Gergely Tamás: Bódog (szatirikus kisregény)
3. MEGNYÍLIK MELINDA
Miként az egy igazi párttaghoz illik, önmagát Bódog ezúttal is a háttérbe szorította. Úgy vetette oda Antinak hetykén, köszönés helyett:
– Mit szólsz?
Hogy sógora a válasszal késlekedett, Bódog a lelkesedés irányát egyengetve megtoldotta kérdését egy mankóval, hogy legyen mire támaszkodnia a mozgalmi szempontból renyhének:
– Felbecsülhetetlen forradalmi kincs!
A forradalomtól aztán Anti is észbe kapott, s odaadását kinyilvánította a következőképpen:
– Nagy fej az Öreg!
Bárcsak ne tette volna! Ne így! Róla, mármint Bódogról akármi elmarasztalót mondhatott volna, s megbocsátja neki, ha Melindáról, egye fene, a meglásdi párttitkárról idétlenkedik valami oda nem illőt, hanem hogy az Elvtársról nyilatkozik ezen a parlagi, hazafiatlan hangon… Úgy érezte Bódog, az áram sújtja. Kivárt, hogy csillapodjon felháborodása, s ne nyomja el forradalmi lelkesedését, miközben arra gondolt, hogy jobb, ha a nevelés eszközéhez nyúl. Előhozakodott hát örömével, mely egész úton hevületben tartotta – márpedig megvan a Felszegtől a kultúrházig az út vagy tíz kilométer…
-Képzeld, a táskarádiót akár ki is kapcsolhattuk volna, az Elvtárs Beszédétől visszhangzott egész Meglásd!
Az örömtől megittasult Melinda emígyen toldotta meg a felhőtlen optimizmust árasztó kijelentést:
– Apósom egész éjjel nem aludt, csakhogy el ne szalassza a mai Beszédet!
Bódogot a melegség elöntötte újra. „Nem esik messze az alma a fájától!”, gondolta, s eszébe jutott erről fia. Nahát, azt még el kell újságolnia!
-Hanem a fiam! Másodikos pionír, megyek be a lakásba, hát nem jegyzetel?!
-Aztán te hol voltál, hogy be kellett menned? – szólalt meg Anti, kihasználva sógora elérzékenyülését. -Csak nem a szomszédasszony ablaka alatt ácsorogtál?
Már megint „bárcsak”!
Előbb félrenézett Bódog, hadd türtőztesse azalatt magát, majd le az ingére, ingén is a foltra, mely a Riska tehén által ejtett vérző sebből származott, miközben megpróbálta értelmezni az Anti célzását:
„Azt akarja mondani, hogy nem hallgatom a Beszédet.” Áspiskígyóként támadt a gyanú vérző mellének. Hogy ő, aki a későesti találkozót kiötölte, éppen ő ne hallgatná… Ez már úgy esett neki rosszul, hogy nevelő szándék ide, forradalmi mérséklet oda, azon nyomban számonkérte sógorán:
-Fel sem hívtál! Pedig telefonotok van!
Sértésnek elég súlyos ez is, ő még megtoldotta egy durvasággal: -Nem ismerted fel a Beszéd Jelentőségét?!
Eltöprengett azon, nem volt-e túlzás, amit mondott; fia ébresztette fel felfokozott idegállapotából:
-Nagy „J”-vel, Apu?
Mármint hogy az Elvtárs Beszédének nagy „J” Jelentőségét?
A kérdés lényegére még ráocsúdott, de hogy fia mit csinál, felesége árulta el:
-Nézd csak, Bódog elvtárs, a fiad jegyzőkönyvet vezet!
– Nagy örömünk nekünk ez a gyerek – szólalt meg ekkor Bódog, aki újra a kiegyensúlyozott párttag volt, mint amilyennek az alapszervezet tagjai megismerték.
Hiszen igaz, hogy ez nem a szabályzat szerinti pártgyűlés, vagyis a szervezeti szabályzat nem követeli meg a jegyzőkönyv felvételét, mégis kitűnő alkalom az éberség fejlesztésére, különösen egy zsenge tudat esetében!
Megnyugodva nem is haragudott már Antira annak elvtelen megjegyzése miatt. Melinda segítette ki, hogy az a továbbiakban ne legyen téma:
-Hagyjuk ezt, harcostársak, törődjünk a köz érdekével!
Erre szólított fel, majd a hármas plénum előtt is előadta, mint korábban a családi pártsejtben, hogy nem szabad kihunyni hagyni a rendkívüli fontosságú beszéd által a kommunista tudatokban gyújtott lángot, ezért valamit tenniük kell – forradalmi meggyőződésük szerint. Bánta már, hogy csak ennyien gyűltek össze, legalább apját, meg a legtisztább hitűeket mozgósíthatták volna… Nem is annyira a maga lángját, mint Bódog lobogását sajnálta, hogy az kárba vész.
Mialatt Bódog emígy gondolt vörös foltjára a szíve alatt: „Lobog bennem a kommunista öntudat, és fel sem ismerik”. Melindára is megorrintott annak kezdeti értetlenkedése miatt, igazán csalódottnak azonban Anti sógora miatt érezte magát, hiszen tapasztalta rajta a földhöz, vagyis az istállóhoz ragadtságot.
Hogy csalódottsága elhagyta kissé, meghallotta a forradalmi éjben a kultúrház felé szálló tehénb8gést,Riska elnyújtott panaszos hangját.
Nem adott neki sót, s az oktalan állat fellármázza a falut, miközben hangja elvegyül az Elvtárséval! Nemcsak hogy megújult erővel buggyant ki ettől lapockája alól a vér, hanem füle töve is elvörösödött.
„Szégyen és gyalázat! És velem történik meg, szándékom ellenére, mégis a hibámból. Belebőg tehenem a Szövegbe, miáltal meggyalázom a Beszédet, vagyis az Elvtárs Gondolatát!”
Főtt saját levében, mint a rák. Dermedtségében még felállni sem mert, attól félt, elvágódik. Erejét vette az is, hogy míg az ö gondolatai vakvágányon rostokoltak, addig Melinda egyre előbbre haladt a még meg nem nevezett forradalmi kicsúcsosodás ecsetelésében:
-Mutassuk meg, hogy eltökéltségben felnőttünk a Beszéd Alapeszméjéhez!
Magában forrón helyeselt elvtársnő feleségének, miközben arra gondolt, hogy elküldi fiát, adjon sót Riska tehenüknek. Hátha nem késő,elhallgat,vagyis kiköszörülték a csorbát. Viszont azonnal hátraarcot is parancsolt gondolatának. Hiszen tönkretehetik egyetlen elhamarkodott lépéssel azt, amit fiuk forradalmi tudatának fejlesztése terén eladdig elértek. Más szóval nem lehet az Elvtárs Eszméivel az istállóba küldeni az önkéntes jegyzőkönyvvezetőt! „Ha táviratot lehetne küldeni a Riskának!”
Mintha a tehén rúgná meg újból! A forradalmi ötlet egész lényébe dobbant bele! Homlokára csapott, mozdulatát viszont módosítva tenyerével a szíve alatti vérvörös folt közepét célozta meg, sugárzó arccal pedig ennyit mondott: -Küldjünk táviratot az Elvtársnak! Anti ezúttal résen volt. Annyira akarta, hogy végre a Beszéd téziseinek szellemében legyen éber, hogy azonnal rávágta:
Forradalmi Ötlet! – Kiáltását pedig megtoldotta egy dicsérettel:
Hiába, forradalmiságban mindig is előttem jártál!
Melinda ezalatt úgy gondolta, hogy a rendkívüli teljesítmény megérlelte a pillanatot a színvallásra. Megnyílt lelke, mely kommunista öntudatát rejtette:
– Megvallom előttetek nyíltan, mert a nyíltság erősíti sorainkat, hogy magam is erre a következtetésre jutottam. Gondolkozhatunk mi esetleg strukturáltan – a szót a megyei pártszemináriumon hallotta -, forradalmi lelkesedés dolgában viszont nem vehetjük fel Bódoggal a versenyt!
Ezt mondta, és nem bánta meg. Meggyőződése régóta gyűlt benne, ezért most, amikor a kinyilatkozások ideje elérkezett, bátran megvallotta.
Következik: 4. KACÉRKODÁS A POSTAMESTERNŐVEL
Pusztai Péter rajza