Gergely Tamás: Bódog (szatirikus kisregény)
15. EGY FALU, EGY HÁZ
Előzmények: Bódogot a Riska tehén rúgja meg, de mivel az Elvtárs beszéde járt a rúgás alatt a fejében, a sebből felfakadó vér forradalmi lobogásnak bizonyul, egyenesen forradalmi csodának. Egyelőre viszont motorina nincs a traktoroknak, valamint nem alkalmas a meglásdi föld az a búzatermelésre. Bódog elbocsátja az agrármérnököt. Majd kirúgja a filozófiatanárt. És elkezdik az új falu felépítését, ahhoz viszont le kell rombolni a régit…
A falu központjában állt végre Meglásd újonnan felhúzott pártszékháza, vagyis
a régi helyén. Viszont…
Erre a szomorú „viszont”-ra Bódog egy nyugtalan éjszaka jött rá.
Megint csak az ő Riska tehene segítette hozzá a felismeréshez. Elnyújtott panaszos hangja behallatszott egész a központig, Bódog maga sem értette, mitől van ereje még mindig bőgni, hiszen amióta forradalmi feladatuk elvégezni útra keltek, senki sem nézett feléje. Ő legalábbis nem, Melindáról tudta, hogy nem hurcolja be az Elvtárs szavait az istállóba, a Győző gyerek pedig fejni nem tanult meg, nem fért bele az ötéves terv rá vonatkozó forradalmi nevelésébe. „A falu fölé emelkedik a Riska hangja!”
Ez volt az alapja annak a kommunista gondolatsornak, mely egész Meglásd jövőjét új, szélesebb sínekre helyezte.
„Ezzel szemben a pártház….!”
Ez volt a szikra, ez a forradalmi kapcsolat, mellyel mozgalmi éberségéről tett tanúbizonyságot Bódog.
Vagyis addig, amíg a Riska hangja a falu fölé emelkedik, az új pártházat csak a közvetlen közeléből lehet látni, nemcsak és elsősorban nem azért, mert éjszaka sötét van, s a párt házát elfelejtették kivilágítani, hanem mert túl alacsonyra építették. Más szóval nem emelkedik Meglásd fölé.
„Márpedig – fogalmazta meg kifogását Bódog – nem azért építettük a pártházat a központba, hogy ne lássuk, vagyis ne higgyünk a szemünknek!”
Elhatározta, hogy nemcsak kiszélesítik, hanem egyúttal meg is emelik a pártszékházat. Melyet ő konokul és mozgalmi éberségből pártháznak nevezett.
Melindával könnyű volt elfogadtatni a tervet, hiszen a párttitkár-feleség régóta fájlalta, hogy a paplak gólyája magasabban fészkel, mint amennyire a „pártház” kéményét sikerült megemelni, vagyis a gólyának szabad rálátása volt a fontos központra.
– Elvtársak! – vetette fel az akciócsoport előtt Melinda. – Ha valamire felnézünk, akkor az ne a paplak gólyája legyen, hanem a Párt háza!
A helyzeten mit sem segített, hogy maga a pap is tagja volt az akciócsoportnak, és lelkesen támogatta a tervet. Lelkesedett a rendőrtiszt is, akit maga Melinda delegált a csoportba. És nemcsak ezért, vagyis Melindáért volt oda, hanem a kora is megszólalt. Vagyis a lába nem bírta már a lótást-futást a falusi pártbizottság ellenségei után. Ráadásul egyre nőtt azok száma.
Bogár Marci például azt mondta a szomszédjának, miközben a tehenüket várták a csordából, hogy nem kellett volna átépíteni a falut; szomszédja meg arról biztosította Marcit, hogy számára a falu régi neve tökéletesen megfelel; pártgyűlés helyett a határba ment „tallózni” Mag János pedig az tudnivaló, hogy amióta az eperről lemondtak, abban az agyagban semmi meg nem termett.
Na most, ha ő ezeket egy magasított pártház tetejéről gukkerrel figyelné! Ráadásul ha még egy őrtornyot is emelnének a tetejére…
Szó szót követett, mozgalmi éberség forradalmi öntudatot szült. Nemhiába járt Melinda ideológiai kurzusra a megyeközpontba,a változást a kommunista tudat kialakítása terén sürgette:
– Öntsék ki a lelküket a meglásdiak a pártházban. Egyelőre a kocsmáros meg a boltos vetekszenek értük.
Az ifjúsági szervezet elnöke azonnal megsejtette a párttitkári gondolatmenet irányát. Ráébredve annak forradalmi voltára, így adta a többi tudtára, hogy helyesli azt:
– A traktorokat egy állomásra gyűjtöttük.
A pap egy lépéssel még nála is tovább ment:
– Egy akolba gyűjtjük a párt báránykáit.
Bódog a szívéhez kapott. Mi van? Nem vérzik talán? Vagyis nem lobog a forradalmisága? Más szóval: még a pap is túltesz rajta?
S ha már nem ő ötölte ki a meglásdi lelkeket összefogó forradalmi megoldást, legalább szóban formát neki ő adott:
– Felépítjük az új pártház helyére az újabbat, mely magas, és mindannyiunk számára otthont biztosít.
Hogy elejét vegye bármiféle tiltakozásnak, Melinda így fogalmazott:
– Egy falu, egy pártház!
Magos! – adta jóváhagyását újra Bódog.
A rendőr a magáét hangoztatta: -Mindannyian a Párté vagyunk!
A pap széttárta karját, mint aki az Elvtárs beszéde szellemében fogant ötletet megáldja. Csupán Anti nem nyilatkozott. Majd amikor mégis, azt hozta fel, hogy magukra maradnak az állatok, ha a falusiak mind a pártházba költöznek be.
– Fejőbrigádok járják majd a falut – vigasztalta meg őt Bódog, aki nem utolsósorban a Riskára is gondolt. Legalább nem bőg majd.
Megint csak az ifjúsági vezető segített a tervezésben:
– Egy helyre tereljük őket.
Bódog maga is érezte, hogy a fejőbrigádok körül valami sántít, úgyhogy megörvendett a javaslatnak:
– Forradalmi ötlet, elvtárs – gratulált. – Majdnem annyira, mint az enyém, amikor a táviratot kiötöltem!
A féltégla után akart nyúlni, hogy verje vele a mellét, Vörös Berta viszont a bikacsököt nyújtotta.
– Az istállókat is lebontjuk – kiáltott Bódog örömittasan -, nemcsak a házakat! Minél több hely, annál több kommunista búza!
Ezt mondta, mert nem tudta szem elöl téveszteni feladatát, melyért instruktorrá választották. S látta már magát a pártház tetejéről a meglásdi kommunista búzatenger fölé hajolni.
– A pártbizottság a legfelsőbb emeleten lesz – nyilatkozta ki első örömében. Ám alig mondta ki, megbánta máris. Hiszen azt a legutolsónak fogják nevezni a pártonkívüliek.
– Nem lesz pártonkívüli! – mondta határozottan Melinda. – Aki nem lép be, annak a pártházban nincs helye.
Melinda szavaiból Anti az állatok ügyében erőt merített: – Belépnek akkor az állatok is a pártba?
Lehurrogták. Újra próbálkozott: – Elönti a ganélé a pártházat!
Újabb kételyére nem is figyeltek, mert akkor meg az ifjúsági szervezet vezetője ajánlotta, hogy a földszintre költöztessék be a traktorokat, az állatok menjenek az első emeletre, arravaló a lábuk. Erre viszont Boci Panni, aki éppen tagfelvételi kérelmét jött beadni, ellenkezett. Azzal, hogy az ő tehene lesántult, nem tud felmenni az emeletre.
– Levágjuk! – mondta erre Melinda, a kommunista fegyelem rendíthetetlen híve.
Ám még ezzel sem oldódott meg a földszint ügye. Bódog ugyanis a földszintet akarta már a pártbizottságnak, attól félt ugyanis, hogy a tehenek kiszabadulva lelegelik a kommunista búzát. Legeljenek inkább a tetőn!
Jelentkezett viszont a pásztor, hogy neki mélységiszonya van. Mellé állt az állatorvos azzal, hogy a földszinten elhelyezett állatok párája melegítené az egész pártházat.
No de a sintér sem nyugodhatott, ha egyszer az állatorvos szóhoz jutott, és felvilágosította az akciócsoport tagjait, hogy nemcsak az állati pára halad felfelé, hanem vele együtt a marhavész is! Megtámadhatja a pártbizottságot…
Végül is a megyei pártbizottság részéről érkezett a mozgalmi megoldás. Vörös Berta kopogtatott be a sürgönnyel. Mielőtt azt felbontotta volna, biztosította Bódog az átnyújtót arról, hogy a postai munka fontos lévén a párt szempontjából, a postamesternő hivatala közel kap helyet a pártinstruktoréhoz. Ezzel bocsátotta e1 Vörös Bertát:
– Kis harcias jelszavakat fogalmazunk együtt!
Majd felolvasta az egybegyűlteknek a táviratot: „Hirdessétek az Elvtárs Gondolatait a magasból!”
Ez ugyan ellenkezett az általa képviselt vonallal, de meg is egyezett a korábbival, úgyhogy mindkettő ellenzőinek tette fel a pártos kérdést:
– Ellenségei vagytok az Elvtársnak?!
Az egyöntetű „nem” után a Győző fiú által vezetett Sólyom-csapat verse jelezte, hogy mindannyian a helyes úton járnak:
„Egy falu, egy Párt, egy akarat,
Holnapután felhúzzuk a falakat!”
Következik: 16. VÖRÖS BERTA PILLANATA
Pusztai Péter rajza