2. MI TÖRTÉNT A NAPPALI HÁZBAN?

Bódog maga sem tudta, hogyan jutott vissza a lakásba. A kétségbeesés, hogy a beszédet elszalasztja, kerge birkává változtatta. Már csak arra emlékezett, hogy benn áll a nappali házban, s az asztalra borulva sír felesége, Melinda.
Újfajta nyugtalanság fogta el ekkor, bibliai színezetű. Gyerekkora olajfestményét látja meg: ebben a testtartásban siratja azon Mária keresztre feszített fiát.
„Ki kell iktatni életünkből a klérus hatalmát!”, határozta el ekkor Bódog. „Hiszen a Biblia métely!” De csupán mellékesen határozta el, vagyis nem vesztette szem elöl, hogy a szalag az első, azaz a felvétel.
„Ha sír, akkor az azért van, mert elszakadt a szalag, rossz gombot nyomott le a fiú, elromlott a magnó, vagyis pocsékká lett az Elvtárs Beszéde!”, hasított bele elkeseredése a nappali szoba mozgalmi áhítatába.
– A Beszéd…? – ordított fel.
Felemelte erre fejét Melinda, férjét ennek ellenére alig látta meg.
– Tönkrement a szalag, mi van? – tárgyiasította félelmét Bódog. Melinda arcán a diftin pongyoláról átköltözött rózsák virultak, könnye viszont eláztatta a rózsaligetet. Különben fegyelmezett arca az örömtől elalaktalanodva nyílt meg:
–  Olyan szép, Bódog!
Hosszú időnek kellett eltelnie, míg a férfi megértette, hogy egy helyre tartozik a „szép” meg a „Beszéd”. Ám akkor hangrobbanás-hatása volt a felismerésnek. Ez, vagyis a felismerése hallatta meg vele a „Hangot”. Nagy „H”-val gondolt az Elvtárs hazafias búgására, a senki másnál oly mértékben nem tapasztalt harcos kommunista eltökéltségre.
„Az Elvtárs beszél, én meg belébőgök a szövegébe! Belébőgök, mint Riska a történelmi jelentőségű Beszédbe!”
Alig gondolta ki, megismételte máris önmaga korholását. Egyrészt azért, hogy hozzásegítse magát a helyzet fontosságának megértéséhez, másrészt, hogy javítson rajta. Mármint a korholáson. Ugyanis kis „sz”-szel gondolta először a „Szöveget”.
„Újra baj volt kommunista fegyelmemmel! Amit naggyal kell, kicsivel gondoltam!”
Korholta tehát magát, ám ezt is mellékesen tette. Nehogy elterelje a fő mederből saját gondolatait.
– Veszitek? – kiáltotta.
Csak amikor megnyugtatták, hogy igen, veszik, hozakodott elő kérdései közül a másodikkal:
– Telefonáltatok Antinak?
Bódog első indulatánál tartva, Melinda fiukra mutatott: -Nemcsak hogy veszi, hanem még jegyzetel is!
Meleg öntötte el erre a Bódog szíve táját. Pontosabban vér a lapockáját.
„Eddig a gyerekkel minden rendben – fogalmazott magában, mintha jegyzőkönyvet készített volna a meglásdi pártszervezet számára -, gyerekünk az ötéves terv célkitűzései alapján nevelkedik..”
Meglátta ekkor a piros foltot egykor világos ingén. Szíve alatt, ahol a Riska patája érte.
„Az örömtől!” – ujjongott. „Kivirágzott az öröm az ingemen!”
A folt igen, viszont a virágzás fölött érzett öröme nem bizonyult tartósnak. Megértette ugyanis, hogy az könnyen elbizakodásba torkollhat, az elbizakodottság pedig polgári csökevény.
„Nem szabadulsz már meg, Bódog, paraszt létedre a burzsoá csökevényektől! Tanulj kommunista alázatot!”
Fegyelmezte magát, ezúttal egyáltalán nem mellékesen. Ennek ellenére tudata tolta el magától a kritikát. S addig tolta-tologatta, míg agyában fény gyúlt:
„Kommunista alázat? Hiszen ezek az Elvtárs gondolatai!” Érezte, hogy ezúttal nem téved, hogy sikerült felnőnie eszményeihez. Bizonyítja a mellén kivirágzott vörös folt, hogy kommunista meggyőződését nem húzzák le Meglásd sarába hiú ábrándok.
„Képes vagyok azonosulni a Beszéd tételeivel – folytatta belső lobogását Bódog -, átérzem fontosságát a Korszakalkotó Pillanatnak’.”
– Mi van az oldaladdal, Bódog? – kérdezte erre Melinda, látván az egyre növekedő vérfoltot.
Nem tudta Bódog, megmondhatja-e a nőnek a mozgalmi igazságot vagy sem. Bármennyit forgatta, a szervezeti szabályzatban erről nem olvasott. Állt, csak állt, s rejtélyesen mosolyogva úgy döntött, hogy a párttitkár véleményét kikéri előbb. Amennyiben az nem tud segíteni, szóvá teszi a megyei instruktor előtt…
Hogy elterelje a figyelmet sebéről, odaszólt fiának: -Telefonálnod kell Anti bátyádnak! Menj a gépállomásra, mondd az őrnek, hogy a Beszéddel kapcsolatosan, biztosan beenged. Ha kérdi Anti, hogy mi van, hát jelezd neki, hogy addig nem lehet lefeküdni, míg meg nem vitatjuk a történelmi jelentőségű Szöveget!
Alig vágtatott el a Győző gyerek, Bódogot felesége máris magához húzta:
– Ne álljunk meg itt! Akarjunk többet! Legyen kézzelfogható eredménye a lelkesedésünknek!
Bódog csak bámulta a feléje nyomuló női testet. Rettegett attól, hogy az addig közeledik, míg a vörös folt, vére Melindára is átterjed. Azelőtt, hogy a megyei instruktorral megbeszélte volna a dolgot!
– Legyen Anti csupán az első láncszem – folytatta felesége. -Telefonáljuk össze a bizalmi elvtársakat, alakítsunk belőlük pártsejtet. Csúcsosodjon ki az elragadtatásunk!
Azon az estén Bódog immár harmadszor hatódott meg. Először a Riskától, amiért az patájával kommunista éberségre figyelmeztette. Másodszor fia buzgalmától, hiszen másodikos létére úgy jegyzetelte az Elvtárs beszédét, hogy még a kollektív elnöke is megirigyelheti. Most pedig a feleségétől hatódott meg… „Nemhiába vonta ki magát Melinda a házi munkák alól!”, ezt gondolta Bódog. „Meglátszik rajta, hogy elvégezte a kommunizmus rejtelmeibe beavató kurzust
a megyeszékhelyen!”
Ettől nyugodott meg. Nyugalmában pedig ennyit mondott: -Köszönöm, Melinda! Megtanítottál arra, hogy sikereinket összefüggéseiben lássam. Aminek következtében a legmagasabb polcra tudom helyezni az Elvtárs Gondolatait!
Melinda szeme fénylett. Nem szólt, nehogy tönkretegye az intim pillanat vöröscsillag-ragyogását.
Melinda nem szólt, viszont az ő hallgatására következő kérdésében Bódognak egy kérdő hangsúly így csintalankodott: – Érezted, hogy nagy „Gé”-vel mondtam?
Válasz helyett felesége a melléhez szorította a Bódog fejét. A kommunista meghittség eme kábulatában talált rájuk fiuk, aki igazi győzőként ezeket skandálta:
„Ne legyen Alszeg,
Ne legyen Felszeg,
Centális a Gondolat,
Találkozunk a Kultúrban!”
– Mikor te? – kérdezte tőle az apja, csak azért, hogy szembe ne dicsérje fiát a tetszetős rigmusért.
– Ha így fejlődik – súgta Melindának – olyan szép hazafias verseket fog írni, mint az apja!
A választ meg sem várta. Felserkenve lajbija után nyúlt, hogy induljanak. Elsők legyenek az elsők között.
Mi van a lapockáddal mégis? – próbálkozott újra Melinda. Bár látta maga is, hogy nagyon mellékes az a vérfolt elvtársa oldalán. –  Semmiségekkel ne foglalkozzunk – húzta ki magát Bódog. Eltört bordáit titokban tapogatva, a rádiót, melyből az Elvtárs „történelmi jelentőségű” beszéde érkezett, felkapta, s haladt máris a faluközpont felé, a Forradalom sugárútján.

Következik: 3. MEGNYÍLIK MELINDA