A börtönévek alatt milyen kapcsolatot lehetett tartani a családdal?

Az akkori meg a mostani börtönviszonyok között óriási különbség van. Nagyon nagy szigorúság volt, de ott benn nyugalom volt, ott senki nem bántott, ott már a törvény is védett. Nem volt köztünk köztörvényes, gyakorlatilag egy csomó becsületes ember volt ott bezárva. A rabtartóknak sem volt baja velünk. Szóval, emberi hang volt, meg szigor.

Azért én olvastam memoárokat, Déry Tibort, Bibó Istvánt megverték, akik azért nem voltak akárkik.

Nem akkor. A nyomozás meg az internálás folyamán, ott verték a népet.

Én úgy tudom, a börtönben.

Ezt nem akarom elhinni. Tudok olyan kegyetlen börtönőrről, aki megvert rabot, följelentették, és azonnali hatállyal eltávolították onnan. Volt szigorított zárka rossz magaviseletért, de merem mondani, hogy verés nem volt.
Minden hónapban írhattam egy levelet, és egyet kaphattam. Ezt erősen cenzúrázták. Megvannak ezek a levelek. Szigorúan egy oldal a terjedelem, és erősen belefestettek tussal, ha valami nem tetszett nekik.
És volt beszélő. Mindig vasárnap délelőtt, havonta egy beszélőre voltunk jogosultak. Ha dolgozott valaki, és jól dolgozott, akkor a tízperces beszélőt meghosszabbították tizenötre. Dróton keresztül. Egyik oldalon ők voltak őrrel, én a másikon, és csak családi ügyekről volt szabad beszélni. Két látogató jöhetett, a gyerekeket nem engedték be, jött e feleségem az apjával vagy a bátyámmal. Most elébevágok az eseményeknek: amikor hazakerültem, a gyerekeim nem ismertek meg. Gondolhatod! Maga a börtönélet nem volt olyan borzasztó rossz, hanem az idegesség, a háttér, hogy mi folyik ott kinn, arról nem tudtunk semmit. Se újság, se rádió, semmi. Az élelmezésnél egy nagyon jó őrünk volt, ő is csak olyanokat mondott, meglátják, hamarosan lesz egy amnesztia. De biztos csak azért, hogy nyugodjunk meg. Nagyon jó ember volt. Még az is előfordult, hogy hozott egy féldecit. A szakács nagyon piás volt, az hiányzott neki a legjobban. Ember módon lehetett vele beszélni.

Átnevelés, vagy politikai képzés volt?

Nem. Volt egy politikai vagy nevelőtiszt, de nemigen találkoztunk vele. Kérhetted kérőlapon, hogy ezzel a tiszttel akarsz beszélni. Szóval problémákkal lehetett hozzá fordulni. Akkor kaptál időpontot, és négyszemközt beszélhettél vele. Panaszkodni is lehetett, azért mondom, hogy ott nem lehetett ütni-verni.

Arra gondolok, miért nem próbálták átnevelni, meggyőzni az embereket ?

Nem. Már említettem, hogy Márianosztrán mit mondott a parancsnok. A váci börtönnek a parancsnoka, egy százados, nagyon halkszavú, rendes ember. A munkáját emberi módon végezte. Éreztette, hogy ő a főnök, az van, amit én akarok – de egy normális ember volt. De ott benn politikai ügyről soha nem volt szó. Ők tudták, miért vagyunk ott, és azt is: minket nem lehet átnevelni. Ott volt a MIÉRT. Miért kerültünk oda? Bár én magam sem tudtam.

A rabok egymás közt kitárgyalták, ki miért van ott?

A zárkán belül igen. A zárkán kívül senkivel nem beszélhettünk. A munkahelyeken lehetett beszélgetni, de ott is csak egymás között voltunk. Sok függött az őrökön. Azok között is volt szemét, meg rendes ember. A rabok között egyetlen köztörvényes nem volt. Mind olyan emberek voltak elítélve, akik kint is számítottak valakinek. A zárkán belül beszélgethettünk, a munkahelyen csak akkor, ha az őr megengedte. Ugyanolyan szigorúság rend és tisztaság tekintetében, mint a katonaságnál. És értelmes emberek voltunk, tudtuk, megértettük, a legkisebb szabálytalanságért megvonják a levelet vagy a beszélőt. A börtönélet nem volt elviselhetetlen. Voltak például az életfogytosok, ha azok komolyan elhiszik, hogy ott kell letölteniük a tizenöt évet, valószínűleg belegolyósodtak volna. Bennünk volt az életakarás.
Mi tudtuk mindenkiről, ki kicsoda. És nagyobbrészt még politikai értelemben sem voltunk bűnösök. Majdnem mindenki tíz évnél nagyobb ítéletet kapott, én szégyelltem magam a hat évemmel. Hogy a Bibóval meg az írókkal meg a volt miniszterekkel mi volt, arról hozzánk nem jutottak el hírek. Később tudtam meg. De azért voltak hírek. Például Darvas Ivánnal minden nap háromszor találkoztam. Ő a kórházban volt könyvtáros. A börtönnek akkora kórháza van, mint a siklósi vagy nagyobb. Szabadon olvashattam, rengeteget, ez nem volt korlátozva. Olyan könyvek is ott benn kölcsönözhetők, amik kint indexen voltak. Még könyvvásár is volt ott benn. Vettem egy méhész könyvet. Mondom kitanulom, mert ha mi kijövünk, valamiből élni kell, mi labdába nem rúghatunk. Küldtem a gyerekeknek mesekönyvet… Hogy mondhassák, van nekünk apánk is, csak nem ismerjük. Nagyokat röhögtünk.

A szabadulás amnesztiával történt?

1960-ban történt. Az volt az első amnesztia. Ez még nagyon korlátozott volt. A nagy az 1963-ban volt, amikor nemzetközi nyomásra föl kellett számolni a politikai foglyokat meg az internáló táborokat.

Arra még én is emlékszem, nyolc éves voltam.

Nem voltál érdekelve. Apád valahogy megúszta. Nem is értem, mert nagyon nagyszájú volt.

Apám akkor a hegyen lakott, így mesélte, és, ugye, ide Siklósra is három napos késéssel értek ide az események, és ő négy-ötnapos késéssel értesült az eseményekről. Az egész nem volt két hét… Ő heti egy-kétszer utazott Komlóra, vitt két marmonkanna bort, eladta a szocialista iparvárosban, és abból éltünk. A hegyen állatokat is tartott, reggel elment, délutánra-estére vissza kellett érnie. Ez volt a szerencséje. A pécsi állomáson látott egy hatalmas Rákosi képet – és egy nagy darab szar volt élethűen belefestve a szájába. Akkor megvett egy rakás újságot, és Komlóig nagyjából tájékozódott, hogy mi a helyzet. Valahogy nem nyílott alkalma, hogy kinyissa a száját.

Szabadszájú volt és nagyhangú. Ismerted apádat! Nagyon jóban voltunk egymással. Sportbarát volt ő is. Igaz, csak a futball érdekelte, de mindegy.

*

A szőlő és a szöllő

A borvidék szóhasználatához tartozik a két fogalom megkülönböztetése. Szőlője van az embernek a hegyoldalban, ahol szöllőt termel, amiből bor lesz. A két szóalak használata néha keveredik a helyiek nyelvében is, talán ennek nyomát őrzi a kisállomás felirata: SIKLÓSI SZÖLLÖK.
Nagy múlttal rendelkező borvidék, a Tenkes déli lankáin mediterrán napsugár érleli a fürtöket.
A hetvenes években nagy változások történtek. Az új gazdasági mechanizmus, a háztáji engedélyezése, a hatalmas szovjet piac fejlesztésre ösztönözte a gazdákat. Lehetett minden mennyiségben bort termelni, az állam fölvásárolta. Áttértek a hagyományos tőkeformáról az intenzívebb lugasos, támrendszeres, gépesíthető művelésre. Őrizzen a dokumentum még egy nevet: széles körben csak Botz Viktor féle művelésnek neveztük azt a fajta átállást, amikor a hagyományos szőlő minden második sorát kivágta a gazda, s metszéssel lugassá alakította. Jóval nagyobb mennyiségű szőlőt termett így az ültetvény, igaz nem érlelődtek annyira cukrosra a fürtök. De lehetett suttyomban cukrot vásárolni, és följavítani a mustot.
Volt hagyománya a csígerkészítésnek is, más vidékeken kapásbornak hívják, amikor a kiforrott, kipréselt szőlőre cukros vizet öntenek, újraforr, és egy gyengébb minőségű, fogyasztható italt állítanak elő saját fogyasztásra meg a szőlőmunkások számára. Gyengébb években – teljesíteni kellett az exportvállalásokat – a felvásárlók ezt is átvették. A gazdák vérszemet kaptak, nagyban folyt a borhamisítás. Időnként lecsaptak a hatóságok azokra, akik nagyon elszemtelenedtek, de szépen jövedelmezett mindazoknak, akik ésszel és jó kapcsolatokkal rendelkeztek.

Uchrónia

Az utópia nem létező, elképzelt helyek, az uchrónia nem létező idősorok megjelenítése, mondjuk: 1961. október 23.
Magyarország miniszterelnöke, Nagy Imre az állami ünnepségek keretében koszorút helyezett el az 56-os forradalom mártírjainak emlékművén. Ugyenezen kerek évforduló alkalmából törvényben rögzített amnesztiát hirdetett a magyar parlament, s az utolsó politikai foglyokat is szabadlábra helyezték, illetve az emigrációba távozott Kádár, Marosán, Münnich ettől a naptól kezdve bármikor hazatérhetett volna, következmények nélkül. Ünnepi beszédében a miniszterelnök kifejtette, hogy a hidegháború korszakában, amikor a világ két egymással szembenálló táborra szakadt, erősen megnőtt a befolyása és a szerepe az olyan el nem kötelezett országoknak, amilyen a mi hazánk. A harmadik út jelentőségét hangsúlyozta, amely a megosztottság feszültségén van hivatott enyhíteni, közvetít a szembenállók között, kezdeményezi a kölcsönös fegyverzetcsökkenési tárgyalásokat. A világpolitikában egyelőre apró, de nagyjelentőségű változások vannak elindulóban. A gyarmati igából szabaduló országok már nem érzik elkerülhetetlennek, hogy csatlakozzanak valamelyik nagyhatalomhoz, egyre több híve van a köztes gyakorlatnak, amely mindkét modellből vesz át használható elemeket.
A nemzetközi jog elméleti kérdéseinek és gyakorlati fölhasználásának világtekintélyű teoretikusa, Bibó István Közép- és Dél-Amerikában tanulmányozza a kialakult feszültségeket.
Bender József, Baranya megyei rendőr főkapitány az ünnep alkalmából magas állami kitüntetésben részesül kiváló munkája elismeréseképpen.

Magánélet

Van, amiről beszélünk, s van, amit kerülgetünk. A beszélgetés lejegyzésekor fölhasználtam egy BJ-vel készült rádióriportot is, amely 2002. október 27-én volt hallható, Arcok, emlékek címmel. Én kérdezgettem, milyen traumát jelentett a család számára a börtönbüntetés, a vagyonelkobzás, szó került az újrakezdés nehézségeiről, s ha ő nem, én sem hoztam szóba a harmadik gyermek kérdését. A rádióriportert nem kötötte ilyenfajta meggondolás, konkrétan rákérdezett. A beszélgetésrészletet onnan vettük át:
Tényleg mi történt a gyermekekkel, meg a feleségével, míg Ön börtönben volt?
Hát, hogy mondjam azok kallódtak, hol itt, hol ott. Hazajöttem, nem ismertek meg. Hogy ki ez? Lelkileg, tudod mit jelentett ez, nem igaz. Ez van.
No, de hát plusz még egy gyermek is volt.
Igen, az Eszter. Az Eszter később született, 1959. decemberében. Ott volt az öregapjánál. Mind a három gyermek ott volt az öregapjánál.
De Eszter nem az Ön lánya, ugye?
Nem. Kérlek szépen, mikor mondtam a feleségemnek, hogy nézd, menj, válj el, nincs semmi reményed. Fiatal vagy, énvelem majd lesz valami, a fene tudja, hogy mi lesz. Aztán így alakult, hogy az ügyvédem megfűzte, és attól lett a gyerek. Tudod a börtön, akkor börtön igazán, amikor a háttér nem a legbiztosabb, az embernek stabilabb. Ez egy nagyon fontos pont, de hát nézd, ő áldozat nem lehetett, hogy megvárja a hat évet, hogy mi lesz énvelem. Ki az isten tudta akkor?
És ez az ügyvéd gondoskodott róla, és a gyerekekről?
Semmit nem gondoskodott, egy szemét volt, egy ocsmány büdös gazember volt.

„Az 1989 után megindult tudományos kutatás a rendszerváltás óta megnyílt hazai és külföldi levéltári anyagok szisztematikus feldolgozásán alapul, s ennek alapján ma már egyértelműen megállapítható, hogy az 1945-ben létrejött európai status quo stabilitására alapozott bipoláris világrendben valójában nem volt reális lehetőség a szovjet birodalomhoz tartozó országok számára a kommunista rendszer felszámolására. A Szovjetunió Kelet-Közép-Európát egészen 1989-ig olyan alapvető fontosságú biztonsági zónának tekintette, amelynek „feladása” nem jöhetett szóba, ellenkezőleg: ezen országok elszakítására irányuló bármilyen nyugati törekvést olyan beavatkozásnak tekintett, amelynek elhárítása érdekében a szovjet vezetés akár a közvetlen szuperhatalmi fegyveres konfliktus, azaz a harmadik világháború kockázatát is vállalta volna. Ugyanakkor az is egyértelműen bizonyított ma már, hogy az Egyesült Államok vagy más nyugati országok részéről ilyen szándékok, törekvések – éppen az európai status quo említett kényszerű tudomásul vételéből adódóan – nem fogalmazódtak meg. Az Eisenhower adminisztráció 1953-1956 között hirdetett u.n. felszabadítási propagandája pedig nem volt több puszta retorikánál, amelynek fő célja a kommunista ellenes morál fenntartása volt a vasfüggöny mögött.
A történettudomány által kínált fenti értelmezés azonban érthetően nem nyújt túlságosan vonzó perspektívát azok számára, akik a huszadik századi magyar történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének jelentőségét nem a forradalom erkölcsi tartalmával és a felkelésnek a Kádár-rendszer jellegét alapvetően meghatározó pozitív hatásával mérik, s akik hinni szeretnék, hogy a győzelemre is volt esély.”
(Békés Csaba: Győzhetett volna-e a magyar forradalom 1956-ban?)

Ötvenhatosok

„… beilleszkedésüket a társadalomba egészen a rendszerváltásig megnehezítették, rendőri megfigyelés alatt tartva, elhelyezkedésükben akadályozva őket, mindvégig értésükre adva, hogy még annyira sem egyenlő állampolgárai a magyar társadalomnak.
Annak a magyar társadalomnak, amely a forradalom vérbe fojtásának ellenére is nyilvánvalóan más, jobb körülmények között élhetett az 1960-as évek elejétől. Jobb körülmények között, mint a forradalmat megelőzően, és jobb körülmények között, mint ugyanezen időben a tábor többi országában. Mindaz, amiben Magyarország különbözött a többi szocialista országtól, jelentős mértékben a forradalomból következett, hiszen hatalom és társadalom egyaránt kerülte a forradalom emlékének felidézését, az mégis ott volt a kollektív tudatalattiban. Kádár, aki már az 1957. júniusi pártkonferencián is úgy vélekedett, hogy a lakosság túlnyomó többségét elsősorban nem az országos politika, hanem saját egzisztenciájának biztos gyarapítása érdekli, az egész, róla elnevezett korban arra törekedett, hogy egy viszonylagos és folyamatosan növelhető jólétet biztosítson. Lezárult a szocialista nagyberuházások uralta korszak, a gazdaság irányítói elsősorban az egyensúlyra és az életszínvonal szerény ütemű, de biztos növekedésére koncentráltak. Ritkultak a rendszer társadalmi támogatottságának bizonygatására szervezett tömegdemonstrációk, és ami megmaradt, mint például május elsejének az ünnepe, az is „szekularizálódott”, popularizálódott: már nem a rettegés hajtotta ki az embereket a Hősök terére vagy a Hűvösvölgybe, hanem egyfajta szocialista majális, a kabarék és az olcsó sör vonzotta oda a tömeget. Nem volt többé szükség a rendszerrel, az annak ideológiájával való azonosulás állandó demonstrálására, elég volt nem szemben állni.”

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ