11. MEGLESZI KOMMUNISTA BÚZA

Előzmények: Bódogot a Riska tehén rúgja meg, de mivel az Elvtárs beszéde járt a rúgás alatt a fejében, a sebből felfakadó vér forradalmi lobogásnak bizonyul, egyenesen forradalmi csodának. Ezért pártinstruktornak választják meg, annak ellenére, hogy Jóska elvtárs meg a sintér akadályozni próbálják a folyamatot. Kommunista lázálmában Bódog elhatározza, hogy az õ vére fogja a megládi búzát vörösre festeni. Különben…. Meglásd?! A falu neve nem igazodik a forradalmi valósághoz, meg kell hát változtatni!

A kommunista búza ügyében ellátogatott Bódog a megleszi traktorállomásra. Ahol a kártyázó személyzetet így köszöntötte:
– Lesz motorina!
Maga sem tudta még hogy honnan. Abban reménykedett, hogy majd a megyei pártbizottság kisegíti néhány literrel.
Ekkor viszont az egyik ultizó traktorista ezt kiáltotta:
– Inkább olajat adjon a párt!
Szavaitól megrémült Bódog. Nem tudta, olajjal mennek-e a traktorok? Meg kell kenni a kereküket vele, mit kell megkenni, vagy kit? A kommunista meggyőződéséből nem enged, vagyis csakis a pártbizottság segítségét kérheti….
Tántorgó gondolatait egy újabb kérelem terelte a helyes irányba:
– Ne figyeljen Pistára az instruktor elvtárs! A palacsinta mindene, ahhoz kellene neki az olaj. Hanem egy kis cukor elkelne…
– Meglesz! – kiáltotta Bódog.
Elhatározta, hogy személyesen a megyei instruktorral beszél, segítse meg öt a kommunista búza ügyében. Mert az ő ötlete volt, és hozzá traktor kell. Visszatérve a meglesziekre, úgy gondolta, ha már ennyire fellelkesítette őket, rátér jövetele céljára. – Lesz itt minden, ha megújítjuk a falut! Új faluhoz viszont új név kell! Eszetekbe jutott-e valami forradalmi javaslat?
– Dúsmars! – mondta be a hirtelen beállt csöndbe az ifjú Balla. Akinek családja nem lévén, nem volt fontos számára se a cukor, se az olaj. Lepisszegték viszont a többiek – a megígért kenyérjegy reményében…
– Tökász! – hangzott el ekkor a szomszédos Kitartásból érkezett szerelő szájából.
Mindnyájan kiérezték felkiáltásából az ellenforradalmi indulatot. Azt ellensúlyozandó emelkedett szólásra az ifjúsági szervezet titkára. Aki mindjárt az elején tisztázta, hogy nem tagja a megleszi gépállomásnak a szerelő, s a pimaszságot azért engedi meg magának, mert olajat meg cukrot nemcsak megleszi munkahelyéről, hanem Kitartásból sem remélhet. Megleszen azért tartják meg egyáltalán, mert egyelőre önerőből nem tudják karbantartani a gépparkot. Más szóval: még hogyha motorinát kapnának sem tudnák megművelni a földet.
– Nem lehet kapával? – kérdezte ekkor Bódog. Kérdésével annyira meglepte a megleszieket, hogy kártyalapjaikat maguk elé dobták, csupán az ifjúsági vezet8 találta fel magát. Úgy tett, mintha maga is a kapás megoldást fontolgatta volna. Társai felé fordulva megkérdezte:
– Meglesz-e kapával, fiúk?
– Meglesz! – szavazták meg egyhangúan és korgó gyomorral. Dicséret gyanánt megbiztatta őket Bódog:
– Aztán meglátjuk, talán még egyesülhettek is Meglásddal. Illetve az új faluval, mely akkor forradalmi nevet fog viselni.
– Na, azt még meglássuk – mondta ekkor Koca Károly. Mit látnak még meg, nem értette Bódog, világos volt viszont számára, hogy lévén Károly a sintér testvére, a megjegyzés ellene irányult.
Kocánál is pesszimistábbnak bizonyult maga az ifjú Balla. Mindössze ennyit mondott:
– Betli.
Bódog annyira lehangolónak tartotta a traktorállomás tagjainak ideológiai felkészültségét, hogy azonnal intézkedni akart. Azt nem tudta: azonnal szüntesse meg a gépállomást, vagy segítse meg őket egy kis forradalmi lánggal. Ez utóbbit választotta:
– Meglátjuk bizony! Kommunista búza kalászát lengeti majd a megleszi traktorállomás felöl lengedező szél!
– Gyönyörű gondolat! – kiáltott fel szavait hallván az ifjúsági titkár, majd tapsra szólította fel a traktoristákat. S mikor a taps visszhangja elapadt, feltett egy éber kérdést:
– A búza zöld meg sárga, az eper piros. Mi lesz, ha eltűnik földjeinkről a forradalom vöröse?
Meglepődött Bódog attól, amit hallott. Hiszen saját kérdését tette fel az ifjúsági vezető. Elhatározta, hogy maga mellé veszi. Ám addig is megsegíti öt első instruktori beszédével. Azon az alapon, hogy „egy fecske nem csinál tavaszt, egy éber káder sem forradalmat a megleszi traktorállomáson. Kettő talán igen”.
– Vannak még hiányosságaink! – kezdte meg szónoklatát. Bevezető mondata tulajdonképpen idézet volt az Elvtárs legutóbbi beszédéből. Azzal is jelezni akarta, hogy a helyes útról nem tér le.
– Nincs motorina, mondjátok – tért rá ekkor a meglásdi útra. -De vajon csupán motorinával jár-e a traktor? Nem fontosabb-e a motorinánál, hogy a szívünk a helyén legyen?! Kell cukor… Meglesz az is, de nem törpül-e el a cukor a forradalmi láng mögött?
– Osszál! – lehetett ekkor hallani a hátsó sorból.
Elhatározta Bódog, hogy saját szavaikat fordítja a kétkedők ellen: -Ahhoz, hogy osszunk, előbb lobogni kell! – mondta, majd a mellére csapott. S hogy rácsapott, ingéről a vér az előtte állókra fröccsent, ugyan – s az indulattól kommunista meggyőződése ismét lüktetni kezdett.
– Az én vérem, forradalmi lobogásom, elvtársak! – kiáltotta Bódog. S hogy a hatás elsöprő legyen, felkapaszkodott a hozzá legközelebb rostokoló traktorra. Egyenesen állt, mint a cövek, ahogyan azt a Vörös Csillag ünnepi számában látta. Ingét zászlóként a magasba emelte, mit sem törődve azzal, hogy felsőtestét szabadon hagyja a csikorgó száraz télben.
– Engem a Riska rúgott meg, megleszi forradalmárok! – folytatta. -Viszont az Elvtárs Beszédére gondoltam, s ti forradalmi lobogásnak szavaztátok meg azt, amit az ingemen láttok. Fehér ingem vörös most. Ekképpen lesz ez a kommunista búzával is. Hiszen vannak kitűnő szakembereink…
Minthogyha előre megbeszélték volna, e szavakra lépett be a gépállomás kapuján az agrármérnök.
– Van például egy ideológiailag is képzett Kalász elvtársunk – mutatott rá a frissen érkezettre Bódog. – Akinek gondja lesz rá, hogy vörös színt kapjon a kommunista búza!
Nagyot nézett az agrármérnök, majd vörös lett, mint pártkönyve, mégis ellentmondott:
– Meglásdon a búza nem terem meg. Semmilyen színű.
Tudta jól Bódog. De hogyha a megyei instruktor megálmodta!
– Nekünk itt kissé más a horizontunk – kezdte meg az agrármérnök puhítását Bódog. -Eddig talán nem termett meg, viszont az Elvtárs Beszédének szellemében nem ismerünk lehetetlent!
– Én egyet tudok… – bakafántoskodott az agrármérnök. Bódog viszont a torkára fojtotta a szót.
– A megleszi traktorállomás személyzete egy emberként tesz meg mindent a kommunista búza létrehozása érdekében, éppen az agrármérnök cselekedne másként?!
Erre már az ultizók is abbahagyták a zsugát.
– Ha kell – folytatta Bódog – kapával harcolunk, igaz, elvtársak? A cukor meg az olaj reményében másodszor is megszületett az egyöntetű „igen”. Igaz, hogy Alszegi Balázs még lisztről is álmodott: „Legyen búza meg kukorica fele-fele arányban.” De szóvá nem merte tenni, arra gondolt, túl sokat kockáztat.
– A párt megsegít bennünket, elvtársak, segítsük meg mi is a pártot! – ajánlotta Bódog, majd ellentámadásba lendült:
– Nekünk nincs szükségünk kétkedő értelmiségiekre! Mi forradalmárok vagyunk! Mi arra törekszünk, hogy megfeleljünk az Elvtárs által támasztott követelményeknek!
Bódog életének legszebb pillanatai voltak ezek. Érezte, hogy forradalmi lobogása felélénkül: vére immár nemcsak ingén terjedt, áttért nadrágszárára is. Mit bánta annak hűvösét?! Kellemetlen érzéséből fakadó haragját amúgy is ellenségére irányította: -Kalász elvtársat, akit ezidáig útitársként tartottuk számon a kommunizmus felé vezető úton, ezennel leváltom. Eltávolítom továbbá a lelkesedést hátráltató szerelőt a megleszi állomásról. Melyet a faluközpontba helyezek. Velem jönnek az egyöntetűen lelkes forradalmár traktoristák, maradnak a traktorok.
Itt véget ért a beszéd, mellyel Bódog nagyon elégedett volt. Szántani ugyan még nem tudtak tőle, viszont a kommunista búzát megígérte benne nekik. Az Elvtárs téziseinek szellemében!

Következik: 12. FORRADALMI SZELEK EGY TEHÉN FARÁNÁL