10. VÖRÖS HAJNAL

Előzmények: Bódogot a Riska tehén rúgja meg, de mivel az Elvtárs beszéde járt a rúgás alatt a fejében, a sebből felfakadó vér forradalmi lobogásnak bizonyul, egyenesen forradalmi csodának. Ezért pártinstruktornak választják meg, annak ellenére, hogy Jóska elvtárs meg a sintér akadályozni próbálják a folyamatot.

A rendkívüli pártgyűléssel új éra köszöntött Meglásdra, a kommunista búzáé. Hogy az hogyan fog kinézni, nagyon haloványan körvonalazódott egyelőre Bódog számára. Hiszen az eper, amit addig a meglásdi agyagos talajon termesztettek, mint a mozgalmi zászló maga, vörös volt, ezzel szemben a búza – a harmadik határban látott olyat Bódog – hol zöld, hol sárga.
„Nem forradalmi növény a búza – gondolta Bódog – sebaj, azért vagyunk mi kommunisták, hogy legyőzzük a természetet!”
Egyelőre csupán mocorgott Bódog agyában az elhatározás, hogy saját vére fogja a kommunista búzát vörösre festeni, ám magában tolta hátrább elhatározását, ugyanis amióta a propaganda titkár szavai elhangzottak, számára pártfeladata lett az első: Meglásd pártos nevének a megalkotása. A kommunista búza vörösre festésének kivitelezésével éppen ezért kivárt.
„Új név, új falu!” – ez lett a jelszava. Nem tudván elaludni, már hajnalban megfogalmazta magának. Magának, meg annak az akciócsoportnak, melyet vezetni fog.
„Új falu, új buszmegálló!” – sarjadtak csak úgy mellékesen ötletei a központi kommunista száron. Kényelmesebb fekhelyet tervezett tulajdonképpen magának, ugyanis a buszmegállóban aludt, és Meglásd buszmegállója akkoriban mindössze egy pad volt, illetve ami abból megmaradt, egyetlen egy léc. Az esőtől még az is elkorhadt, de mit bánta azt Bódog! A lényeg az volt számára, hogy nem vesztegeti drága instruktor-idejét gyaloglással felszegi lakásukig meg vissza! Ráadásul azzal, hogy ő ott verte fel a tanyáját, egy vigyázó szemet nyert a falu magának és éppen Meglásd közepén. Stratégiailag igen fontosnak ítélte meg helyzetét Bódog, aki biztos volt abban, hogy nemcsak ők, hanem ellenségeik is szervezkednek, és hát mit látna meg abból az éjjeliőr, aki pártonkívüli….?!
Ellenséggel hajnalig nem találkozott, akkor viszont ráköszönt a tejesautó sofőrje:
– Vörös hajnal!
Az ég aljára értette, tudta ezt Bódog jól. Ám ő magában mégis próbálgatta a Meglásd helyett, melyről, ugye a propaganda titkár is hangsúlyozta ,hogy „kiszolgálta a nevét”.
– Jól mondod! – köszönt vissza lelkesen Bódog. – Vörösnek vörös… – Az ingére pillantott, hátha követi a sofőr tekintete az övét, s a hajnali derengésben is meglátja ingén forradalmi lobogását, mely sebéből vérzett. Fontosnak tartotta propaganda szempontjából a sofőrnél sikert aratni vele, ugyanis nagy utat jár az be, messzire viheti a meglásdi kommunista csoda hírét.
– Azt mindenesetre elmondhatod – engedte útjára -, hogy hamarosan kommunista vörös neve lesz Meglásdnak!
Magában azért még meg akarta emészteni a javaslatot. Első ellenvetése az volt, hogy a hajnal nem tart soká. Második és legsötétebb kifogása pedig úgy hangzott, hogy mi lesz a faluval, ha leáldozik a nap! Még hogyha Vörös Csillag lenne a Vörös Hajnal helyett. Mert az nem áldozik le, igen, igen, lehetne Vörös Csillag!
– Legyen Vörös Brigád! – ajánlotta a meglásdi pártszervezet pénztárosa, régi mozgalmi elvtárs, akinek nem is olyan rég még nagyot nyomott szava a latban. Ám amióta Győző fia versével kapcsolatosan a megyei instruktor éberségből kioktatta, kényes lett Bódog a szavak mellékzöngéjére. Hiszen nem az egész Meglásd tartozik a pártalapszervezetbe, hogyan lehetne egyetlen brigád, gondolta, még hogyha vörös is!
A megyei instruktorról Győző fia jutott eszébe, először az emlékezetes pártgyűlés után. Igen, a fia, bárcsak találna az valami igazán forradalmit, annyira leleményes hazafi! Meghaladja már másodikos létére saját apját az Elvtárs gondolatainak megtestesítésében… „Az Elvtárs! Mi lenne Róla elnevezni a falut….?!” Érezte Bódog, hogy megint nagyot gondolt. És végre, nem a Riskával kapcsolatosan!
„Fejlődöm – dicsérte meg magát. – Határozottan fejlődöm a jó irányban!”
Úgy el volt telve magával, alig hallotta meg, hogy egy új javaslattal ráköszönnek:
– Kapás! – szólt hozzá Feri nagybátyja az eperföldek felé menet. Eredetileg „Pálinkás jó reggelt”-tel akart köszönni, ám idejekorán rájött, hogy azzal csak magára haragítaná a kommunista csodát.
Jobb híján jött ki hát a száján a „kapás”.
– Nem rossz, Feri elvtárs – ízlelgette Bódog a „kapás”-t két „vörös” javaslat között. Illetve úgy tett, mintha ízlelgetné, csakis azért, hogy ne riassza el magától, vagyis feladatától falus társait. Miközben magában ezt gondolta: „Látszik, ki pártonkívüli!”
Feltűnt ekkor a sarkon a bicikliző állatorvos alakja. Mozgalmi jókedvében úgy döntött Bódog, hogy jót tesz az ügynek, ha úgy tréfálkozik vele, mintha mindent elfelejtett volna, ami a pártgyűlésen történt. Így szólt hozzá éppen ezért, ráadásul elsőnek, bár érezte, hogy kegyet gyakorol ezáltal, lévén ö maga az instruktor: – Mondd meg, mit javasolsz, megmondom, ki vagy.
Úgy nézett ki, mintha a vicc kedvéért tegezné le az értelmiségi kádert. Ugyanakkor Bódog érezte, hogy nemcsak a játékos fordulatnak köszönhetően teheti, hanem ez kijár neki mint instruktornak.
Az állatorvos viszont nemcsak hogy a régi viszonyukba „ragadt bele”, hanem a tréfát sem honorálta. Megállt ugyan Bódog előtt, sőt még a bringáról is leszállt, ám azonnal utalást tett az instruktor sebére, melyet – volt annak akkor már vagy tíz napja – a Riska tehén ejtett:
– Lemosom fertőtlenítő szerrel, ha megengeded.
Nem hitt a saját fülének Bódog. Nem gondolta volna, hogy ennyire semmibe lehet venni a megyei pártbizottság határozatát…. Hogyan képes egy párttag sebbé alacsonyítani a meglásdi kommunista csodát?!
„Nem hallok jól! – tombolt magában. – Az éhség elvette az eszemet!” Igaz, ami igaz, a gyomra korgott Bódognak. Olyan hangosan, hogy már azt sem tudta, hogy saját gyomra korgását hallja, vagy a Riskáét. Mely tíz nap óta a Felszegen jelezte, hogy Bódog meg nem fejte, se maga helyett nem küldött helyettes lelkes kommunistát.
Legyőzvén éhségét, megmaradt a szigorúan pártos vonalon, mikor az új jelszót kimondta:
– Új név, új falu!
Az állatorvos viszont nem tágított:
– Válaszd az orvost, nem bánom, azt viszont nem szeretném, ha emiatt patkolnál el!
„Elpatkolni….? – kapta fel a fejét Bódog. – Hiszen ez figyelmeztetés Riska kopott patkójára.” Volt annak akkor egy kerek éve, hogy az állatorvos figyelmeztette: el kell vinni a Riskát a kovács­hoz. Hazakergette ugyanis a csordás a faluvégéről, nehogy még jobban lesántuljon. Kommunistaellenes összeesküvést szimatolt akkor Bódog a dologban, viszont hogy ezúttal figyelmeztetését az állatorvos megismételte – legalábbis Bódog úgy vélte – szerfelett gyanús volt számára: „Vajon nem az Elvtárs ellen irányul a támadás éle?”, kérdezte magától.
Mi másért akadékoskodik az állatorvos? Hiszen sántán vagy sem, mindenképpen figyelmeztetőleg rúgta meg őt a Riska. Ráadásul a pártgyűlésen megszavazták, hogy kommunista meggyőződése ült ki neki a mellére attól, hogy a tehén megrúgta.
– A fontos az, hogy megrúgott! – vágta ki tromfként. Úgy vette észre, hogy az állatorvos gúnyosan mosolyog, feldúlt állapotában ezért ezt tette hozzá:
– Forradalmiságban még a Riska tehén is elhagyja az állatorvost! Mindent egy lapra téve fel, felrántotta ingét a mellén Bódog, sebére bökve pedig megkérdezte:
– Vér az, vagy forradalmi lobogás?
– Kommunista jelkép! – vágta rá az állatorvos helyett az orvos, a körzeti, akit mintha Szent Antal küldött volna, pedig csupán a busz hozott a szomszéd faluból, mert elsősorban ott teljesített szolgálatot.
Az örömtől, hogy lángolását felismerik, szíve nagyot dobbant Bódognak, amitől az ideológiai sugár megduzzadt.
– El fog patkolni – szólt az állatorvos. Szőrmentén szólt az orvos:
– Kiapadhatatlan forrás a forradalmi meggyőződésed, Bódog elvtárs. Viszont az inged most már leengedheted. Megfázol.
Látta Bódog, hogy semmi sem lesz már a forradalmi névadásból.
Ráadásul nem tudta hogyan értelmezni az orvos szavait. Attól tartott, az értelmiségi réteg tett kísérletet a népi káder megcsúfolására. A jövőre való tekintettel úgy döntött, hogy egyiküket, aki számára a legtöbb főfájást okozta, ”kiüti a nyeregből”.
– Felfüggesztem állásából ezennel az állatorvos elvtársat! – mondta.
Az állatorvos elkomorodott:
– Marhavész van, Bódog. Ki oltja be az állatokat?
– Első a forradalom! – válaszolt meg hegyesen Bódog. Majd, hogy nyomatékot adjon szavainak, ezt mondta:
– Új név, új falu!

Következik: 11. MEGLESZI KOMMUNISTA BÚZA