16. VÖRÖS BERTA PILLANATA

Előzmények: Bódogot a Riska tehén rúgja meg, de mivel az Elvtárs beszéde járt a rúgás alatt a fejében, a sebből felfakadó vér forradalmi lobogásnak bizonyul, egyenesen forradalmi csodának. Egyelőre viszont motorina nincs a traktoroknak, valamint nem alkalmas a meglásdi föld az a búzatermelésre. Bódog elbocsájtja az agrármérnököt. Majd kirúgja a filozófiatanárt. És elkezdik az új falu felépítését, ahhoz viszont le kell rombolni a régit… S amikor az elépült, elhatározzák a pártház falut. Mindenki abba költözik, az állatok is…

Kihallgatást kért az akciócsoporttól Vörös Berta. Szövegét így kezdte:
– Tekintve, hogy a Riska tehén adta meg az első rúgást…
A Bódog mellére tekintett, bár arra, vagyis az instruktor forradalmi lelkesedésére akkor még nem tért rá. Javasolta viszont, hogy tartsanak fenn egy külön emeletet a forradalmi gondolatot elindító állat számára.
– Legyen Riska – mondta, mert rá gondolt – első tehén a tehenek között!
Tetszett a gondolat az akcióbizottság tagjainak. Kivéve Antit, aki a tehene nevében sértve érezte magát; mégsem kért szót. Melindát kezdetben zavarta a tehén szerepének megerősödése. Viszont az adódó párhuzam csábítónak mutatkozott. Hiszen ha van első tehén, akkor lehet első asszony is. Igaz, hogy ő pártvonalon elérte már azt, amire vágyott, lévén ő a meglásdi párttitkár, viszont ha megkapná az „első asszony” címet, annál nagyobb még egy férfi instruktor sem lehet!
A boltos csupán megfigyelőként volt jelen, a forradalmi javaslattól mégis tüzet fogott. Lelki szemeivel látta már a kommunista jelzővel ellátott üveget, melyben a Riska tejét árusítják.
– Minden tej kommunista lesz Meglásdon – vetette ellen az ifjúsági szövetség elnöke. Bár azt maga is elismerte,hogy a Riska első kommunista a kommunista tehenek között, úgyhogy inkább csak nyelvi vitába keveredtek, amikor azt kellett eldönteni, hogy a „kommunista Riska teje” vagy a „Riska kommunista teje” változat nyerje a szűk körben meghirdetett pályázatot.
Végül is a pap ajánlotta az elfogadható megoldást:
– Legyen „Riska” a tej neve Meglásdon, s írjuk ki alcímnek azt, hogy „kommunista tej”! A Riska tejét viszont ne literre árusítsuk, hanem a „tiszteleteinken” kapjon abból egy korttyal az, aki az Elvtárs portréja elé járul.
A javaslattól meglágyult Melinda a pap irányában. Hiszen látta már, hogyan lepik el a Riska számára fenntartott emeletet a messzi földről odasereglett „Haza Sólymai”, akiknek Melinda mint „Meglásd első asszonya” megfeji az első kommunista tehenet, vagyis Riskát.
A tejet pedig, a meglásdi kommunistát arany kehelyből, a pap kezéből isszák, az Elvtárs portréja előtt.
Hiába fogadták el javaslatát, Vörös Berta izgalma nem csökkent. Sőt, enyhén remegett a karja, amikor a szolgálati táskájába nyúlt. – Arra gondoltam – mondta ugyancsak remegő hangon – hogy az instruktor elvtárs fázik…
Bódogot váratlanul érte az, amit ő támadásnak tekintett első félelmében. Azonnal megpróbálkozott a kellemetlen kérdés e1hárításával:
– Rosszul fogalmaz a postamesternő. Instruktorként legfeljebb hidegem van, nem fázok. Nem itt! A Párt házában bennünket a forradalmi hit melegít. És majd az új, mozgalmi Meglásdon meleg lesz…
Az igazság az, hogy fázott, viszont nem vallotta be, nehogy letörje a többieket, akik éppen forradalmian lelkesedtek. Mégsem a hideget tartotta legnagyobb bajának. Hanem azt, hogy legutóbb nem élénkült meg forradalmi lobogása, a sajátja. Hiába dobbant szíve nagyot a megyei távirat olvastán, mellét újabb kupica vér nem lepte el. Alig várta már az ülés végét – hadd ellenőrizze a vécében, felhúzva ingét, hogy sebe behegedt-e.
Alig gondolta ki ezt, Vörös Berta kihúzta kezét a postamesteri táskából. Azzal együtt pedig egy kötött blúzt, amit kifordított, és így kifordítva felmutatott az akciócsoport tagjainak.
A blúz fonákjára egy tömlő volt ráerősítve pumpával!
– Úgy gondoltam – kezdte a magyarázatát Berta -,hogy a Bódog elvtárs vére…
Harmadszor állt az elájuláshoz közel Bódog. Legyengült testét előbb a megyei inspektor elvtárs örömhíre tántorította meg, másodszor a lelkész azon közlése, hogy maga is hallgatja, sőt rögzíti az Elvtárs beszédét, ezúttal pedig a Vörös Berta forradalmi pillanata …. mert már annak tartotta, régen nem ellenforradalmi támadásnak.
Hiszen az asszony nem ellene, hanem mellette érvel!
Kiselőadásának lényege pedig az volt, hogy a falu forradalmi átalakítása érdekében vigyázniuk kell a kommunista csodára, vagyis miután mindannyian meggyőződtek arról, hogy a Bódog vére folyása az „instruktor elvtárs” forradalmi lobogása tulajdonképpen, kímélni kell azt, hogy tovább tartson. Méghozzá egy pumpával ellátott szerkezettel, vagyis egy csoda-helyettesítővel, mely diszkrét és kommunista. Olyan meggyőzően érvelt, hogy a jelenlévők tapsban törtek ki. Míg a taps tartott, kielemezte Bódog a Berta beszédéből a vele való csalafinta, vagyis mozgalmi összekacsintást, s hogy vele az ügy érdekében összejátsszon, azaz hogy ne árulja el vére folyásának megszűntét, vagyis forradalmi lángjának kihunytát, így szólalt fel:
– Hogyha mindez a Párt érdekében történik, elállok én attól, hogy igaz forradalmár véremet hullassam a továbbiakban.
– Ebből is kiviláglik Bódog instruktor elvtárs forradalmisága! – szőtte tovább a szót Melinda, aki elsősorban nem férjét, hanem jövendő titulusát féltette.
Meglebegtette a visszakapott bikacsököt a rendőrtiszt, miközben szilárd elhatározással a következő ígéretet tette:
– Bódog elvtárs első lesz az elsők között, arról én gondoskodom!
Kíváncsiságát nem tudván türtőztetni, no meg a pillanatot érettnek ítélvén meg, az ifjúsági vezető, foglalkozását tekintve gáz- és vízszerelő, megfogta a kézi vezérlésű pumpát, és alkalmazni kezdte.
A vörös folyadék, mely a megtévesztésig hasonlított Bódog instruktori vérére, s amely Berta által egy körkörösen futó tömlőbe lett elrejtve, a blúz aljára, első szorításra kibuggyant. Bizonyítva a falu forradalmi átalakulását áhítozók győzelmét a tamáskodók felett.
Alig öltözött át, illetve be Bódog, berontott a pártházba a Riska elszállítására delegált bizottság. Egyenként jöttek be a tagok, hogy a feszültséget fokozzák. És mind közelebbről lehetett hallani a Riska hangját, vagyis bőgését. Ám amikor már a tehenet várták, a Győző gyerek lépett be – kezében a magnóval.
– Kommunista gyerek! – kiáltotta nagyapja, a meglásdi pártbizottság egykori titkára, s aki mellé állva támogatta a fiút.
– Az éhség miatt tántorog – mutatott unokájára -, hiszen egy kerek hónapja nem evett. Annál nagyobb viszont a mozgalmi öntudata!
Azzal kivette a gyerek kezéből a magnetofont, s a feje fölé emelte, hogy mindenki lássa.
– Hol a Riska? – kérdezte Bódog rosszat sejtve.
– Tömik – világosította fel tömören Felszegi Jóska – az állatorvos meg a sintér.
– Az utolsó pillanatban…. – folytatta diadalittas beszámolóját a volt párttitkár.- A Riska utolsó leheletét, vagyis bőgését vette fel az öntudatos gyerek!
Megint csak Vörös Berta találta fel magát, mert ez volt az ő forradalmi pillanata, kétség hozzá nem fér.
– Állítsuk múzeumba a Riska kitömött testét!
Kitűnő ötlet! Bódog, akinek fejében elrendeződtek újra a dolgok, meg is találta a múzeum számára a helyet. A földszint a traktoroké, világos, még hogyha a motorina nem is érkezett meg. Az első emelet a teheneké, következnek a sertések meg a falusiak. Viszont a pártbizottság meg a falu lakói közötti emelet berendezhető a Riskának.
– Körmenetet szervezünk, elvtársak – kiáltott fel a pap -, felmutatjuk azon a Riska patáját, mellyel a Bódog elvtárs mellén a sebet ejtette!
– Nem a pártház körül – ellenkezett Bódog, aki féltette a még meg sem fogant kommunista búzát.
Ám a papot nem lehetett leállítani. Kitalálta a múzeum sarkába a mozgalmi jászolt, ahol a forradalmi átalakulás elleni vétkeiket vallhatják meg Meglásd lakói. S akit felmentenek bűne alól, azt egy kar, mely Riska patáját jelképezi, vágja mellbe, ugyanott, ahol Bódog elvtársat Riska.
Felugrott ekkor ültéből az ifjúsági vezető, és megígérte, hogy a műpatát ők elkészítik a traktorállomáson. Javasolta ugyanakkor, hogy nevezzék el a Forradalom Patájának.
Míg a többiek szabadon lelkesedtek, kézbe vette Bódog a Riska még preparálatlan csülkét. S miután megállapította, hogy jó fogás esik rajta, legyezni kezdte vele kötött blúzát, azt, melyet Bertától kapott. A Riska csülke bevált, vagyis a vörös folyadék vér gyanánt ráömlött a blúzra.
– Elvtársak! – próbálta hangját az újfajta forradalmi lobogástól felbátorodott Bódog. – Elvtársaim! – jött meg elégedettségéhez a gondolat. – A múzeumot, bár Riskát még csupán tömik, felavatom. Felhúzzuk hozzá a pártház falait is, mely neki otthont ad. A forradalmi lobogás egyikünket se hagyja nyugodni! Végeztem.
Elérkezettnek találván az időpontot, nagyapai minőségében a volt párttitkár bekapcsolta a magnót, majd a Riska bőgésével a háttérben ezeket mondotta:
– A Riska hangját szolgáltató magnót, elvtársak, a múzeum falára kiakasztjuk. Hej, mennyi történelmi jelentőségű beszédet rögzítettek vele! Azoknak köszönhető az új, a forradalmi Meglásd!
– Megláttuk! – kiáltották az elszánt akciócsoport-tagok. – Éljen a Párt, éljen az Elvtárs! – csujogtatott a nőbizottság elnöke.
Végszóra behozták a kitömött Riskát.

Következik: 17. VÉGE MEGLÁSDNAK