény. S lám, a kés is…

MÉG EGYSZER INTÉRIEUR

SZ. K. -nak

Kávé mellett, cigarettával vékony ujjaid közt,
abban a szálkás, zöld kiskabátban
ücsörögsz még egy rövidke órát
szemben velem, ki
soha nem lát semmit…, okos szemeid
vallatják a jövőt, a múltat :
„én optimista vagyok a részletekben
és pesszimista az egészre vonatkozóan”,
konyakot kérsz, papirosra rímeket játszunk,
mert tisztán csengő hexameterekről álmodunk
míg fáradt töredékekben írunk csak…
beszélgetésünk kevesebb szavú, hangol
a nem kért zenekar, s mint kismadár a kalitkából,
nézed a semmit csendig csontozottan.
A szomszéd asztaloknál feloldják magukat
a mindig oldhatók. Mennék…

Valamilyen szobában tűz mellé
fogunk telepedni, ha jön a tél,
ki-ki ahogy tud : egy-egy üres órára néha.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ