Útban ide: „Mégy gyónni?” – kérdi Bata Bandi és kacsint. („Tudod, sok a bűnöm!”) „Be van zárva, kiürült a hordó!” – kiáltja az úttest túloldaláról Márkus Sanyi. (Amikor teátrálisan visszafordulok, „megszán”: „Csak vicceltem.”)

Belépéskor: „Jó étvágyat mindenkinek!” – sokan élnek ezzel a formulával. „Üdv, harcostársak!” – ez sem ritka. (Hozzá még: „sorstársak!”, „bajtársak!”) „Mindent belénk!” – hallatszik innen is, onnan is. „Nincs! Elfogyott!” – közli határozottan Márta Zoli. („Kár! Kérek egy…”) „Bejövetelkor illik köszönni!” – figyelmeztet Őri Jani. – „Köszöntem én – mentegetem magam –, de csak halkan, hogy ne ijedjen meg senki.”

Bent: Ellesett párbeszéd:„Köszönöm a helyet – szól illedelmesen Márta Zoli –, az enyémet elfoglalták.” „Hogyhogy a tiedet? – ripakodik rá Márkus Sanyi. – Nem a színházban vagy, egyébként jártál már ott? – Felnevet, ahogy csak ő tud a világegyetemben, aztán folytatja. – Különben meg ne nekem köszönd, hanem az asztalnak, hogy odaengedett!” A Kisfőnök bölcselkedik: „Soha ne lássuk egymást betegnek, józanul és szegénynek!” (Többen rávágják: „Ámen!”) Zsuzsa, az üzletasszony: Írok néhány mondatot a tőle kapott (Borsodi sört propagáló) cédulára, visszarakom a pultra a tőle kért tollat. „Köszönöm, Zsuzsa!” „Egészségedre!” Mindent a vevőért!: „Zsuzsa, nem baj, ha csak a jövő héten tudok fizetni?” „Nem! Legfeljebb csak öt szál virágot viszek a sírodra hét helyett.”

Kilépéskor: „További jó munkát!” (Vagy: „étvágyat!”, „időtöltést!”)