14. PÁRT A KÖZPONT

Előzmények: Bódogot a Riska tehén rúgja meg, de mivel az Elvtárs beszéde járt a rúgás alatt a fejében, a sebből felfakadó vér forradalmi lobogásnak bizonyul, egyenesen forradalmi csodának. Egyelőre viszont motorina nincs a traktoroknak, valamint nem alkalmas a meglásdi föld az a búzatermelésre. Bódog elbocsájtja az agrármérnököt. Majd kirúgja a filozófiatanárt. És „akciócsoportot” alakít Melindával. Kiderül közben, hogy a templomban elmondják a Miatyánkot az Elvtárs tiszteletére.

Attól, hogy maga a pap ajánlotta fel, hogy a hívők a templomot elhúzzák az utca közepéről, vagyis a forradalom útjából, Bódog szárnyakat kapott. Ezt gondolta magában:
„Nem ismerünk lehetetlent! Ha sikerül a papnak eltüntetni a templomot, újjáépítjük mi az Elvtárs Szavaival a hátunk mögött az egész Meglásdot!”
Megállt itt. Nemcsak azért, mert vége volt a gondolatnak, hanem mert elbizonytalanodott az Elvtárs szavai irányát illetően. Megszólalt ekkor a távolban Riska, s neki köszönhetően így javíthatta ki Bódog önmagát :
„Hátam mögött a tehén bőg. Az Elvtárs Szavai tehát előttem lebegnek!”
E tájékozódásban Melinda szavai is megsegítették:
– A Párt a központ!
Azt értette ez alatt, hogy amennyiben a meglásdiak életében a párt a középpont, úgy a pártszékháznak a falu közepén kell lennie.
– Párt-szék-ház? – ágaskodott az instruktor Bódogban. – Miért „szék”-ház? Mit akar azzal a klerikális reakció mondani? Hogy megbénítanak az elveink, ezért ülünk?
Közbevetette ekkor a pap, hogy megszűnt a klerikális reakció Meglásdon. Akkor meg ki akarja mondani? Ellenséget kutatva nézett széjjel Bódog.
Az ifjúsági szervezet titkára a nyelvszakos tanárra gyanakodott, mások az asztalosra tippeltek. Érdekes téma, ismerte el Bódog, ám nem szerepel az Elvtárs „Tézisei” között. Úgyhogy a találgatások fonalát a következő ötlettel vágta el:
– A székeket kidobjuk. Pártgyűlésen ezentúl állni fogunk!
Többen jelezték ekkor, hogy a hirtelen támadt megoldással baj van. Egyrészt azért, mert kialvatlan kérdéseikkel meg fogják zavarni a plénum munkálatait az eddigi gyűléseket átszunyókálók. Másrészt meg elterjed a hír, hogy a meglásdi pártbizottságnak nincs pénze székekre.
Belátta Bódog, hogy van igazság a megjegyzésekben, ezért két dolgot azonnal elhatározott: Egy: utasította „Melinda elvtársnőt” arra, hogy párttitkárként növelje a tagok kommunista öntudatát. Kettő: Székek helyett vásároljanak padokat. Azok még többe kerülnek, vagyis az a hír fog elterjedni, hogy Meglásd a bőség útján halad.
– Az Elvtárs Téziseinek valóra váltása közben rátérünk a bőség útjára – szónokolt Bódog, majd áttért saját magára. Vagyis felvett egy előre odakészített féltéglát, mely a meglásdi építést jelképezte, majd döngetni kezdte azzal a mellét: – Vezessen bennünket a forradalmi lobogás!
A Riska patája által ütött sebből szivárgó vérére gondolt.
Vörös Berta kért szót az első sor mellveregetés után. Majd ahogy megkapta, kifejtette, hogy Bódog elvtárs mozgalmi mellére szükség lesz Meglásd forradalmi átépítése alatt, verje ezért valami puhábbal a mellét.
– A rendőrtiszt találta meg a megfelelő szerszámot. Saját bikacsökét, azaz a faluét, melyet ő használt.
– Tessék, Bódog elvtárs – mondta a rendőrtiszt az ünnepélyesre sikeredett bikacsökátadás közben. – Ez hol puha, hol kemény. Attól függően, hogy a forradalom ügye milyen bánásmódot követel meg.
Kézbe vette Bódog az említett szerszámot. Meglepődött azon, milyen rugalmas eszköz, ezért Bertának hálás pillantással köszönte meg a javaslatot.
Na, majd azzal az asztalra csap! Miért, ha nem mozgalmi éberségből, Felszegi Jóska gúnyos mosolya jelent meg szeme előtt.
– Ezután másként folyik a kommunista építés, Jóska elvtárs, rnint eddig! – vetette oda igen határozottan.
– Dicsértessék a kommunista Meglásd – köszönt vissza a megszólított. Kezében ásó volt, azzal piszmogott egykori háza fundamentuma mellett, amikor a népes delegáció, vagyis a forradalmi átalakulás bizottsága megállt mögötte.
– A régit temeted, vagy az újat építed, Jóska elvtárs? – tette fel neki Bódog a kérdést.
Megállt a munkában Felszegi Jóska. Nézte elvtársait, s nem jött szó a szájára. Ugyanis azt tudta, hogy a pártbizottság által megjelölt új helyre húzza fel a frissen lebontott házát. Tudta még azt, hogy az új alap megegyezik a régivel, a változás az, hogy most a párt a központ.
Megunta a Felszegi Jóska némaságát a pap, aki abban saját kudarcát látta, vagyis úgy gondolta, hogy azonnali választ kapnak, ha annak idején jobban megtanítja neki a katekizmust, ezért Bódog kérdését így egyszerűsítette le:
– Építesz vagy rombolsz, fiam?
Melinda, aki párttitkár lévén második embere volt a bizottságnak, nem örvendett annak, hogy a pap közbe-közbeszól, mint ahogyan azt is helytelenítette, hogy tagja a tiszteletes az akciócsoportnak. Ám instruktor lévén, Bódognak nagyobb szava volt, mint elvtárs-felesegének, akinek különben bizalmi embere a falusi rendőrparancsnok lett, vele s a pótbikacsökkel hármasban járták újabban a falut.
Úgy vélte, hogy a pap kérdésfeltevésében megvan a lehetőség arra, hogy a reakció felüsse a fejét. Elég, ha tiszta tudatlanságból azt válaszolja Felszegi Jóska, hogy ő rombol. Ki rombol, kérdik azok, akik ideológiai szempontból kevésbé felkészültek. Egy párttag rombol. Miért teszi, hiszen a pártbizottság építésre szólított föl… Úgyhogy fogta, és átalakította a kérdést:
– Építesz vagy építesz, Felszegi elvtárs”?
Az újabb beavatkozás még jobban megzavarta a Jóska eszét. Azért, hogy szégyenben ne maradjon, válasz helyett feltette kedvenc kérdését:
„Részt vehet-e a közgyűlés munkálataiban az a párttag, aki nem mutatja fel tagsági könyvecskéjét?”
Bódogot, érintve érezve magát, a kérdés ezúttal is zavarba hozta. Észrevették zavarát az akciócsoport tagjai. Volt, aki megértően a sarokba nézett, ahol felfedezte a régi gerendákat, melyek az új ház gerendái lesznek. A rendőr elmosolyodott, s tréfásan felemelte mutatóujját. Amit Felszegi Jóska természetesen félreértett, s szíve fölül, a belső kabátzsebből előkapta vörös könyvecskéjét, hogy azzal igazolja magát.
Anti, aki egy ideológiai kurzusnak köszönhetően feltornázta magát a falumegújító forradalmi pártbizottság magaslatára, gyakorlatias ember lévén ezt kérdezte:
– Megszáradt a beton, Jóska?
Ez igen! Ez már a Felszegi Jóska kedvére való kérdés volt. Térdeplő helyzetéből felállt, és készségesen magyarázta, hogyan bontotta 1e a régi házat, takarította meg utána a helyet, és ásott új alapot, mely pontosan a régi helyén áll, csakhogy akkor még nem a párt háza volt a központ.
– Mert az a lényeg – vágta ki Felszegi Jóska -, hogy a párt kerüljön a központba!
– Akkor te tulajdonképpen építesz! – foglalta össze nem minden él nélkül a pap személye ellen Melinda a hallottakat.
Hallani ugyan mást is hallottak. Kopácsolástól volt hangos az egész környék. A szorgalmas falusiak egy új, forradalmi Meglásdot építettek.
„Forradalmi Felszeg!” – A plakáton, amit ekkor látott meg a Felszegi Jóska új kerítésén, felismerte Győző fia keze írását. Melegség öntötte el a felfedezésre, vagyis megdobbanva szíve, megújult a forradalmi láng az ingén. Győzőről Riska jutott eszébe, majd a ház, mely a régi Meglásdban otthont adott nekik, ám amelyiket nekik is lebontaniuk meg újraépíteniük kell.
S ettől a nemes érzéstől megújulva, rájött, hogy ugyanúgy, ahogy Jóska szavait Melinda, az ellenőrző körút tapasztalatait neki is összegeznie kell.
– Tapasztaltuk, elvtársak – mondta -, hogy Meglásd mozgalmi átalakítása a tervek szerint történik. Következzen tehát: az új pártház meg a kommunista búza!
Mindannyian lelkesen és hosszasan tapsoltak; legodaadóbban talán Vörös Berta.

Következik: 15. EGY FALU, EGY HÁZ