9. KUNCOG A SINTÉR

Előzmények: Bódog megállapítja – Melinda elvtársnőjével összhangban -, hogy forradalmisága csöppet sem tökéletes, de azért érdemes arra, hogy a meglásdiak instruktora legyen. Hát még, amikor kiderült, hogy a meglásdiak támogató levelet írtak alá ennek érdekében, s a gesztusban a Melinda keze is benne volt…

Abból, hogy a pártgyűlést maga a megyei instruktor nyitotta meg, következtetni lehetett a rendkívüli napirendi pontra. A találgatásokra viszont túl sok időt a pártos vendég nem hagyott, egyenesen, mint igazi forradalmárhoz illik, a tárgyra tért:
– Azért gyűltünk össze, elvtársak, hogy Bódogot pártinstruktornak megszavazzuk.
S mindjárt a rá következő mondatban előbukkant a kommunista csoda témája. Mint látni fogjuk, megkerülhetetlennek bizonyult, lévén – Bódog szavával élve – „centális” gondolat:
– A sebet a Bódog elvtárs oldalán a Riska tehén patája ejtette, ám Bódog elvtárs gondolatai a történelmi jelentőségű Beszéd körül forogtak, kétség tehát hozzá nem fér, hogy az ingén megjelenő vörös folt, mely vére, mozgalmi meggyőződésnek minősül. Az pedig, aki ennyire forradalmi szellemben lobog, megérdemli, hogy pártinstruktornak megválasszuk.
Alig hangzottak el a megyeközpontból érkezett szavak, Felszegi Jóska jelentkezett szólásra, s kedvenc kérdését feltette újra: – Részt vehet-e a pártgyűlés munkálatain az a párttag, aki nem mutatta fel piros könyvecskéjét?
Megfagyott mindannyiuk ereiben a vér. Sőt, Bódognak még a derekán is, ugyanis forradalmi lelkesedése időközben odáig is elszivárgott. Nem lehetett tudni, hogy Felszegi Jóska Bódogra céloz-e, ám azt mindenki sejtette, hogy azóta a jelölt haza nem mehetett bokros forradalmi teendői miatt, tehát pártkönyvét fel nem mutathatja.
Megint csak a megyei küldött igazította a helyükre a dolgokat: – Nem fogtad fel, Jóska elvtárs, hogy ez nem tagfelvétel, hanem a Beszéd szellemében történő szárnyalás?! Azért mondom: húzzuk ki mindkét lábunk a trágyából, amikor a Párt házában vagyunk! Hogyha pedig felszólaltok – fordult a többi felé -, csakis a meglásdi kommunista csodáról nyilvánuljatok meg, elvtársak!
Nem mindenki tudta követni a „megyei pártinstruktor elvtárs” eszmefuttatását. Többen azt képzelték, hogy angyalt csinál belőlük az instruktor, amikor a szárnyalást említette. Mások a pad alá néztek erőteljesen szimatolva a trágya után, amikor a szót meghallották, gondolhatta volna az idegen, hogy egy csapat lúd sziszeg. Még a filozófiatanárnak is nehezére esett a mozgalmi mondanivaló kibogozása abból, amit a megyei instruktor mondott:
– Nem hiszünk a csodában! – kiáltott fel végül. Cáfolhatatlannak tűnt érvelése, bár a bekiáltások gyengítették szavai hatását. Pece Bandi például a hátulsó sorból ezt kurjantotta: – Maradjon meg Bódog a Riska faránál!
Az állatorvos meg a következőképpen rántotta a földre a filozófiatanár eszmefuttatását:
– Vesse le az ingét Bódog, hadd vizsgáljam meg a sebét!
Még hogy levetni!… Hiszen először is az ráfagyott a testére. Nem, vagy nem csupán a Felszegi Jóska kérdésétől, hanem főként a kinti fagytól. Télvíz idején bizony beszorul a meglásdi medencébe a száraz hideg, s Bódog Vörös Bertánál hagyta a lajbiját. Meglehet szándékosan, hadd lássák a meglásdiak, belülről fűt a forradalmi lobogás.
Maga Vörös Berta sietett a Bódog segítségére:
– Mit gondol az állatorvos elvtárs? Női párttagok is jelen vannak! Hát ezen aztán a sintér meg a kántor hosszasan kuncogott.
A sintér azért, mert mindennek örvendett, ami az állatorvos ellen hangzott el, lévén szakmai öntudatból halálos ellenségek, másrészt meg, ha már nem viheti el a Berta korcs kutyáját, legalább a jó hírének ártson a hosszas kuncogással. Hogy a kántor minek örvendett, annak csupán a fennvaló a megmondhatója. Egyáltalán úgy lehetett jelen a pártgyűlésen, hogy azt, meghatározó lévén egész Meglásd jövője számára, a nem párttagokkal kiszélesítették. Gúnyos nevetése a kántornak, mint amilyennek vasárnapi harangozását érezte Bódog nemegyszer, végeérhetetlennek tűnt.
Megint csak a megyei pártinstruktor emelkedett szólásra. Jelezte, hogy a filozófiatanárnak a vele egy buszon érkezett propaganda titkár maga fog megválaszolni, ám amíg az összegyűjti az érveit, tartson Bódog hangos önvizsgálatot.
– A Riska, elvtársak! – kezdte meg a turkálást a saját lelkében Bódog.
No erre már a felszegi elvtársak, Bódog szomszédai is felneszeltek. Érdekelte őket a dolog, hiszen az állat bőgését elviselhetetlennek tartották, bemenni az istállóba viszont nem mertek, nehogy megzavarják Bódog mozgalmi büszkeségét.
– Az Elvtárs Beszéde jár a fejemben – folytatta Bódog -, mégis a tudatlan tehén adja a forradalmi ötleteket.
Ez volt a fő bánata, s ezúttal a köz előtt számolhatott be róla. Elvszerűen, mégis félreértették. Az idősebb Kapa Mihály például, akitől a tehenet annak idején vette, megkérdezte:
-Tejet nem ád a Riska?
Ifjabb Kapa viszont, aki megnyerte a megyei pártbizottság által meghirdetett kaszásversenyt, elméleti tudását fitogtatandó a következő kérdést tette fel Bódognak:
– Mennyi tejet ad egy tehén két nap alatt, ha szénával etetjük, mennyit három alatt, ha kocsányt keverünk a sarjúba?
Melinda érezte meg, hogy a sárba, vagyis a meglásdi agyagba tapossák Kapáék az Elvtárs eszméit. Minthogy a Bódogtól való elvtársi búcsúja miatt Melinda nem mellette, hanem a nőbizottság elnökének jobbján foglalt helyet, úgy állt fel, hogy egykori élettársa forradalmi lángját teljes lobogásában, vagyis szemből láthatta, s ez meggyőződésének jót tett.
– Én – emelte fel Melinda a hangját -, én, aki egyenesen megtagadom a fejést, nehogy az istállóba hurcoljam az Elvtárs szavait, a szénára meg a kocsányra utaló kérdést egyenesen ellenségesnek tartom.
Nem folytatta, nehogy elfogultsággal vádolják azok, akik tévesen értelmezett forradalmi éberségből jeleskedtek. Betört viszont a csendbe, mely Melinda elvtársnő szavait követte, a Haza Sólymainak csengő elkötelezettsége:

„Büszkeségünk az Elvtárs!
Felvirágozunk, Meglásd!”

Természetesen a Győző fiút „dicsérte” az újabb rigmus is. A megyei propaganda titkár megelégedéssel nyugtázta, hogy még ő sem talál benne hibát. S miután a versike visszhangja elhalt, szólásra emelkedve meg is osztotta a meglásdiakkal afelett érzett örömét, hogy egyenes ívű fejlődésen ment keresztül a Győző gyerek. Aki Bódog elvtárs fáradozásának köszönhetően a fejést nem, annál inkább az Elvtárs gondolkozási módszerét tanulta meg, s az a legfontosabb.
Majd a titkár rátért a helyes forradalmi nevelésben részesült gyerek apjára, vagyis a meglásdi kommunista csodára. Kifejtette, hogy „a párt döntése alapján” forradalmi láng lobog a Bódog szíve körül, vérét tehát a kommunista Meglásd jelképének kell tekinteni. E szavak hallatán Vörös Berta sírni kezdett örömében; a boltos meglátta lelki szemeivel az új raktárhelyiséget, melyet a szavazás szerencsés kimenetelétől, vagyis Bódog instruktorrá avatásától várt; Győző meg elérkezettnek látta az időt az újabb hazafias megnyilvánulásra, ám leintették.
– Aki pedig nem ismeri fel a jelkép szükségességét – emelte fel szigorú mutatóujját a propaganda titkár -, az nemcsak a pártfegyelem ellen vét, hanem az Elvtárs Magasztos Gondolatai ellen is! Melyek Bódog elvtárs mellyén kerültek megnyilvánulásra forradalmi láng alakjában. Terjesszük azt, bővítsük sorainkat! Ne legyen elég számotokra a meglévő meglásdi pártszékház!
Felfigyelt a magvas gondolatra Bódog. Megfogadta magában, hogy két dolgot azonnal megvalósít, amennyiben megválasztják. Az egyik a meglásdi kommunista búza, a megyei instruktor elvtárs merész álma, a másik az új pártszékház, melynek fontosságát a propaganda titkár ismerte fel.
– Meg kell újulnunk, elvtársak – szólította fel mindannyiukat a propaganda titkár, bár érezhetően az állatorvosnak meg a filozófiatanárnak válaszolt -, fel kell ismernünk, hogy léteznek újabb igazságok! Ez következik az Elvtárs történelmi jelentőségű Beszédeiből. Forradalmiságunk abból a szikrából szülessen, valamint kapjon tápot abból a forradalmi lobogásból, melynek lángja közöttünk van!
Bódogra mutatott ekkor, majd felszólított a szavazásra. Az ellenszavazat nélküli „igen” után pedig elégedetten állapította meg, hogy forradalmi eltökéltségben nincs hiány Meglásdon. Amennyiben kifogásolnivaló akad – tette hozzá „mozgalmi éleslátásával” – akkor az a falu nevével kapcsolatos, nem a tagsággal.
– Mert mi az, hogy „Meglásd”, elvtársak?! – tette fel a szónoki kérdést. -Nem láttuk meg máris? Nem forradalmi jelen-e számunkra az Elvtárs Beszéde?! Mit kell még meglátnunk?
A kérdés kijózanító volt. Nemcsak Pece Bandi számára, ki a kupica szíverősítőt aznap is magához vette, mint általában pártgyűlés előtt, hanem akként hatott például a Győző gyerekre is:
– Má-ris! Má-ris! – skandálta, s a lelkesítő szót tőle a Sólymok azonnal átvették.
Az ifjú kommunista lélek ötletességét tapasztalva a propaganda titkár tapsolni kezdett, ettől meg a párttagság tombolt örömében. De még a lelátó is megpezsdült annak hallatán, hogy a meglásdi kommunistáknak köszönhetően új nevet kap a falu.
– Megláttuk! Megláttuk! – kiabálták a megleszi traktorállomás alkalmazottai is, remélve, hogy a továbbiakban is részt vehetnek a falu pártszervezetének munkálataiban, bármi is legyen annak a neve. Részt vehetnek, vagyis több éves szűkölködés után végre motorinához jutnak.
Mindkét csoport olyan lelkesen fújta a magáét, mintha egyben meg is tették volna a javaslatukat a kommunista falu új nevére. Ezt érezte meg az éles fülű propaganda titkár, ezért felszólalt:
– Ne hamarkodjuk el a névadást, elvtársak! – intette higgadtságra a meglásdiakat. – Csúcsosodjon ki a falu elsőinek a kommunista meggyőződése a névadásban! Bódogot a Riska megrúgta, őszinte vallomását meghallgattuk, s felmentettük öt annak vádja alól, hogy az Elvtárs Szavait az istálló mocskával összekeverte volna. Legyen Bódog elvtárs a névadás instruktora! Bizonyítsa be rátermettségét ott, ahol lelke forradalmisága szárba kötött, azaz lobogni kezdett! Azután emeljük majd azt megyei szintre!
Szép szavak, felemelő feladat! Hallatán Bódog mellét a forradalmi hála újabb elkötelezett hulláma öntötte el: megszavazott forradalmisága levedzett. Sőt, levezetett immár a csík a nadrágszíja alá is…

Következik: 10. VÖRÖS HAJNAL