Rozsdavörösből cappuccino barna.
Sok szemrehányást kaptam amiatt, hogy néhány írásom lehangolja őket, olvasókat. Mentegetőzhetnék, de nem teszem. Ehelyett beszámolok egy szemet, szívet, hangulatot, lelket vidító eseményről, amely április 21-én délután 4-kor kezdődött, és 22-én este fél 10-kor fejeződött be. (Ne ijedjenek meg! Nem Marija Alekszandrovna Blank vajúdásáról, nem is a picike Uljanov, a későbbi „nagy Lenin” világra jöveteléről írok! Nem.) A munka dandárját két (nem törzsvendég) szakember végezte el, a festés előtti és utáni takarítás, pakolászás négy emberre (a tulajdonos és a felesége, a két pincérlány) maradt. A nyitott ajtón be-bekukucskáló vendégektől nem kértek segítséget, amit Józsi diplomatikusan, de szemében a jellegzetes, gunyoros mosollyal így indokolt: „Csak útjában lennénk egymásnak!” Azok bólogattak.
Zsuzsa csak ennyit mondott a hadműveletről a Vallon hétfői újranyitása után: „Lekapartuk a falakról a nikotint és máris világos lett. Világosság.”