ahogy semmivé vált az, hogy ketten
pihenünk kéz a kézben egy domboldalon,
s kergetik egymást fölöttünk könnyed, kissé
élesen-nyers, vidám ugatással apró felhő-ebek,
és ha csendet teremteni nyúlánkan, frissen felállsz,
pimasz két dudort ébreszt melleden a halványkék
szellő …
ahogy az is semmis, hogy ha felszökkennél mellőlem,
egy faágat dobni az égen lassan megkergülő bodor falkába,
visszahozná neked a botot egy kóbor, kilógó-nyelvű
kisokos, egy kezed után játékosan-vigyázva, aprót
nyalva kapó …
úgy az is biztos, számunkra, odafentről már nem
jöhet soha más csak ragadós eső, vagy nagy gonddal,
még hullta előtt, készen összemocskolt, szutykos hó

1. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. április 28. 07:56

   Kedves András,
   ne értsen félre, de harmadik napja akarok ideírni valamit a verse alá.
   Persze, ha spontánul tettem volna, más lenne a szöveg.
   Most csak annyit írok: jó nőként olvasni az Ön verseit.

2. Ady András:
   2012. április 30. 15:08

   Én is késve olvasom ezt :)
   Megtisztel, tényleg köszönöm.
   Én is csodálkozom magamon. Pár éve még a szerelem, vagy a kapcsolatok traverzeiről, huzalairól írtam, s ennek megfelelő hőfok-hiánnyal. Most már biztos vagyok benne: igazi, inspiráló partner kell a „más hanghoz”, s így a poéta is változásképes, akkor is ha a gyártósorról férfiként jött le :)

3. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. április 30. 15:43

   Akkor gratulálhatok?

4. Ady András:
   2012. május 1. 05:58

   A modellt álló és modelláló hölgynek mindenképpen. Én csak igyekszem kellően gondolkodó és képlékeny maradni :)