A szőlővel eközben folyamatosan foglalkoztál?

Szőlőm nem volt, csak 1973-tól. Volt egy családi közös darab a testvérekkel, ami még a nagyapám birtoka volt. Meghalt, a gyerekei és unokái örökölték, ebben nekem is részem volt, hatan-heten voltunk közös tulajdonban. Akkor kifizettem a bátyámékat, öt forintot egy négyszögölért, ott kezdtem. Akkor a Bogádmindszenti Állami Gazdaságban dolgoztam, ott engem annyira szerettek, hogy amit kértem, azt mindent megkaptam. Például, trágyát hordtak, mondtam, nekem is kellene, bagatell összegért megcsinálták szállítással, mindennel. Akkor építettem egy pincét. Akkoriban nehezen lehetett téglát kapni, én csak kimondtam, hogy mit akarok, elintézték, hozták a téglát. (Csak jött az a szemét!)

A szőlő az úgy kezdődött, hogy megforgattam a talajt, újratelepítettem az egész területet, és jó kapcsolatom volt az állami gazdasággal. Nem tudom hogyan, de nagyon jóban voltam az állami gazdasági szőlészekkel. Egy küzdelem volt eleinte, ahogy jött a nyugdíjam, úgy tudtam belefektetni. Abban az időben a bornak óriási konjuktúrája volt. Ezt kihasználtam én is, meg mindenki a világon, és – hát – jött a pénz. Ebből tudtam fejlődni. A nyugdíjam 3600 forint volt havonta. A végén kiderült, hogy a főkönyvelő nem jelentette be a tizenötezres fizetésemet, hanem hivatalosan csak a felét kerestem, a többit így-úgy adták, és persze nem is gondolhattak arra, hogy egyik napról a másikra elmegyek nyugdíjba… Érezték, hogy kiszúrtak velem, s akkor küldtek harmincezer forint jutalmat. A feleségemnek mondom, menjek nyugdíjba, ne menjek? Ő azt mondta, a 3600-ból ki fogunk jönni. És akkor már beindult a bor is. Százhektókat tudtam minden évben produkálni. Akkor lehetett nyújtani. Sőt, baj volt, ha nem csináltad. Kijöttek. Az orosz piacra ment minden mennyiség. Azt mondták még ez is túl jó minőség, ha nem kapunk pénzt érte. Ez ment egy darabig. Ebből szépen gyarapodtunk.

A teljes börtönbüntetést Vácon töltötted le?

Végig ott voltam. De nem kellett lehúznom mind a hat évet.Elsőfokon négy év volt a büntetés, másodfokon hatra súlyosbítottak.
Mikor volt a másodfokú tárgyalás?

Szeptember 24. Ekkor már nem csináltak komédiát, ez Pesten volt a Népbíróságon.

Ugyanezt a siklósi társaságot együtt állították bíróság elé?

Ugyanez a kör, csak más bírákkal meg körülményekkel.

Mindenki súlyosbítást kapott?

Persze. Nem voltak akkoriban véletlenek. Említettem neked, hogy mindig voltak súgók, itt jogi akadály merült föl, négy évnél nem lehet kimondani a teljes vagyonelkobzást. Erre ment a játék. Az országban mindenütt a nemzetőr parancsnokok hat évet kaptak. Kategóriák voltak, ezeknek ennyi jár. Mindegy, hogy mit csinált. Arra ment, hogy ki lehessen mondani a vagyonelkobzást, és akkor már nem csak az illető van megbüntetve, hanem a családja is. Ez az ügy különben máig nincs tisztázva. Nálam, de gondolom, másoknál sem. Ugye, mi kaptunk 89-ben egy dokumentumot, 89-ben kijött egy semmisségi törvény…

Erről beszéltünk már. Az érdekelne, hogyan ment ez a teljes vagyonelkobzás. Egy családos ember, akinek van személyes tulajdona, közös tulajdona a feleségével…

Akkor már megvolt a két gyerek. Gyakorlatilag mindenünk a feleségemmel a kettőnk nevén volt, így a fele megmaradt. Akkor mindent elvettek, de a házastárs részét vissza lehetett perelni. A szőlőnek egy része például a feleségem nevén volt, Közösen vettük már az esküvő után. És a per végével kapott krajcárokat, azaz nem az ingatlant kapta vissza. Akkor zajlottak az
államosítások, téesz-szervezések, és abba esett bele. Nem tudom, hogy visszaadták volna-e, ha ez nincs…

Hogyan zajlott ez a vagyonelkobzás. Kilakoltatták a családot, jött a teherautó az ingóságokért?

A Népbíróságon kimondták nekem a hat évet, a többiekét helybenhagyták, és gondolkodtam, hogy miért pont én kaptam többet? Az első ítélet négy év és tízezer forint volt. Azzal semmiképp nem számoltam, hogy hat évre fölemelik. Az ügyvédem rögtön tudta, ez mit jelent: teljes vagyonelkobzás. Kérdezi az ügyvéd a bírótól: – Tulajdonképpen mit ért a bíróság teljes vagyonelkobzás alatt? – A bíró így végigmutatott rajtam: – Ez a rend ruha maradhat, semmi más. – És mosolygott hozzá. Tehát, ha két gatyád volt, akkor az egyiket elvették.
Mi tudtuk, hogy mi van, teljes vagyonelkobzás: úszik minden. Szüret előtt voltunk. Elviszik a termést. Mondom a feleségemnek, nagyon gyorsan le kell szüretelni, az állami gazdaságnak azonnal eladni. Bátyámék gyorsan leszüreteltek, leszállították, a szőlőt, azok meg kifizették a feleségemnek. Összefogott a család, az állami gazdaságnál meg nem kellett tudniuk, hogy ellenem teljes vagyonelkobzás van kihirdetve.
Ez a ház amiben akkor laktunk, meg most lakunk, akkor államosított ház volt. 51-52-ben államosították. Apám már nem élt, anyámnak volt még lakása a házban, én meg itt laktam a fölső lakásban, onnan vittek el, de mire a bíróság értesítette az itteni tanácsot, hogy hajtsák végre a vagyonelkobzást, addig eltelt egy-két hét. Mit lehet eldugni, s mire lehet azt mondani, hogy nem az övé? Bár leltárba foglaltak itt mindent. Még a gyermekjárókát is fölvették. El is vitték.
És helyben elárvereztek mindent. Egy rend ruhámat a bátyámék vásárolták meg szabályosan az árverésen, hogy amikor hazajövök, legyen valami ruhám.

Akkor mit vitt el összesen ez a teljes vagyonelkobzás?

Hat hold szőlő. Most nem vagyok tisztában a dolgokkal… Mert ezt a házat is visszakaptuk… nem ezt másképp… szóval volt a vagyonelkobzás meg az államosítás, földkisajátítás, állami gazdaságok erőszakos, kikényszerített földvásárlásai, és már nem is tudom, hogy melyik ingatlant milyen jogcímen vették el. De lényegében minden elment, csak már nem tudom milyen sorrendben, melyik évben. Őrzöm a papírokat, megnézhetem neked. Az biztos, hogy volt föld is a nevemen akkor, a szőlőben pince, nagyon szép, most sincs olyanom, amilyen szép az volt. Ez volt fele tulajdonban a feleségemé, valami kis pénzt kapott az ő része után. A lakásból kilakoltatták a feleségemet a két gyerekkel, és ide a kapu alá kirakták a bútorait, a holmiját, a gyerekek ruháit… És beköltöztették a kesztyűgyár párttitkárát, úgy hívták, Gyökér. Egy hétig ott állt a bútor a kapu alatt, mert ezek beköltöztek. Lakást nem adtak a feleségemnek. Akkor elvitette a nejem az apjához. Amit be tudtak rakni, beraktak.
Engem egyáltalán nem izgatott az, hogy hat évet kaptam. De amikor kimondták a vagyonelkobzást, akkor éreztem, most végem van.
Mondtam a feleségemnek: Menjél haza, menjél férjhez, csinálj, amit akarsz, én nem tudok gondoskodni rólatok. Meg mire jövök haza? Apósom magukhoz vette őket, de ő is csak egy szerencsétlen postás volt, semmilyen fizetéssel. Én a börtönben dolgoztam, egy hónapban meg tudtam spórolni ötszáz forintot, és azt haza is küldtem, erre volt lehetőség.
Három forint húsz fillért kerestem egy óra alatt. A havi végösszegből levonták a lakás, fűtés, világítás, rabtartás költségeit. Volt azért otthon egy kis tartalékunk, meg volt egy közös ingatlanunk, amiről ezek nem tudtak. A Petike Lajos, említettem a sport kapcsán már, unokatestvérem volt, volt egy közös villánk Pesten. Őt fölszólította az ottani tanács, hogy csináljon valamit az épülettel, mert földcsuszamlás-veszélyes helyen állt az épület, egy parton. A János Kórház közelében, nagyon szép helyen különben. Bejött a börtönbe, hogy mit csináljunk. Megbeszéltük, hogy eladja, és a pénzt adagolja a felségemnek. Ebből volt valameddig kitartása, persze ez is elfogyott. A feleségem állást nem kapott, nagyon nehéz évek voltak ezek nekik. Elejétől tudtuk, hogy a hat évet nem fogjuk leülni. Dobálóztak a tíz-húsz évekkel meg az életfogytig ítéletekkel. Úgysem fogjuk leülni!

De azért akasztottak is!

Azokat nem lehet visszahozni. Vagy négyszáz embert! Mondtam is 89-ben, rendben van, itt a semmisségi törvény, de ezekkel, tessék mondani, ezeknek is kikézbesítik?

*

[ Az 1956 utáni helyzetről]

Ítélkezés – egy népbíró elbeszélése

Akkoriban népbíró voltam. Hiány volt a megbízható elvtársakban, olyanokban, akik nem sározták be magukat az ellenforradalomban, behívattak a pártbizottságra, és mondták, hogy ez lesz a feladatom. Én szabódtam, hogy egyszerű munkásember vagyok, kevés iskolával, nincs nekem eszem a jogászkodáshoz. Mondták, nem is az a dolgom, a párt ott áll mögöttem, gondolkodik az helyettem, én csak hajtsam végre az utasításokat.
Begyűjtöttük a népet a kultúrba, mert látni kellett az embereknek, hogyan járnak a munkásosztály ellenségei. Szabályos tárgyalás volt.
Én tudtam, hogy magunk mellé kell állítani a tömegeket. Megbüntetjük a bűnösöket, elrettentjük a hőzöngéstől a zavaros fejű fiatalokat, és rend lesz.
Volt egy érdekes eset, máig nem felejtem.
Egy Feri nevű fiatal suhanc állt a bíróság előtt, mögötte ott ült a falu teljes lakossága, és a gyerek konokul hallgatott. Látszott, elhatározta, hogy meg se szólal.

Na, akkor én mondtam egy nagy beszédet. Tegeztem, úgy mondtam neki. Hogy tudod, te gyerek, hogy mit csináltál? Hogy ki ellen fogtál te fegyvert? A saját dolgozó édesapád és édesanyád ellen! A munkásosztály fiaként elvakított tégedet a kalandvágy, és magad sem tudtad, hogy mit csinálsz. Tekints a tisztességben megőszült szüleidre, akik itt szégyenkeznek miattad! Akkor a hátsó sorokban fölzokogott egy fejkendős asszony, azt hiszem a Feri anyja, és utána a többi asszonyok is. Még facsartam egyet rajtuk. Mondtam, hogy a munkásosztály és a munkáshatalom nem akar mindenáron bosszút állni.

Te egy megtévedt gyerek vagy. Mondj el mindent szépen, lásd be, hogy hibáztál, tanúsíts megbánást. Neked is jobb lesz. Az ember olyan, hogy hibázhat, de be kell látni a hibákat, meg kell bánni a bűnöket. A fiatal életed a tét! Legyen eszed, Feri!

És akkor megszólalt.
Egy egész ellenforradalmi beszédet vágott ott le. Volt abban minden, ami felforgatás elképzelhető. Agresszor elnyomóknak nevezte a segítségünkre siető szovjet elvtársakat, dicsőséges forradalomnak a sajnálatos eseményeket, és engemet buta pojácának nevezett, aki majd elnyeri a méltó büntetését. Úgy harsogott, hogy még az asszonyok is abbahagyták a sírdogálást.
Amikor abbahagyta, akkor mondtam neki, hogy szép beszéd volt, de akkor már beszélj nekünk arról is, hogy miket műveltél te ebben a „forradalomban”.

Na, ezeket is elmondta. Teljes ellenforradalmi bűnlista. Foglyok kiszabadítása a börtönből, fegyveres harc a szovjet testvérek ellen, banditizmus, gengszterizmus.
Mondtam neki, látod, Feri, most neked is jobb, hogy ilyen szépen elmondtad, bevallottad, hogy miket tettél. Könnyítettél a lelkeden. Tudtam én, hogy nyomaszt téged az a sok bűn, amit elkövettél a néphatalom ellen.
Föl is akasztottuk.

Erkölcs és forradalom

Rengeteg példa van arra, hogy az erkölcsi ellenállás, a tömegek közös meggyőződése erőszakszervezeteket késztet meghátrálásra, világbirodalmakat dönt meg, és arra is jócskán tudunk példát hozni, hogy a legnemesebb eszmék a legvilágmegváltóbb tervezetek hogy silányulnak ócskasággá az emberi haszonlesés és önérdek átalakító tevékenységében. Mindennek a fordítottjára is szép számmal hivatkozhatnánk: téveszmékben dühöngő prófétákat követnek tömegek, és silány megvetettségben pusztulnak erőszakos halállal a megváltók.

A forradalmat mindenképpen erkölcsi kategóriákkal kell jellemezni. Egyszerűsítő lenne a haszonlesést szembeállítani a hősiességgel. Közösség és egyén, köz- és magánérdek. A kettőnek a szerencsés találkozása szükségeltetik ahhoz, hogy valami előrevivő sikerüljön. A forradalom napjaiban megjelenő újságok mind ezt az erkölcsiséget ünnepelték, amely egyszerre bizalommal töltötte meg a szíveket.
A forradalmak úgy gondolják, hogy a diktatúra haszonélvezőinek jár valami büntetés, a kárvallottaknak kárpótlás – és a következetesen végigvitt történelmi igazságtétel általában kivégzésekbe, terrorba torkollik. 56 – talán megint a rövidsége az igazi ok – tisztázatlan lövöldözéseket leszámítva, amelyek mindkét oldalon szedtek áldozatokat – nem bosszúállásban élte ki magát. Sokkal több a jelképes cselekedet: az emlékmű lerombolása, a vörös csillagok leverése, a zászlóból a címer kivágása, a tanács irattárának nyilvános elégetése, ilyenek. Joguk van a haraghoz azoknak, akiket tönkretett a diktatúra, de önmérséklettel, józanul le lehet mondani a bosszúról. Ebben is példa azoknak a napoknak siklósi eseménysora.

Párhuzam

Az én apám másképp bekkelte ki azokat az éveket . A koalíciós időkben azt javasolták neki, lépjen be a kommunista pártba, az jelenti a legnagyobb védettséget. Meg is tette, fizette rendesen a pártbélyeget, de 48 után mint osztályidegent, kirakták a pártból.
Siklóson laktak akkoriban, én még nem voltam, s az ÁVH sokat zaklatta őket, aranyat kerestek, éjszakánként tettek látogatásokat. Ekkor úgy határoztak, hogy olyan helyre költöznek, ahol nem ismerik őket, Pécsett vettek házat, be is vált az elképzelés, apu gazdálkodott, meg részt vett a szocialista iparváros, Komló építésében.
59-ben költöztünk vissza Siklósra, apám használtruha-kereskedést nyitott a Dózsa György és Táncsics Mihály utca sarkán. A létező szocializmus viszonyai között kapitalista csökevénynek számított a (mai szóval) vállalkozás, de sikerült magas pártkörökből egy igazolást szereznie (nem volt olcsó), hogy a fejlődés adott szakaszában átmenetileg szükség van a kisipar működésére a lakosság igényeinek ellátásában. És ebből az „átmenetileg”-ből éltünk évtizedekig.
Apu adózott. Amolyan feudális módon, tudta, kik azok az elvtársak, akiknek a jóindulata szükséges a zavartalan működéshez, mint egykor a jobbágyok a lovagvárban lakozó védelmezőknek, küldte a rendszeres ajándékokat. Barátságnak volt álcázva az archaikus viszony: kóstolót küldtünk disznóvágáskor, bort a nagyobb ünnepekre, csak éppen eggyel több disznót vágtunk, mint a család szükséglete, s jókora hordó bor vándorolt demizsonokban a megfelelő helyekre.

(Folytatjuk)

1. G.T.:
   2012. május 7. 10:49

   Csak most volt, alig fél évszázada

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ